Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @Kis ember: Szép hosszú előadás volt, itt a másik rész www.youtube.com/watch?v=ZGf6ImD37vc (2018.11.21. 00:33) Hétfő.
  • A Tengerész: @teddybear01: A tárolással semmi gond. A stég alatt van egy sátortető és az alá kiemelem hevederek... (2018.11.20. 11:51) Péntek.
  • carter66: Én csak körbeásom és a talajszint alatt pár centivel elvágom a törzset, aztán mehet rá vissza a fö... (2018.11.06. 09:59) Hétfő.
  • A Tengerész: @zsepizsik: Nem is 300 volt hanem 330 :) (2018.11.01. 10:37) Hétfő.
  • A Tengerész: @lajtos: Welcome aboard lajtos! Köszönöm. Sajnos a helyzeten nem tudok változtatni, de megvan az a... (2018.10.29. 20:36) Szombat.

Linkblog

második rész, mentés a régi naplóból

2008.01.26. 21:13 :: A Tengerész

2006, március 30. csütörtök.

Tegnap (mûhelymunkára fanyalodtam, mert 10 fokot hült az idõ) és ma reményeim szerint (egy életre) befejeztem a faesztergálást. Hogy (a kormányküllõkkel) egy kosszal túllegyek rajta ledreháltam 20 darab.... no most megvagyok lõve. Fogalmam sincs hogy hívják azokat a fa izéket (az angol csak azt mondja rá "pin") amik úgy néznek ki mint a reszelõnyelek és van száruk, amiket átdugva egy stafli lyukain az árboc, meg a mellvéd (gunwale)tövében lekötik rá a futókötélzetet. Szóval úgy döntöttem, hogy ebben is követem a történelmi jelleget és mindenféle modern fallstopper, vagy akár bikák helyett is ilyen kõrisfa izéket csinálok. Kissé korai még, messze nem tart ott a hajóépítés, hogy már csak ez hiányozna, de ez a faesztergálás annyira koszba borítja a mûhelyt, hogy egy takarítással meg akartam úszni. Nagyon szépek lettek, de ezzel együtt nem tudtam megszeretni a faesztergálást, mert a csiszolás annyira poros, hogy gyakorlatilag folyamatosan fuldokoltam. Valamikor még a lábbalhajtós korban óriási divat volt a faesztergálás, arisztokraták (királyok, hercegek, grófok, naplopók és burzsoák, ahogy a nóta mondja) hódoltak e hobbynak, nem tudom mit zabáltak rajta, biztos más takarított utánuk, de a port is más szívta? Ma délelõtt aztán nekiveselkedtem és tisztába tettem a gépmûhelyt. Aztán végre nekiláttam összeragasztani a kereket, ez több lépcsõben történik, a napból két óra elment arra, hogy a hajóról behoztam a délelõtti csúcsforgalomban a pillanatszorítókat.

Amikor készül....

És amikor kész.

 


 

2006, március 28. kedd.

Ma lefestettem a kormány alkatrészeket és folytattam a fürdõ/WC belsõ burkolását. A hõszigetelés belsõ oldalára 8mm vastag fehérre fújt bakelit lemez kerül. (sitteskonténer elõl mentett anyag, sajnos van rajta több lyuk, amit szépen be kell csinálnom, mert amúgy bontott szállodai fürdõszobaburkolat ) Ahol válaszfalra megy, ott a válaszfalra önfúró csavarokkal felerõsített párnafákra csavarozom, ahol a belûlrõl 8cm mély bordákra, ott a bordák mellé csavarozott párnafákra erõsítem és hogy ne érintkezzen a bakelit a bordával, (ne legyen hõhíd) a bordára 5mm vastag ARMAFLEX szigetelõanyagot ragasztottam. A teljes 8 cm-t kitöltöttem szigetelõanyaggal. Ez vagy teljesen-, vagy legalábbis 5cm külsõ rétegben kõzetgyapot, hogy ha a lemezhez kívülrõl hegeszteni kell valamit (pl a fedélzetre egy szerelvényt) ne gyulladjon meg. Belül vagy PVC fólia , vagy POLIFOAM, vagy ARMAFLEX adja a párazáró, illetve párazáró, plusz hõszigetelõ réteget. Elmondva egyszerû, de akárhogy igyekszem, pokoli lassú munka. Sehol egy derékszögû illesztés, mindenütt ferde élek találkoznak térbren. Minden szögletet sáskalábbal kell bemérni, kiszerkeszteni, gyakran kartonból modellezni a burkolati elemeket. A profik úgy egyszerûsítik a dolgot, hogy minden szögletbe pipalécet tesznek ami félcentis pontatlanságot is eltakar, de én maximalista vagyok, ragaszkodom a másfél milliméteren belûli pontossághoz, fehér sziloplaszttal kihúzva tökéletes és esztétikus zárást ad. Ez persze azzal járt pl. ma, hogy egy dögnehéz lapot legkevesebb hússzor cipeltem ki-be a cockpit (ott van a munkaállvány amire fektetni és vágni, csiszolni tudom) és WC közt, mire jó lett. Nagyon kell vigyázni, mert ha többet vágok (a végefelé csiszolok) le belõle, dobhatom ki és kezdhetem elõlrõl. Ez a sok macera majd ha ücsörgök ottan mindíg eszembe fog jutni.


2006, március 27. hétfõ.

Szégyen, nem szégyen ellógtam a vasárnapot. Azaz pihentem. Az egész hetet végigmelóztam, vasárnap reggel még felkelnem se akaródzott, pedig minden reggel hatkor mint a rugó pattanok ki az ágyból. Szóval úgy néz ki hat nap alatt elfáradok. Mondjuk minden nap többet dolgoztam, mint nyolc órát, volt kétszer, hogy 12-t is. Na ma kipihenten rávetettem magam a hajóra és a kormányszerkezet minden darabját véglegesre hegesztettem. Meg konstruáltam csinos ütközõket a "C" profil végállásokba, hogy ne a lánckerékbe ütközzön a csuklós csúszka amikor a kormány teljesen ki van hajtva. Kicsit tovább tartott mint gondoltam, de kész és tökéletes. Annyira jó ránézni! Holnap festem a cuccot.


2006, március 25. szombat

Tegnap befejeztem reményeim szerint a kormányszerkezet mûhelymunkáit, bepakoltam és kivittem a hajóra. Ma pedig mindent a helyére raktam. Mindenki, akinek sikerélményt jelentett már saját alkotása meg fog érteni. Délután négykor apró tánclépésekkel jártam körül a "mûvet". Minden tökéletes. Még nincs kész a kerék, ezért csak a 170mm átmérõjû kerékagyat forgatva (!!!) különösebb erõfeszítés nélkül tudtam kihajtani az óriási nehéz kormánylapot 45 fokra jobbra és balra. Úgy hogy kenõanyag még sem a siklócsapágyakban, sem a "C" profilban, sem a teleszkópcsõben nincs még. Tehát a tökéletesnek tûnik a konstrukció. Nagyon óvatosan kellett hegeszteni a válaszfalakba a csapágyházakat, mert ha elhúzza a varrat zsugorodáskor az egytengelyûséget, szakaszosan szorulhatott volna a tengely. Csináltam is néhány képet a mellékletbe.

Így megy át a hálókabinon a kormánykerék tengelye. íjobbra a kerékagy, amire a kormánykerék kerül.                                    

 

Hátúl a tengelyre egy lánckerék van retesszel rögzítve. A lánckerék egy -a túloldalon másik lánckerékkel kifeszített- végtelenített gall (görgős)láncot  hajt meg.

 

 

 

 

A lánc közepe egy csúszópályán vonszolja a teleszkópos kormányrúd végét. A rúd azért teleszkópos, mert a pálya egyenes, a rúd vége meg elvileg köríven mozogna, de miel nincs az általában szokásos kvadráns, így oldottam meg a problémát.

