Tegnap "itthonos" napot tartottam. Több oka is volt, hogy egy napra elhanyagoltam Amapolát. Egyrészt még mindíg kutya fáradt voltam a "zsírfürdőtől", másrészt megpróbáltam valamit feldolgozni az itthoni restanciámból. Ennek legjelentősebb tétele a Bisset könyvek lektorálása, bár én nem használok szivesen ilyen nagy szavakat, csak csinosításnak, csiszolgatásnak, reszelgetésnek nevezem. Arról van szó, hogy élt egyszer egy csodálatos angol ember, úgy hívták James Gordon Bisset, aki 15 éves korában kezdett hajózni tisztjelöltként egy Horn fok kerülő bark hajón és 64 évesen mint Sir James Bisset a Queen Elisabeth kapitánya és a Cunard társaság commodoréja vonult nyugdíjba. Több könyvet és publikációt írt, de összefoglalóan minden hajósember szivét megdobogtatóan tartalmas életének történetét megírta három kötetben, melyeknek nagyon leszegényített változata kivonatosan, ráadásul német fordításból fordítva megjelent magyarul is 1967-ben. Hajózott vitorlásokon, gőzhajókon, két háborúban csapatszállítókon, ott volt mint második tiszt a Carpathia utasszállítón, amelyik a Titanic túlélőit megmentette. Egyik kedvenc könyvem, gyakran elolvastam és mindíg sajnáltam, hogy magyarul nem jelent meg a teljes fordítása a három kötetnek. Nos egy évvel ezelőtt amikor több magamfajta (vagy még magamfajtább) kivénhedt tengerésszel a Németh Sanyi épülő hajója mellett buliztunk megismerkedtem Veperdi András tengerészkapitánnyal, aki angolból fordít. Beleugrattam egy egészen bizonytalan kimenetelű kalandba, nevezetesen a Rákóczy Pisti barátom és ex vitorlás klubtársam aki Ausztráliában él megszerezte az eredeti trilógiát és elküldte nekem, én meg odaadtam a Veperdi Bandinak, aki fordítja, én meg legjobb tudásom szerint lektorálom. Menet közben beszállt még az Ákos Gyuri, akit én mégcsak nem is láttam soha szinről szinre, de hobbija a régi vitorlások és amikor a Tengerész Egyesületben összefutott a Veperdi Bandival és szóba került a könyv, mint a huszárló, ha meghallja a trombitát rohant neki a témának, így lett még egy angol "kötélszakfordító". A vállalkozás azért bizonytalan és nélkülözi a reményteljes kimenetel valószinűségét, mert ehhez a "rétegkönyvhöz" kiadót találni eléggé reménytelen manapság. Tehát nagy valószinűséggel csak lelkesedésből dolgozunk, legkeményebben persze a Bandi, akié a fordítás, ráadásul elég kacifántos angol szakszöveg, nem egy könnyed ponyvaregény 600 szavas szókészletből összelapátolva.
Szóval a Bandi az első kötettel ( a címe "Sail Ho!" ami magyarul tán leginkább "Vitorla a Láthatáron"-nak fordítható, szóval ahogy a figyelő őrszem felkiállt amikor meglát egy másik vitorlást) végzett, menet közben fejezetenként átrágtam és visszaküldtem neki, aztán ezt tette az Ákos Gyuri is és ebből lett a végleges fordítás. Közben nekilátott a másodiknak ("Tramps and Ladies", ami "Csavargók és Úri Hölgyek"-nek fordítható, szóval a rozsdás árúszállítóktól a büszke utasszállítókig terjedő pályájáról szól Sir Jamesnek, az angol, ha meg akar tiszteni egy hajót, azt mondja "She is a proud Lady)ebből is az én gépemen parkol már az első öt fejezet, de miután Amapolával bíbelődtem egyfolytában, meglehetősen lemaradtam a lektorálással. Szóval tegnap ezt a lemaradást próbáltam csökkenteni. Tényleg, ha netalán valaki olvassa ezt a naplót és mellékesen van egy könyvkiadója, két hónap és kész mindhárom kötet!
Ma beépítettem a deckbe az édesvíz betöltő csavaros szerelvényt. Éppen ebéd utáni álmomból ébredeztem, amikor hallom a nevemet kiabálni. Kinézek, hát Török Ervin a vizen speciális járművével, egy kenu és kajak alkotta katamaránnal. A kisdunán járt látogatóban és a zsilipelés előtt volt pár perce, bekiáltott hozzám a vízről. Gombát is hozott, amit menet közben szedett valahol. Viszonzásul kirobogóztam a zsiliphez és még a kimenő zsilipkapu után is beszélgettünk egy jót már a nagyduna ágban, amúgy hajósmódra. (Hajók és nők aki nem tudná. Az apropót egy a zsilipelést lekésett hetyke motorcsónak adta 40-es félmeztelen kormányosával és mentőmellényes, szőke, szemmel láthatólag "bejáratós" hölgy mancsaftjával)