Hú szuper volt! Tegnap kimentünk Amapolára és kivittük a gumibocit, ami már két éve várta, hogy használjuk. Egyszer már kipróbáltuk, de tökéletesen elfelejtettem, hogy kell összerakni. (elöször felfújni és bele a padlódeszkákat, vagy fordítva) Szerencsére otthonfelejtettem a pumpáját, mindjárt kétségbeestem, hogy mehetek vissza érte, de J.nak több esze volt, mondta kérjünk kölcsön a gumicsónakszervizes fiútól, aki nemcsak pumpát adott, hanem becipelte velem a műhelyébe a ladikot és kompresszorral felfújta, miután segített a padlódeszkákat bepattintani, szigorúan felfujás előtt. Belöktük a sólyáról és kieveztem a Vizához, ott kényelmesen bepakoltunk a létráról mellékötve, meg beraktam a motort is. Ez a Tomos már lassan húsz évet szolgált a Tengerész nevű hajómon, de kifogástalanul működik, negyedik rántásra indult. Lepöfögtünk egészen a Duna-Tisza csatornáig, abban is mentünk vagy egy kilómétert, szép emlékek fűznek hozzá, első vizijárművem egy Neptun gumikajak volt és itt sátraztunk vele ifjúkoromban. Sajnos azóta teljesen elvadult a part, nem tartják karban, benőtte a nád, nem úgy, mint 40 éve amikor homokos lapos partrészek és nem mellékesen tiszta víz hívogatott kikötésre és fürdésre. Azzal együtt csodás volt a vizivilág, rengeteg vizimadárral, alig féltek, egészen meg lehetett közelíteni őket, már kikelt az idei szaporulat első generációja, méltóságteljesen vonulnak a szárcsa és kacsamamák, farvizükön az apróságokkal. Amúgy a csatorna sose érte el a Tiszát, csak a nevében utal a többszáz éven át dédelgetett, majd az 1940-es években megkezdett, de a háború miatt soha be nem fejezett csodás tervre, valahol alant visszaköt a Dunába. Lefelé menet megálltunk egy stégnél kajálni, amikor indítottam elnyíródott a nyírócsapszeg a propellertengelyen. J. aggódni kezdett de énnekem eszembe se jutott, hogy ez bármi gondot jelenthet. A következő stégnél kikötöttem, átmásztam a kapun (ez persze Magyarország, mindenki zár mindent) és egy házban egy fűnyírós embertől kaptam egy palaszeget, meg egy csípőfogót, hogy méretre vágjam. Sajnos nem aluminium volt a szeg, mint gondoltam, hanem horganyzott acél, de szerencsére a svájci bicskám fűrészével le tudtam metélni a fejét, az átmérője meg pont méret volt. Estére hazatértünk Amapolára, a Vizán van csónakdaru, azzal úriasan kiemeltük a dinghit a deckre és szépen lemostuk. Nem is volt nagyon koszos, mintha javulna a vízminőség a két évvel ezelőttihez képest, akkor emlékeim szerint nehezen lemosható olajcsík jelezte a vízvonalat.
Ma ismét vízre szálltunk, célom a vizimadarak becserkészése volt, a Francia öbölig (másik neve Bolgárkertész öböl, gondolom beszédes név, az első vagy igaz vagy nem azt mesélte valaki a mesterséges öblöt francia hadifoglyokkal ásatták) mentünk csak. Nem egyszerű elcsípni a madárkákat. Mármint lencsevégre kapni. Amúgy mindenfelé sertepertélnek, de amint leállok a motorral és mégoly nesztelenül evezünk feléjük, akkor is amire közelbe érünk, valahogy látszólag minden sietség nélkül, de eltünnek a parti rengetegben. Pedig nagyon szerettem volna megörökíteni a szárcsamamát a torzonborz vöröshajú kicsinyeivel, de ennyit tudtam elkapni belőlük.
Túloldalt kacsamama legelészik apróságaival, újabb settenkedés. Hiába. Amire odaérünk nyomtalanul beleolvadnak a parti növényzetbe. Árgus szemekkel figyelve evezünk lassan a part mentén. Semmi. Egyszerre csak J. felkacag. Vagy 20-30méterre mögöttünk pedáloznak a túlpart felé, alaposan átvágtak bennünket. De ezúttal hibáztak. A túlpart még vagy 50 méter és motor ellen nincs esélyük. Mielőtt a túlparthoz érnének rákerülnek az SD kártyára.
Kicsit közeledvén az apróságok megijednek.
Most aztán pucolás! Vagy 2-3 métert csapkodnak kurta szárnyacskáikkal és kavarják a vizet, aztán nyugodtan követik anyjukat.
Egy másik család úgy látszik bátrabb, mert egyszerűen lencsevégre kaphatók ahogy elmotorozunk mellettük. Persze csak a legkisebb gázkar állással hangyányival a lefulladáshatár felett.
Bóbosvöcsökpapa a víz alól szedi a növényeket és viszi párjának, "aki" miközben ül a tojásokon, gondosan elrendezi a még csöpögő építőanyagot maga körül.
A félig vízbemerült farönkön jókora öreg "kagylóhátú" mocsári teknős napozik.
Visszafelé még látunk egy vöcsökpárt, ők előbbre vannak, mint a fentiek, az anya(? szóval az egyik)a hátán fuvarozza két kicsinyét, ők még nem eléggé "vízhatlanok". Nem bolygatom őket fényképezéssel, még beesnek a kicsik a vízbe. Kidaruzzuk a bocit a Vizára, ultrával lemosom, ebéd, alvás és az elcsomagolt hajót és motort elnyeli az ágyam alatti tároló Amapolán. Szép napunk volt ma is.