 

 

 

 

 

Apró módosítást kell majd még elvégeznem a rúdhoz csatlakozó, a kormánylapot közrefogó villán, hogy erõsebb és pofásabb legyen, de ez már semmi. Holnap véglegesítem a hegesztést ahol most csak "odaheftöltem" és lefestem a nem rozsdamentes részeket. A kabinon átmenõ csõtengely végeinek dugóiban a 10-es furatokat kúposra kell dörzsáraznom, ahol kapcsolódnak a kormánykerék és fogaskerék tengelycsonkokhoz és kúpos stifteket kell hozzájuk esztergálnom ezüstacélból,mert így megszüntethetem a néhány tizedmilliméternyi kotyogást is.


2006,március 23. csütörtök.

Mégis megcsináltam a 40x40-es zártszelvényben a 15mm széles 150cm hosszú sliccet. Eszembe jutott, hogy apám rámmaradt szerszámai közt vannak ujjmarók. Hogy mikor kukázta, tán még a háború elõtt, nem tudom. (a villáskulcsai, még collos méretek is vannak közte, egy golyószóró hevedertartó lemezkaszniban vannak, most viszem ki a hajóra) Õ is nagy gyûjtõ volt és bütykölõ. Most lenne 105 éves, de 15 éve meghalt. Még mostanság is álmodom vele. Valamikor az õ idejében a motorkerékpárokon kemény bõr szerszámdoboz volt a vázra rögzítve.(még nem loptak akkoriban) Egy ilyenben tartotta a fúrókat. A szerszámok egyébként ahogy költöztünk/költöztem, jöttek velünk/velem sufniról sufnira, lakótelepi szekrénybe, pincébe, végül Balatonra és éppen múlt hétvégén hoztam fel, itt vannak a csomagtartóban. Szóval nem tudom drága jó édesapám mire szánta, de (biztos örül most odafent) most jól jöttek. A bõrdobozban vagy öt, két végû ujjmarót találtam, egyik vége mindnek törött volt, (gondolom ezért dobhatták ki) de a másik végük még használható. Úgy hogy felfogattam a vasat (végül is nem használtam fel a toldottat, a Józsi kukázott egy használhatóbbat) a marógép tárgyasztalra és kimartam 6-os maróval két hornyot 3mm-re egymástól. Nagyon jól sikerült, csak baromi lassan ment. Amikor úgy érezetem, már nagyon jól megy, gyorsítandó a munkát, nagyobb fogást vettem, de -bár erõsen kentem fúróolajjal a szerszámot- kiment az éle. No még életemben nem köszörültem marókést, de egész jól sikerült, a legvékonyabb sarokcsiszoló tárcsával befértem a vágóélekhez. Visszatérve az 1mm-es fogásmélységhez, egész kicsi elõtolással három fogással abszolváltam a 3mm-es falvastagságot. Egészen sztahanovistásan dolgoztam, amíg a marógépen ment az elõtolás, az esztergán csináltam a kormánytengely ütközõtárcsáját amí megakadályozza a tengely kicsúszását hátrafelé. Délután hatra végeztem is.

 


2006, március 22. szerda.

Ma akartam egy lazább napot magamnak. Gondoltam megcsinálom azt a darabot ami egy 40x40-es zártszelvénybõl készült "C" sinben fut és mozgatja a teleszkópos kormányrudat. A lánchajtás ehhez csatlakozik jobbról- balról. Nem túl komplikált, de ehhez is kellett egy másfél órácskát esztergálni, 4-es saválló anyagot darabolni, furatokat menetelni, stb. 8 óra körül nekikezdtem és du. négyre úgy gondoltam kész is vagyok vele. Nos egy méretet elmértem, mert amikor ki akartam próbálni, nem passzolt a lánchoz. Hiba! Nem túl gyakori, de elõfordul. Nem hagytam annyiban, az esztergálást kivéve újra gyártottam a munkadarabot, most már a helyes mérettel "betréningezõdve" hatra végeztem is. Lendültbe jõve még a teleszkóp csõ végébe behegesztettem a gömbcsuklót és a zártszelvényt két darabból (nem volt elég hosszú vastagfalú egy darabban és nem volt kedvem nyakamba venni a várost keresni) összehegesztettem. Még fogalmam sincs hogy fogom kivágni hosszában pontos 15mm széles csíkban. Lehetne marógépen, vagy sikítóval. Utóbbi gyorsabb, de nehéz lesz pontos méretet tartani. Majd kitalálom. Ez ráér ha a többi alkatrész a helyén van. Hétvégére ha az idõ is kedvezõ lesz kiviszem az egész hóbelevancot és felszerelem tengelyestûl, csapágyastúl , lácostúl, kerekestûl. Izgalmas lesz. Mindenesetre ez a könnyûnek tervezett nap is este hétre fejezõdött be. Jól elfáradok minden estére, de hajót csak így lehet építeni.


2006,március 21. kedd.

Miután egy hete Peti fiam helyrehozta a programot és eltávozott, megállapítottam, hogy a teljes korábbi napló törlõdött, tehát ha írok és mentem amit írtam, akkor a korábbi anyag eltünik a netrõl. Ezt nem akartam, tehát tartózkodtam az írástól. Ma a netrõl visszatöltötte a szerkesztõ programra a régieket, így újra mûködik a napló. Szóval a kormány (a hajóé) volt a téma egész múlt héten és ahogy nézem ezen a héten is így lesz. Nagyjából kész az összes esztergályos és marós munka, helyén van minden bronz persely századra illesztve, tengelyek, lánckerekek, reteszhornyok. Ez utóbbit a kormánykerék agyba és a vele közös tengelyen lévõ lánckerékbe vésõgépen kellett volna megmunkálni, ami nincs elérhetõ közelségben. Rezsõnek ugyan van egy haverja Gödön, akinek van marógépre szerelhetõ vésõ anzacca, azzal csinálta a Technodrive bordás tengelyre a hüvelyt, amit a Vaszkó Béla egy vagyonért importált volna különben, de nem akartam Gödre kimenni minimum kétszer és várni fene tudja mennyit. 15.-én reggel (akkor jönnek az ötletek, ha jönnek) ébrdéskor kipattant az ötlet. Esztergálni kell egy -egy szorosan illeszkedõ acél dugót a lánckerékbe illetve a kerékagyba, (különbözõ átmérõjûek) állványos fúrógépen a két hengerpalást találkozásánál egy- egy 8-as furatot készíteni a tengellyel párhuzamosan. Biztos ami biztos egy pöttyel a dugót a hüvelyhez hegesztéssel rögzíteni, hogy fúrás közben véletlenül se mozduljon el. Meg is csináltam, utána kiütöttem a dugókat és lett egy-egy szép "fél" nyolcas furatom az agyban és a lánckerékben belül hosszában. Megöszörültem egy vidiás leszúrókést vésõnek , a szánba pozicióba igazítottam lemezekkel és a tokmányba befogva az anyagot a félnyolcas furatokat szép szögletesre kivéstem az álló gépen a szán kézi hajtásával finom apró fogásokkal, mint a gyalugépen. Ehhez a legnagyobb áttételbe téve a padot egy picit se mozdult el a tokmány. Elözõen beszéltünk a Rezsõvel, hogy lehetne e esztergán ezt csinálni, de õ ezt hülyeségnek tartotta. Kapóra jött a márc. 15.-i ünnep, gondoltam megpróbálom, ha sikerül leesik az álla másnap, hogy milyen ügyes vagyok, ha nem, nem említem, hogy mivel próbálkoztam. Bár tetszett neki a dolog, de az elismerésnek nem adta különösebb jelét, mindössze annyit jegyzett meg, hogy hát igen, "okos embert nem a kutya szarta". A tengelyvégekbe már gyorsan bemarta a hornyok párjait 8-as ujjmaróval. Ezzel megköszöntem öreg barátomnak a közremûködést, reményeim szerint ilyen komoly gépmunka nem lesz többet Amapolán, az egyszerûekkel meg magam is megbírkózom. Maximum ha valami nagyobb menetet kell esztergálni kérem meg segíteni, mert az elõtolások és fogaskerekek trükközését ehhez õ ismeri.

Rezső mindíg olajozza a gépet, amit én nem szoktam.

