Visszaszereltem a helyére az irányváltót. Miután már kialakultak a fogások és a csavaros tolócsapágy rögzítés is tökéletesen működött, nem volt különösebb gondom. A nagyobb munka igazán a fenékből az olajos fűrészpor kitakarítása volt ecsettel, meg egy kiterített sörösdobozból hajtogatott "homokozó" lapátocskával. Azután tovább folytattam a gépház mennyezetének hang/hőszigetelését. Elég babra munka, szűk helyen fej felett, rámegy pár nap.
.jpg)
Ez itt a "Matula" nevű motoros hajócska, amivel a Tiszán hajóztunk péntek-szombaton.
Arról van szó, hogy bár a vitorlázási gyakorlatomat mondjuk megfelelőnek itélem, (legalábbis harminc év versenyzés után nem számítok már fejlődésre) de a motoros tapasztalatom nulla. (kiváltképp folyamon meg mínusz nulla) Nem gondolom a dolgot elhanyagolhatónak, a bajnak úton, vizen, levegőben gyakran a nagy mellény az oka, így kellő alázattal lelátogattam a Bencze Attilához Tiszalökre, ahol csoportokat oktat akik motoros/vitorlás kishajóvezetői papírra hajtanak. Annakidején nekem csak szóban kellett motorosvizsgáznom, csak a vitorlázásból volt gyakorlati vizsga, változnak az idők, viszont vitorlásra két lépcső volt "A" és "B" osztály (nagyhajó, kishajó) nem lehetett egy kétnapos kurzus után 10 tonnás vitorlással jönni- menni, mert akkoriban vitorlával kötöttünk ki kikötőben, nem motorral, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem voltak ennyire zsúfoltak a kikötők. Nos visszatérve, az éppen áradó, tehát meglehetősen sebes folyású Tiszán egyáltalán nem volt egyszerű ehhez a pontonhoz kikötni koccanás, vagy elsodródás nélkül, nekem nem is nagyon sikerült ötösre.
A folyóvíz megtréfálja az embert és ez nem vitorlás aminek iránytartása van mint megszoktam, hanem egy laposfenekű teknő, csúszkál, mindent motorerővel kell megoldani, szóval ingoványos talajra tévedtem. Ha Amapolával kell majd folyókon motorral manővereznem egész más lesz, de nem lesz az se egyszerű tudom. Sokat fogok gyakorolni. Ha az ember hajózik kisebb nagyobb havariák nagyobb eséllyel érik, mint ha otthon marad a seggén. Többek között ez az a kihívás ami vonz sokunkat. Nos mindennapi félelmeim közé tartozik, hogy valahol randán kötök ki, amitőla vadidegenek elnéző derűvel tekintenek rám. Ha viszont egy csinos kikötést produkál az ember, mindjárt más szemmel néznek rá a kikötőtársak. Azért nem értem igazán magamat, mert amúgy kicsit se érdekel, mások hogy vélekednek rólam. Ez az egyetlen kivétel tán.
A Tiszán hajózni amúgy remek dolog. Kanyargós vadregényes part.
Pihen a komp 
Kikötötték
A csodás zöld partról érdeklődők tekintenek ránk. Pont olyanok mint az emberek
Amint valami érdekeset látnak, mint most a parthoz húzó Matulát, azonnal odacsődülnek és bámészkodnak. De azért nem mindenben olyanok. A lovak például nem képesek ezt a disznóságot csinálni a háztartási szeméttel.
Ami az alábbi képen látszik az egy pataktorkolat.
Igazi magyaros kép, mehetne a címerünkbe. Zöld mezőben lovak tövében mocsok lebeg a Szőketiszán.
Ahol limány van a part mentén, hasonló a kép.
Ez az erőmű ez meg a Tokajhegy, amin (állítólag) a kedvenc aszúboromat készítik.
Lakni amúgy itt laktunk, a "Nádas" fogadóban Tiszadobon, csodás hely és ebben a köcsögben ( a méretéről csak annyit, hogy 12 farkaséhes embernek elég volt repetákkal és még hálistennek maradt is a fenekén másnapra) főtt ez a csodás töltöttkáposzta. Aki főzte, persze nem szakácsnő, hanem a Kriszta aki államigazgatási főiskolát végzett, hogy panziót üzemeltethessen. Itt a képen összeraktam őket Attilával. Nem voltam szégyellős annyira izlett, hogy a maradék káposztából hoztam haza is, ma azt vacsoráztuk.
.jpg)