Az alanti képen a rajzok a kormánymechanikához, meg az alkatrészek, amiket csináltunk.

Két napja úszik a mûhely a faporban, mára végeztem a kormánykerék küllõinek esztergálásával. Fejben kissé lazán kezdtem a dologhoz, menet közben kellett rájönnöm, hogy alighanem a faesztergálás is egy szakma. Szerencsére még idejében megszállt a (minden)feladathoz nélkülözhetetlen alázat és anélkül sikerült rájönnöm a fordulatszám (gyakorlatilag a maximum amit a gép tud) és a kések profilja és élszöge, plusz fogások rejtelmeire, hogy a 40x40-es anyagokból egyet is selejtre "alkottam" volna, különös tekintettel arra, hogy a Komár Józsi (enyhítõ körülmény, hogy tegnap "zsákba hozta a meleget") idõnként kajánul érdeklõdött, kell e új anyagot (és hányat) vágatnia segédjével. Pedig a faesztergálás olyan egyszerûnek tünt amikor ifjú koromban álltam a Radu Lajos faesztergályos mester Csanádi utcai pincemûhelyének ablakánál és lestem ahogy a nagy "staufer" zsírzókkal kent siklócsapágyas gépeken a mester és a spanok drehálták a cirádás bútorlábakat. Radu Lajosról mesélek. Akit csak a hajó érdekel ugorhat. A rendkívüli testi erõvel megáldott, amúgy jámbor természetû jóhumorú ember amikor nem esztergált, Radu Lukács, a mármarosi medve mûvésznéven lépett fel a Czája cirkuszban, és mint pankrátor járta Európát. Egy régi "Magyar Ifjúság"-ban olvastam az akkor már 80-as éveiben járó díjbírkózó visszaemlékezéseit. Egyszer összehozták bírkózni egy igazi medvével. Annyi volt a könnyítés, hogy a medve körmeire keztyût húztak. Szóval keményen kûzdöttek, valamelyiküket ki is hozták gyõztesnek, mindenesetre kutyául elfáradt Lukács mester és leülve nekilátott elfogyasztani a fazék szilvésgombócot, amit a felesége csomagolt neki. Igen ám, de megjelent a medve, leült vele szemben és igazi könnyeket sírt, mert az õ vacsorájáról valahogy nem gondoskodtak. Radu Lukács gavallérosan odatólta "ellenfele" elé a gombócot, "aki" azt be is falta az utolsó szemig. Ahogy mondta, "hadd lássa a kolléga, hogy ki szereti õt igazán". Túl volt a 80-on amikor egy fiatalember valami lekicsinylõ megjegyzést tett rá az autóbuszon, mire egyik kezével, amúgy menet közben, kinyitotta a harmonikaajtót, másikkal kitartotta rajta a fickót és megkérdezte, elengedje, vagy az inkább csöndbe marad. Elismerte az öreg, hogy a pankráció nagyrészt megrendezett szinpadi produkció, de voltak igazi profi meccsei is, ahol a vesztes, ha nem bírta tovább a szorítást, mit a judoban "lekopogta" a meccset mielõtt megfulladt volna, vagy kitört volna eze-aza. Nem tudom már melyik dán nagymenõvel meccselt és úgy emlékezett vissza "kopogott a dán mint a harkály". A szabályok egyszerûek voltak, így foglalta össze, nem szabad egymás szemében vájkálni és a végtagokat természetes hajlási irányukkal ellenkezõ irányba csavarni. Más minden szabad.


2006, március 12. vasárnap.

Valami összeakadt ennek a faliújságnak a programjában és kissé érthetetlenné vált a címlap, de kedden jön az "informatikai szakértõm" Peti fiam és megorvosolja. Nekem ehhez kevés a tudásom. Olyan vagyok, mint az úrvezetõk régen, vezetni tudok, de gyújtást állítani nem. A srácoknak ez meg semmi. Mármint a PC. Mert gyújtást állítani õk se tudnak. Én még igen. De hol van már ilyesmire szükség a mai autókon? Szóval ami én tudok az már nem kell, csak amit õk. Hogy valamennyire is embernek érezzem magam, kénytelen vagyok hajót építeni. Tényleg, a Szakonyi Péter írt hajóhoz készített teljesen alkalmatlan, hozzávalóknak hazudott profi alkatrészekrõl. Ez jellemzõ. A Buga Pisti szigetszentmilósi bérelt (volt Csepel Autógyár)fedett bár enyhén ablakhiányos csarnokában egy "profi" hajó fóliával letakarva padlódeszkáig megtelt esõvízzel a decken keresztül. Az én hajóm szabadban áll egy éve, egy csepp víz nincs benne. De hát én amatõr vagyok. Eszembe jutott, tán hülyeség kínlódnom a tervezett fa kormánykerékkel. Ha már olyan feneette csökönyös vagyok, hogy nem jó egy rozsdamentes csõbõl egy nap alatt megcsinálható kerék, hát bemegyek a boltba és kerül amibe kerül (csak olcsó legyen) veszek egy szép mahagóni kereket. Hát bementem. Pont volt 90 centis átmérõjû, az ár sem volt elborzasztó, különösen, hogy mennyit fogunk a Józsival dolgozni rajta. De ahogy kinézett! A készítõje szemmel láthatólag flamand székekhez gyártott alkatrészeket, de az utolsó pillanatban mégis úgy döntött, hogy inkább kormányt csinál belõlük.(vagy ami megmaradt abból sebtiben összedobott pár kereket) Profimunka, ahogy szoktam volt mondani.


2006, március 10. péntek.

Hajóépítés szempontjából majdnem nulla, akit csak az érdekel lapozzon.Csütörtök délelõtt kormányszerkezeteket esztergáltunk, (pár fényképet beteszek a képmellékletek közé) délután jólesõ meghívásnak tettem eleget, volt kollégáim Székesfehérváron búcsúztattak, céges tréning keretében, õk a fejtágítón is, én csak az étkezéseken vettem részt kedvesem társaságában. Soha az életben nem töltöttem igazán idõt Fehérváron. Mindíg csak átutaztam rajta. Pedig annak idején,(úgy 40 éve)amikor még nem voltak olyan jó autók, mindíg megálltunk pihenni félúton a hosszú úton Pestrõl Balatonra, a Stopp vendéglõben. Akkor még a 70- es út se volt meg a mai formájában. Valami 4-5 óra volt a lejutás. Szóval elkelt a pihenõ. De apám aki sofõr volt és olyan autókat is vezetett amiknek még fából volt a kereke, meg vezetett Ford T modellt, (ahogy õ hívta szakállas Fordot), mesélte, hogy mindíg megálltak fehérváron és kicsit szét kellett szedni az autót, szelephézagot, meg gyújtást állítani, kerekeket pumpálni, meg ilyen szerviztevékenységet végezni, amíg az uraságok ebédeltek. Szóval életemben elõször két órát sétáltunk Fehérvár óvárosában, ami elbûvölt az alábbiakkal. Bár nem voltak kifejezetten sétálóutcák, nyugodtan be lehetett autózni, de mégis sétálhattunk az utca közepén, semmi forgalom nem volt. Mindenütt volt parkolóhely, kb úgy mint Pesten 40 éve amikor vezetni tanultam. A levegó tiszta illatos, tömeg semmi, az utcákat söprik. (komolyan, láttam!) Mondjuk a Koronázási téren az ásatások közelében lévõ óriástablót, ahol az Európában valaha volt magyar királynék voltak térképre vezetve (pl. megtudtam, hogy Szent István unokája Erzsébet volt a felesége III.Malcolm skót királynak) valaki(k) tökéletesítendõ a történészek és dekoratõrök hiányos munkáját, történelmünk jelenkori megjelenítését ékesítendõ majdnem teljes sikerrel próbálták festéksprayvel, olvashatatlan betûikkel lefedni az uralkodókat, nejeiket és országaikat. Szóval ez nem hiányzott. Eljátszottam a gondolattal, hogy mondjuk Szelíd Boleszláv király (a királyné nevét nem láttam, mert letakarta a kályhacsõlakk) mivel büntetné a grafittis "mûvészt". Nem szerepelt a tablón Zogu albán király, akinek a felesége Apponyi Geraldine volt,(õ volt az egyetlen uralkodó akirõl tudtam, hogy magyar volt a felesége)no õt még szívesen összehoznám grafittisekkel, õ olyan tökös legény volt, hogy egy rátámadó merénylõt saját felséges kezeivel fojtott meg. Szóval érdemes Székesfehérváron sétálni, hamár az ember nyugdíjas.

Amikor csütörtökön lefelé mentünk, szakadt a hó. Enyhén aggódtam, mennyire lesz könnyû lejutni, nyári gumikkal, úgy hogy jóval elõbb indultam. Aztán láttam olvad és semmi gond, úgy hogy -nem akarván korábban érkezni- lassúra vettem a menetet. Bicskének mentem a 8-ason és a 811-esen és egyszercsak élvezni kezdtem a lassúságot. Úgy, hogy visszafelé is 60-70 közt tempóztam. És így egszer nem volt gond a kátyú, másodszor láttunk rókát, meg fácánkakast és már szinte csodálkoztam azon a sok hülyén aki elszáguldott mellettünk. Még így is sokkal gyorsabban hazaértünk (na a haza az túlzás, mert az Osztyapenkótól a Keletiig több mint egy óra volt az út!!) mint apám annakidején, nem is beszélve az igazán retro gyorsparasztról (aki nem tudja a 19. század közepe táján mûködött szekérfuvarozó vállalkozókat hívták így). Szóval aki nyugdíjas ilyen luxust is megengedhet magának.

Még a gumikról. Sokan nem fognak velem egyetérteni, de ez a misztifikálása a téli abroncsoknak véleményem szerint a gumigyárosok mûve. Én annakidején Trabanttal nyári diagonál(!) gumikkal mentem sielni Lengyelországba, olyan idõben, hogy többet mentem jégen, mint aszfalton. Ugyanezzel voltam Ausztriában.Volt ugyan nálam hólánc, de amikor felraktam elszakadt,(majdnem letépte a fékcsövet) úgy hogy elvoltam nélküle. Mentem Wartburggal ugyancsak nyári gumikkal (ez már radiál volt) szakadó hóban autópályán Balatonra, csak két nyom volt, amúgy 20 centi porhó, volt nálam hólapát, két autót segítettem kiásni, ahol lecsúsztak, de aztán annyi volt még kicsúszva, hogy már nem álltam meg, volt, hogy az elõttem haladó Mercit levillogtam, mert olyan lassan mászott. Persze téli gumival könnyebb. De sok ember azt gondolja, hogy ha felrakatja, ugyanúgy autózhat mint nyáron. Hát a jégen tökmindegy mi van a kocsin. Ha nem érzed a helyzetet, becsúszol az árokba.


2006, március 8.szerda.

Tegnap és ma folytattam a kormányszerkezet munkáit. Tegnap a teleszkópos rúd állt össze, mielõtt készrehegesztem, kiviszem felpróbálni, csak tegnap robogóztam, egyrészt mert arra való volt az idõ, másrészt szerteszana kellett vásárolnom meg ügyintéznem a városban és ezt csak kétkeréken lehet hatékonyan tenni. Viszont a robin nem lehet 40-es acél kormányrudat és csatolt részeit szállítani. Ma meg reggel 7-kor elkezdtük a Rezsõvel a drehálást, õ lelépett 11 óra kürül, de én belehúztam este fél nyolcig. Lassan a különféle rudakból, kazánlemezekbõl, bronz csõbõl, szerkezetek kezdenek kialakulni. Azért még rámegy pár nap, fõleg, hogy most két napra el kell utazzak.


2006, március 6. hétfõ.

Tegnap kiszerkesztettem a kormánykereket vasárnapi pihenõ gyanánt. Ma átnézve (miután 1-es lemezbõl precízen ((tehát jó sokat dolgozva vele))kiszabtam a körnegyed sablonokat)megállapítottam, hogy nem tetszik, aránytalan, kicsi az átmérõ, esetlen plump az egész, újra szerkesztettem 1:1-ben a teljes kereket és új sablont készítettem a fa kerék nyegyedkörívre és a két oldalt rákerülõ keskenyebb fa heveder negyedkörére. Ez már tetszik. A sablonok alapján kõrisbõl kiszabja és összeállítja nekem a kereket a Józsi. A küllõket és az agyat én fogom kiesztergálni, ezt még a Rezsõre se bízom.

Feldaraboltam a saválló tengelyanyagot (a kormánykeréknek és a lánckerekeknek) és a csapágyházaknak 40mm vastag darabokat vágtam le a 70-es (volt)ventillátortengelybõl. Hogy pontosan vágjak a nagy sikítóval, befogtam a vastag anyagot az esztergatokmányba, lemezzel és rongyokkal letakartam a prizmákat, hogy ne égjen bele a szikra és a szabadonfutóra állított tokmányt idõnként kézzel elfordítva az elõtte egy beszúrással megjelölt helyen elvágtam. Igy se vot könnyû, ráment vagy két óra és majdnem az egész 230-as darabolókorong amíg a három pogácsát és tengelydarabot leszabtam.

Gyalázatos az idõ. Tegnap egész nap esett a hó, ma reggel negyedórát takarítottam a kocsi üvegeirõl a 10 centis ráfagyott hókását. Lehet, hogy mindjárt itt a Mikulás? Eredeti terveim szerint már kint kellene ezerrel dolgoznom a hajón, helyette ez a tökölés van. Jó ez is kell mind, de ezt (talán)lehetne a rendes napi munka mellett csinálni, olyan ráadásként. Habár eléggé elfáradtam ettõl is például ma esrére. Ráérek majd nyáron 12-14 órás mûszakokat csinálni.


2006, március 4. szombat.

Ma más a program. Tegnap minden anyagot összeszedtem a kormánymozgató mechanikához. Saválló tengely, bronz perselyanyag. Mindent lerajzoltam és a Poszlovszki Rezsõnek odaadtam. Kedden elkezdi az esztergálást. Õ igazi profi. Illetve nem igazi, mert azok szar munkát végeznek. Szóval tudja, hogy az acél csapágyházat hány mikronnal kell szûkebbre esztergálni, mint a bronz csapágypersely külsõ átmérõje, hogy az acélt kékre melegítve beleessen a persely, de amikor kihül úgy zsugorodjon a csapágyra, hogy az megtartsa a belsõ átmérõjét, de ne jöjjön ki soha az acél házból. Meg tudja, hogy milyen színûre kell az acélt hevíteni edzéskor, meg hogy kell viszaereszteni.


2006, március 2. csütörtök.

Március ide, vagy oda, minusz 5 fok volt reggel. Pfuj. Hajón munka még egy darabig nem lesz. Kiszerkesztettem a részleteket. Ezek a disznók a ThissenKrupp Ferroglobusnál, ha valaki nettó 25 ezer alatt vásárol, rátesznek 5000Ft büntetést. (ezt ugyan kismennyiségi felárnak hívják, de a lényeg nem a név, hanem a szemét tény) Mindenki ott él vissza az erõfölényével ahol tud. Szerencsére a Józsinak kell vennie egy tábla rozsdamentes lemezt, így együtt épp 25000 lesz, összeállunk és meg tudom venni holnap a saválló 40 -es keréktengelyt és a bronz perselyekhez az anyagot. A szétrohadt folyadékhûtõkhöz (volt munkahelyemen) maradt egy gyári zsír új tartalék tengely. 20 éve várt az eredeti faládában a pincében. Mivel dögnehéz, senkinek se volt kedve kidobni. ( 3m hosszú,70mm átmérõjû). Levágtam belõle egy darabot,(szinte sajnáltam belevágni a tükörfényes anyagba) pont 70 mm átmérõjû anyag kell a csapágyházakat megesztergálni belõle. Aggódtam, hogy valami kemény anyag és (akár szó szerint is )beletörik a bicskám, de mind a sikító, mind a vidiás esztergakés jól viszi, maximum kéregedzett. Beugrottam a Közlekedési Múzeumba és lefényképeztem a kormánykerekeket, mert olyan lesz. Bár nagyjából mindent tudok az ilyen hajók álló és futókötélzetérõl, de azért lefényképeztem egy régi modellt is, ha elbizonytalanodnék. Normális esetben a hajóról csinálnak modellt. Én fordítva csinálom.


2006, március 1. szerda.

Elment némi idõ tegnap és ma a VW zöldkártyára meg a vizsgáztatásra, de ez is megvan legalább. Megvan a lánc, a két lánckerék, amíg vártam a vizsgasoron, megrajzoltam a kerekek, szinterbronz perselyek és a tengelyek hogy jönnek majd össze. Holnap asztalon rendesen kiszerkesztem. Visszaérve a mûhelybe, szabtam, hegesztettem a kormánylap mozgató kart, a befogó pofákkal és a teleszkópos rudazattal. Legrosszabb volt, hogy egy tizes kazánlemezen kellett egy 40mm átmérõjû furatot csinálni, amibe belehegesztettem a rudat, ráadásul 60 fokos szögben. Tehát körbefurkálni, majd kireszelni. Ez tartott bõ két órát. Elmondani nem tudom, mennyire utálok reszelni. Valami megfejthetetlen okból a technikumban annakidején egy évet reszeltettek bennünket, na akkor meggyûlöltem. Ahelyett, hogy megtanítottak volna mondjuk hegeszteni. Ezt sokkal késõbb tanultam meg. Pedig ez (az Üteg utcai) egy nagyon jó suli volt, pl megtanultam (és azóta se felejtettem el!) esztergálni, marógépen dogozni, ennek mostanában nagyon sok hasznát veszem. Igaz, hogy tanultam fa villanyoszlopot is beásni és felállítani, meg olajos papírszigetelésû kábelt kifejteni, nemsokkal ezután megszüntek a fa oszlopok és csak mûanyag kábel volt amire leérettségiztem. Viszont a villamos gépek és a mérési gyakorlatok tantárgyakat annyira jól leadták, hogy a technikumi jegyzõkönyveimet egy az egyben átmásoltam és leadtam pár év múltán a fõiskolán.


2006, február 27. hétfõ.

Hát úgy néz ki, kezd összeállni. Papíron legalábbis és fejben. Kissé kifagyott a kezem, amíg a hajón egy kartonnal lemodelleztem a kormány hajtókart, levettem a méreteket, én is kivártam a tél visszajöttét az ihlettel. Aztán már mûhelyben kiszerkesztettem és elkezdtem összeszedni az anyagokat. Holnapra megrendeltem a láncot és a két lánckereket. Ja és mûködni fog kardáncsukló nélkül is. Délután még vissza kellett menni, pár méretet pontosítani. Elég macerás ez a ki-be mászkálás, de hát -2 fok volt a hajón, meg 5 centi hó, nem lehetett kint dolgozni. Végigszámoltam az erõket. Fogalmam se volt igazán, hogy mekkora erõ ébredhet egy ekkora hajó ekkora kormánylapján. Ezért abból indultam ki, hogy egy max 3 m hosszú rudas kormánnyal egy ekkora hajót nagy biztonsággal lehet kormányozni, mégha netán az éppen fent lévõ vitorlákkal nem is kiegyenúlyozott. Ha egy ember mondjuk elég erõs, képes 50 kiló erõt kifejteni a kormányrúd végén valamennyi (nem túl hosszú) ideig. Ez adja a tengelyen ébredõ forgató nyomatékot. Innen már egyszerû végigszámolni, a mozgató mechanikán (láncon, lánckerekeken, kormánykeréken) ébredõ erõket. A kormánykerék 80 centi átmérõjû lesz, az erõ a kerületen az 50 kiló kétharmada és valamivel kevesebb mint másfél fordulat a 0-45 fokig való kihajtása a kormánylapnak. Úgy kéthetes melónak saccolom (kerék nélkül, mert egy gyönyörû fa kormánykereket akarok csinálni, ami hosszabb idõ lesz) a szerkezet elkészítését. Holnap indul.


2006, február 26. vasárnap.

Még lefekvés után forgolódva is ez a kormánymozgató szerkezet jár a fejemben. Kardáncsuklóval már kitaláltam, de tudom (érzem) nem ez az igazi. Komplikált. Mindíg az egyszerû megoldások a jók. A Csonka testvéreknek nem jutott eszükbe, hogy a porlasztó úszóházban az úszó fölé tegyék a tûszelepet, amit így kilincsmûvekkel mozgatott az úszó. Nem kissebbíti az érdemüket, de aki egyszerûsítette a szerkezetet, legalább akkorát alkotott. Amúgy ami a profi hajókon van, akár drótköteles, akár hidraulikus kormány, bonyolultabb, több, kényesebb, karbantartásigényesebb (tudom, senki nem tartja karban, majd beszarik a legrosszabbkor) mozgóalkatrészt tartalmaz, mint az én (kétségtelen még csak fejben és elvileg létezõ) megoldásom. Legnagyobb elõnye, hogy állandóan szem elõtt lenne, tehát bármi hibája akadna , kiverné a szememet, mielõtt bajt okozna, nem úgy mint a burkolatok alá rejtett, tehát láthatatlan, kirojtosodni képes kötelek. Ha az ember valami újat talál ki, mindíg fennáll az esély, hogy hibázik. "Járt utat járatlanért el ne hagyj" mondja a közmondás. És bizony igaza van. Sokszor. De nem mindíg. Viszont ezen a hajón szinte minden más, mint a szokásos. Elgondolkozom néha a saját bátorságomon.

Miközben ezeket a sorokat írom az AMAPOLA szól CD-rõl. A kedves "Papó" a méltatlanul meghurcolt Tilos Rádió méltatlanul meghurcolt akkori ügyvezetõje vette fel nekem 21 különbözõ feldolgozásban, azóta állandóan ezt hallgatom, már amikor zenét kívánok. A tüzes, buja, forróvérû rumba feldolgozásként elõadó "Los Indios" együttest hallgatval eszembe jut egy régi történet. Valamikor '88-'89 táján villanyszerelõ voltam az Átrium Hyatt szállodában és amíg az átriumban esténkén improvizáló zongorista szabadságon, vagy külföldi turnén volt, egy echte délamerikai gitártrió vette át a zenélést. Imádom ezt a zenét, elsõ este is fentrõl, hallgattam. A ponchoba öltözött fiúk-, kettõ indián, a harmadik bozontos szakállas, igazi gaucho szólógitáros, bravúros futamokat penget, spanyol énekük ragyogó, hol lágy andalító, hol szilaj szárnyaló, szóval ilyet csak a bennszülött délamerikaiak tudnak kész. Lejjebb megyek pár emeletet, meg akarom nézni közelebbrõl is õket, (valaha én is pengettem) hogy csinálják ilyen tökéletesen. Szóval face to face latinamerikával. Két igazi indián és.....leesik az állam. Amikor megszólítom õ is meglepõdik. Misi (a bozontos). Együtt tanultunk sárkányrepülni a Takácsi Gézától Hármashatárhegyen. Egykori növendéktársam, amúgy az újpesti erõmûben energetikus és ezek szerint álruhás latin. Most derül ki, Kubában gyerekeskedett, ezen a zenén nõtt fel. Mi a tanulság? Igazán semmi. Ha csak az nem, hogy sohase gondolkodjunk (csak)sémákban. Minden megtörténhet. Még az is, hogy a kormány a lehetõ legjobban fog sikerülni, pedig nem hasonlít egyik megszokott megoldásra se. Persze ez a másik kormányra már (a választásoktól függtlenül) nem lesz igaz. Viszont az hasonlítani fog a megszokottra.


 

2006. február 24. péntek.

Tegnap valahogy kimaradt az írás. Mondjuk nem volt sok mesélni való. Befejeztem a spannerok végeit. Kitisztítottam és lecsiszoltam a varratokat. Ezt a lélekölõ melót csak úgy lehet termelékenyen végezni, ha az ember nem cserélgeti a sikítón a szerszámokat, hanem minden munkafázishoz másikat használ. Egy nagyot, 230-as csiszolótárcsával a nehezen elérhetõ mély "U"alakok aljához, két kicsit 115-ös daraboló- és fíbertárcsás csiszoló koronggal, egyet pedig forgó fazékdrótkefével. Elég vacakolós meló, nem rajongtam érte, de túl vagyok rajta. Már csak némi epoxi glettel simítani és festeni kell. De ezt majd ha kitavaszodik, a többi festeni valóval együtt.

Ma nekiálltam megtervezni a kormánymûvet. Eredetileg kormányrudat akartam, mert egyszerû megcsinálni és nulla a meghibásodási lehetõsége. Továbbá negyven éve (eltekintve az egy hetes tengeri vizsga epizódtól) ilyennel kormányzok, erre áll rá a kezem. De be kellet lássam, hogy egy ekkora hajón az elképzelt majd három méteres kormányrúddal egy szûk fordulózásnál szaladgálni a bot végével, vagy ami még érdekesebb egy kétméteres kormányhosszabbítót (a Kádár féle "Hajósmesterség" c. könyvben ami a szakma alapmunkája, ((még a dobóháló készítése is benne van a rabsickodáshoz)) van egy régi uszályrajz ahol a kormányhosszabbító magyar neve "cuca", na ezt ki tudta közûletek?) taszigálni. Elõbb utóbb leszúrna valakit. Emlékszem boldogult ifjúságom idején amikor kalózzal fordulóztam Siófok kikötõben és beakadt a kormányhosszabbító a deck alá, majdnem baj lett. Most ezt egy 10 tonnás hajóval nem akarnám újraélni. Szóval döntöttem, kormánykerék lesz. Nem volt valami ihletett napom. Van amikor csak úgy jönnek a jó ötletek, van amikor csak kínlódom. Na a mai ilyen volt. Úgy hogy pihenésképpen megrajzoltam a négy darukart. Lesz a tükrön hátúl két ív a bocinak (=dinghi=kis csónak) amikre csigasorral lehet felfüggeszteni a partraszálló jármûvet, és elõl két oldalt egy egy horgonydaru, a nehéz horgonyok beemeléséhez. A HSz szerint ugyan fõhorgonynak elég 25 kilós is, de nekem kell legalább egy, de inkább két negyven kiló körüli ADMIRALITÁS horgony, mert ez a korhû és amúgy jobban hiszek a nehéz horgonyokban, ha vészhelyzet van. Viszont ekkora horgonyt nem igen szedegetek be szivesen kézzel. Még az is lehet, hogy meg fogok öregedni. De ezzel valahogy egyáltalán nem kalkulálok jelenleg.

A darukarokat egyre csökkenõ átmérõjû csövekbõl kell 80centis íven meghajlítani. Ez nem lesz egyszerû, mert a töve legalább 85 mm külsõ átmérõjû, kell keresnem valakit, akinek ilyen vastag csõ hajlításához van szerszámja. Szóval ez se könnyû nóta. Visszatérve a kormányhoz, volt már vele nem kevés gondom. Külkormányt, tehát ahogy a régi hajókon volt, a tükörre erõsített kormánylapot találtam ki, annyiban nem korhû, hogy a vízvonal alatt, ahol nem látszik, balanszkormány, tehát a forgástengely elõtt van az aktív felület kb. harmada. Ezt azért nem bíztam a profikra. Fejembe vettem, hogy nem érem be egy kívülrõl bordákkal merevített vaslemezzel, hanem szép nyújtott cseppalakú lapot akarok. Ez normális esetben fából, vagy mûanyagból van. Én megcsináltam 2-es acéllemezbõl, belülrõl bordázva mint a repülõgépszárnyat. A végén epoxival kihabosítottam. Ehhez különösen trükközni kellett, mert az epoxit öt részletben kompresszorral kellett benyomni, nagyon gyorsan, mielõtt begyorsul a kötéshõtõl és beköt az edénybe. Ez annyira izgalmas és úttörõ jellegû volt, hogy a profi epoxis akitõl az anyagot vettem külön felhívott a technológia részleteit és sikerét tudakolni. Ráment a kormányra majd két hónapom. Mondjuk ez még 2004-ben volt, amikor csak esténként és hétvégeken tudtam csinálni. Minden tervezés, a célok elérése érdekében kompromisszumok sorozata. Mindenféleképpen olyan hajót akartam, amelyikkel sekély vizeken is hajózhatok. Megszoktam a több évtizedes jollés múltam során a Balatonon, hogy a vízmélység nem korlátoz. Amikor két éve annyira alacsony volt a víz, még az 1,80-at merülõ 50-esek is bajban voltak sok kikötõben. A szabadság egyik korlátozója a merülés. James Cook például ezért választotta az admiralitás által javasolt-, kétségtelenül sokkal jobb vitorlázó tulajdonságokkal rendelkezõ hetyke fregatt helyett a laposfenekû lomhább, de formája miatt rendkívül stabil szénszállító Endavourt felfedezõ útjára. Ha neki jó volt, nekem is jó lesz. Egy gaffos hajó amúgyse lesz pengeéles cirkáló, de hogy azért elfogadhatóan kreuzoljon kellett a hosszú és éles kiel. Hogy a gyakorlatilag tõkesúlymentes (a kielszekrényben a súly az 1500 litet édesvíz, a 240 liter hûtõvíz meg a motor, a fenékben 800liter gázolaj) hajó stabil legyen, szélessége 4 méter és a feneke majdnem teljesen lapos. Mivel nem a sebesség a legfontosabb, meglehetõsen alúlvitorlázott, max 80m2 kárpitot lehet felhúzni, (gross, besan, topsail, fock, klüver flieger). Ez a 7m hosszú kiel nagyon kényelmes az egyenes haladásnál, pl. a Joshua Slocum valószinûleg azért tudta mindenféle automata kormány és egyéb firlefranc nélkül körbehajózni a földet, mert a hosszú kiel miatt a hajója akkor is tartotta az irányt, ha órákra otthagyta a kormányt. Sajnos ez az elõny a legnagyobb hátránnyá változik amint a hajóval gyorsan kell forulni. (lásd még a Titanic és a jéghegy) A jó iránytartás miatt a hajó az istennek se fordul. Ezért van, hogy a nagy tengeri konténerszállítók, olajtankerek ha csak látótávolságba kerülnek, már fennáll az összeütközés veszélye, annyira nagy a fordulókör átmérõje. Ez, különösen a túlzsúfolt kikötõkben való manõverezésnél, okozhat komoly gondot. Egy "plezsörbótot" mégse lehet boxerhajókkal betaszigálni, ráncigálni a marinába, mint egy óceánjárót. (bár már gondoltam rá, hogy ha van elég kéz a hajón, a gumibocival lehetne) Ezért egy-, a szokásosnál nagyobb kormányt terveztem, amit kihajtva, ha a motor rádolgozik, mint egy vízsugárhajtómû, rásegít a fordulóra. Ez az elmélet. Kb egy év múlva kiderül, hogy a valóság igazolja e az elméletet. Amikor levittem Tiszalökre és felraktuk a helyére egyszerre olyan kicsinek tünt, pedig elõtte tele volt vele a mûhely, (több mint 3 m hosszú es 1,5 m ahol a legszélesebb) már utáltuk kerülgetni. A mozgatásra van egy elképzelésem gall láncra (az olyan mint a kerékpárlánc) és lánckerekekre. De ki kell dolgozzam, hogy biztos mûködjön. Az elkövetkezõ napok erre fognak elmenni.


2006. február 22.szerda.

Teljesen kidobott nap. Semmi hajó, csak nyugdíjpénztár, bíróság, havi csekkfeladás, önkormányzat adó- és okmányiroda, társasházi közgyûlés. Még jó, hogy szép napos idõ volt, robogóval leszáguldottam mindent.


2006. február 21. kedd.

Kifúrtam mind a húsz véget. Nem volt kirnerem, egy kicsi törött fúrót köszörültem meg a furatok bepontozásához, egyenes következményként valahol a közepén a dolognak, amikor már lazul a figyelem sikerült egy nagyot ráütni a bal hüvelykujjamra. Bár sebesen rányitottam a hideg vizet, de annyira fájt, hogy elfogott a gyengeség és a hányinger. Azért befejeztem amit mára terveztem, a végek egyik felébe 14-es furatot-, a másikba menetet fúrtam, így 14-es csavarok lesznek benne keresztben, nem stiftek, amiket utálok, mert a biztosító kulcskarikaszerûségeket idõnként kitépik a shottok (egyszer majdnem kidõlt ezért árbocom), a sasszegek meg szaggatják a vízhatlan ruházatot, meg a vitorlákat. Megfigyeltétek, hogy bár tíz ujjunk van (kivéve az asztalosokat), mindíg az hiányzik ami éppen sebesült? Vacsoránál egy szelet kenyeret gond volt levágni. Azt hiszem kezdek búcsúzni a bal hüvelykujjam jelenlegi körmétõl.


2006. február 20. hétfõ.

Ma befejeztem a spannervégek felhegesztését. Ha tudtam volna, hogy ilyen tavaszias lesz az idõ, kimentem volna a hajóra dolgozni, de a meteorológia ijesztgetett.


2006. február 18. szombat.

További hegesztés a menetes végeken. Kissé lazábbra vettem a dolgokat, talán ha 3-4 órát dolgoztam. Egyrészt más dolgom is volt, másrészt nem nagyon tudok már elõre dolgozni, amúgy is szombat van, hova siessek? Kint kellene termelni a hajón, de ahhoz még hideg van.

Hegeszteni nem olyan könnyû mint zongorázni. Legalábbis egy nagy zongoramûvész, nem emlékszem kicsoda, mondta, hogy egyszerû, csak azt kell tudni, hogy milyen hang fog megszólalni, ha leüt egy billentyût. Nem tudok zongorázni, el kell higgyem! Nos ha az ember egy varratot lerak, az, hogy milyen lett, csak akkor derül ki, ha kihült kissé és leüti róla a salakot. Bár miközben pirosról feketére sötétül a varrat, lehet sejteni, ahol késõbb feketedik, na ott van a lyuk, a salakzárvány, mert ott lassabban hül. Meg ha jó a varrat, könnyen lejön a salak. A rozsdamentes le is dobja magáról a tüzes salakot, gyakran a bõrömre, vagy a cipõmbe. Ezért a hegesztés sok zoknit fogyaszt. Ebben a mûfajban a legkeményebb volt amikor tavaj izzó darab vasakkal együtt ugrott a cipõmbe, amire lekaptam, beégett a cipõ nyelve alatt két helyen vagy fél centire a lábam fejébe. Nem hülyeség a munkavédelmi szempontból egyébként kötelezõ, de senki által nem használt bõr kamásni.  Hirtelenjében a deck szélén felgyûlt esõvízbe mártott meglehetõsen koszos szivaccsal hûtöttem le a sebet, rohadt nehezen gyógyult be, vagy másfél hónap alatt, enyhe feltünést keltettem vele munkahelyemen amikor a nyílt sebet szellõztetendõ, mezítláb járkáltam. Ez a kép akkor készült, amikor egy flasencuggal döntögettem a hajót, hogy pont vízszintes legyen. Láthatók a külső kapaszkodók a felépítmény tetején, amik felhegesztésekor a baleset ért.

Túl a zongorista tréfán, komoly téma, hogy mit mennyire kell erõsre tervezni és megcsinálni. Pl. ha a hegesztésem gyenge, mondjuk a Viscayán a nyakamba esik valamelyik árboc. Én nagyon hiszek a matekban, a legkomolyabb tudomány, de az, hogy mindent lehet méretezni, nem igaz. (Lásd még a mostanában a hó súlya alatt beomló tetejû csarnokokat. Statikusok tudják mi az a szabványos hóteher. De mi van, ha a hó nem tudja?) Emlékszem a Dénes Pisti néhány éve írt egy csinos cikket a Hajó magazinba a korszerû tevezési módokról, melyek -számítógép segítségével persze, mert manapság már egy szelet kenyeret se lehet levágni nélkülük- kiküszöbölik a túlméretezést, optimalizálják az anyagfelhasználást, ezzel a súlyt és az árat. Pár hét múlva az Amerika kupa rajtjánál (!!) kettétört egy hajó! Ez az a verseny amire száz millió dollár körüli öszeg (vagy még több) megy el egy hajóra. Biztos futotta belõle a legkorszerûbb szoftverre. Ennyit ért. Valamikor a sok vihart megélt kapitányok megbeszélték a kocsmában, hogy mondjuk a royal vitorla rúdjának legalább 8 hüvelyk vastag oregoni fenyõbõl kell lennie, mert ezel már hatszor megkerülték a Horn fokot és kitartott. Akinek ennél vékonyabb volt, az elõfordult, hogy eltörött. Ettõl kezdve ez volt a szabvány. Magam megmondom õszintén amikor valami ilyesmit tervezek leginkább a sacc per kb. szabályt használom. Inkább legyen 100%-al erõsebb, mint 1%- al gyengébb. De hát ez egy retro ember retro hajója.


2006.február 17. péntek.

Kész lettem a vasak karos darabolóval való megmunkálásával, gyorsabban ment mint tegnap, mert a Józsi segített. Én csak a kések alá igazítottam, õ meg húzta a kart, így nem kellett mindíg felállni. De a köszörülésre ráment egy jó óra. A régi dilemma. Ha az ember spórolna az idõvel, amikor sok egyformát csinál, most ugye a 10 spanner 20 vége, 40 darabból, akkor az összes darabon el kellvégezni egy megmunkálási fázist, (lásd még, Chaplin, "modern idõk") majd a következõt. De így monoton, dögunalmas. Még az én virágos fantáziámmal is, mert ha nagyon elkalandozok agyilag, könnyen elköszörülöm az ujjam. Ha viszont minden darabot készrecsinálok, tehát leszabás , köszörülés, hegesztés, fúrás, nem unalmas, de nem annyira termelékeny, mert minden munkafázishoz minden darabnál át kell állni, más szerszám más, hely a mûhelyben, stb. Én az unalmasabb, de termelékenyebb módszert szoktam választani rendszerint, így most is. Valószinûleg a született aszkéta hajlamaim miatt.

Akarok a hajóra olyan felszerelést, amivel a víz alatti részeket tudom ellenõrizni, algátlanítani, anódot cserélni, hajócsavart ellenõrizni, beakadt horgonyt kiszabadítani, bármikor. Valamikor a Vörös Tengeren, a Fülöp Szigeteken csodás körülmények közt (30 éve még érintetlenek voltak a korallzátonyok) sokat búvárkodtam, persze csak tüdõvel. De a hajófenék karbantartáshoz valamilyen készülék kell, meg ruha. Elmentem egy búvárboltba ahol használható tanácsokat kaptam. De még alaposan körbe kell járjam ezt a dolgot.


2006. február 16. csütörtök.

Érdekes dolog ez. Úton-útfélen kérdezik, hol tartok a hajóval, de amikor megmondom ezt a faliújságcímet (nem tudom megmagyarázni, de ezt a blog szót utálom) hogy itt van minden kérdésre a válasz, nem keresnek rá. Ilyen válaszok jönnek, hogy " á... nem tudom úgyse megjegyezni", vagy "én nem tudom hogy kell megkeresni". Azt látom, hogy (kivéve a nagyon fiatalokat, akikkel nincs igazán kapcsolatom) még az amúgy rendszeresen munkakényszerbõl géphasználók közt is teljes a beszarás a PC-tõl. Másik lehetõség, hogy csak az irántam való érdeklõdésük felszines. Sõt ez a valószinûbb. Lehet, hogy magamnak írom ezt a naplót? Legalábbis eddig ötnél többen nem olvasták. Ebbõl négy családtag. Sebaj én úgyse írtam idáig soha naplót, vagy legalábbis csak rövid idõkre tengerész koromban, most írok. Passz.

Ma elment a délelõtt nagyrésze papírmunkával. Pfuj. Csekkek, levelek, bank, posta. Aztán piacra kellett menni, fene ezt az örökös evéskényszert. De azért megkezdtem a spannervégek finomszabását. Szerencsére egész jól megoldható a karos idomacél darabolóval, alig kell utánamunkálni. Azt se sikítóval csinálom, hanem állványos köszörûvel. Így könnyebb. De rá fog menni egy pár nap.


2006. február 15. szerda.

Fogy a mûhelymunka. Javulhatna már az idõ, hogy kint lehessen dolgozni a hajón. Korábban esztergált nekem a Poszlovszki Rezsõ barátom 10 db spannert. (aki nem tudná, az árbocokat tartó acél sodronyok alján lévõ jobb-bal menetes feszítõk) Nem rozsdamentes, sima acél, a rozsdamenteset nem tudtam volna megfizetni. Azzal nyugtatom magam, hogy 100 éve se savállóból csinálták a vereteket. Utána kérdeztem a tüzihorganyzásnak, de az is nagyon drága, mert súlyra megy és ezek a spannerek (18-as csavarokkal!) istentelen nehezek. Majd befestem alaposan. A menetes részt meg bebandázsolom méhviaszos, faggyús textillel ( mi a fene lehet az a ruszki cuccokon lévõ leszedhetetlen barna konzerváló trutyi, az lenne jó) és az egészre húzok -hogy ne bántsa a vitorlákat- egy bõr tokot. Most jól fog jönni, hogy sok évvel ezelõtt esztétikai okokból át kellett húzni egy bõr kanapét egy korábbi munkahelyemen és sajnáltam kidobni a régi bõrt, meg a szabási maradékot, ami volt egy fél tehénnyi, ugyanis a rideg tartás miatt az állat bõrén sebek vannak, amitõl finom bútorhoz nem használható az a darab. Erre tökéletes lesz. Szóval megvannak a menetes szárak és a hüvelyek, de kell a végekre hegesztenem olyan lapos vasakat, amik fent közrefogják a vantni végekre fuxolt kötélsziveket (ezt nem tudom magyarosabban leírni, aki nem érti, nyugodtan ugorjon) lent meg a hajó mestersorába hegesztett lyukas végû hevedereket. Ez utóbbiakat olyan erõsre terveztem, hogy az árboc nélküli hajó daruzásakor bekötési pontként mûködjenek. Szóval a spannerek. Elõször mindenféle vadvirágos terveket futtattam át agyamon, hogy ezeket majd a maradék 4-es lemezbõl kiszabom sikítóval, de amikor lerajzoltam hogy is kellene kinézniük és ugye 10 db-nak van 20 vége, az 20-szor két, azaz 40 lemezke, 65x40 mm, befoglaló mérettel, gyorsan elmentem a vastelepre laposvasért.

Nem állom meg, hogy le ne írjam. Csepel, a volt Vas és Fémmûvek, a még voltabb Weiss Manfréd, esetleg Vörös Csepel, valamikori iparunk fellegvára. Nekem személy szerint benne van pár évtizedem. Attól kezdve, hogy a vas és acél országát kellett apámnak építeni, nekem amikor a "Párt és a KISZ gyõzelemre visz" jelszavát skandáltuk a Váci úton a fáklyás felvonuláson, egészen a gengszterváltásig. Nos, most ahány épület majdnem annyi kft. Azért csak majdnem, mert ami nem kellett a kutyának se, az dõl összefele. No ami kellett az se sokkal jobb. A vasbolt egy szerszámgépcsarnok lehetett valamikor, épületkarbantartás legutóljára ránézésre 30 éve lehetett. A mennyezeten, falakon még ott vannak a karvastagságú kábelek, amik valamikor a méretes villanymotorokkal hajtott gépeket táplálták, ahogy Ady írja, "hol a fémkeblû dinamókat szopják a sivalkodó transzformátorok, itt élünk mi, s sorsunk összefogják a nõk, gyermekek, s agitátorok" (az idézetért nem vállalok felelõsséget, 43 éve volt technikumi magyar kötelezõm) Ebbõl maradtak a nõk gyermekek, agitátorból meg még több is lett, pláne így választásokkor. Szóval a nagy marha csarnokban pár pislákoló lámpa alatt rengeteg idomacél, néhány pribék rakosgatja õket. Már ismerem a járást, bemegyek az irodába, két nõ, PC mögött, minden kompjúteren, ahogy kell, mondom kérek egy szál 40x5-ös laposvasat, látja rajtam, hogy gyalogkakuk vagyok, csípõbõl kérdi a szokásosat, "számla kell?" Ilyenkor mindíg van pici lelkiismeretfurdalásom, mert ugye azt szoktam válaszolni, hogy nem. De hát ebben a csalós "õk azt akarják, hogy mi betartsuk, de tudják, hogy nem tartjuk be, mi tudjuk, hogy õk tudják...." országban nem tudom hány száz éve van õk és mi. Tegyük fel, holnaptól mindenki befizetne minden adót, megszünne a fekete gazdaság. Egyszer akik abból élnek, azonnal éhenhalnának. Aztán az államot elöntené a pénz, aki éppen kormányoz a saját érdemének tudná be, akkora pofája lenne, hogy a mai hozzá képest elenyészõ, aztán sebtében szétlopatná a klienseivel. Akkor már mégiscsak jobb, ha mi nap mint nap beleteszünk kevéskét a zsebeinkbe. Ezzel megkíméljük "õket", hogy ha mégis csak kitörne rajtuk a becsületesség ( csak munkahipotézis, semmi esély rá) melózzanak sorsunk jobbrafordításán. Itt mindenki tudja, hogy csak saját magára számíthat. Ezt az országot, ezt a népet évszázadok óta nézik igavonó baromnak, választási plakáthívõ idiótának vezetõi és ez a nép arra szocializálódott, hogy ahol teheti jogos önvédelembõl kijátssza "õket". Így maradtunk életben, török, német, magyar, szovjet alatt.. Rítus az egész. Ök teszik az õ dolgukat, mi meg a miénket. Ennyi.

Visszatérve a mûhelybe leszabtam a karos darabolóval a laposvasból a negyven darabot, a többit holnap.


2006. február 14.

A mai délelõtt elment autószerelésre. Nincs se helyem se idõm rá ezért szerelõhöz vittem, jövõ hónapban lejár a frissen vásárolt VW-m forgalmija, fel kellett készíteni a vizsgára. Nincs okom panaszkodni, 4db elsõ féktárcsa betét-, egy kipuffogó csõ felfüggesztõ gumi- és egy gyújtáselosztó szimmering cserével megúsztam. Ahhoz képest, hogy 110000 Ft-ba került a 25 éves autó, nem rossz. Nem tudnék autó nélkül hajót építeni, mert mindíg hurcolni kell valamit ami a robogón sajnos nem fér el. Viszont közlekedni csak robogóval lehet. Azért a boyler lyukakat kijavítottam. A forrasztás nem mûködik, mert a lyukakat nem lehet fémtisztára pucolni, akár hogy csiszolom, kenem a folyatóval ( a letvasszer modern változata) kiköpi a cint. Beragasztottam epoxival. Erre a max fél bár nyomásra jó lesz.


2006. február 13.

Ma a használati melegvíz boylert vízpróbáztam. Sajnos a rozsdamentes hegesztés két helyen, ha cseppekben is, de ereszt. Ezt profik csinálták (na ezért szar) védõgázzal, mert ehhez nincs felszerelésem, én csak kiszabtam a lemezeket és ponthegesztõvel összeférceltem. Nem tudom áthegeszteni simán villannyal, mert átég a 0,8-as lemez. Vagy beragasztom epoxival, vagy ami pillanatnyilag jobb ötletnek tûnik beforrasztom ónnal, most abban nagy gyakorlatom lett a sok rézcsõ összeforrasztása során a vizes osztóhoz. Kérdés, hogy eléggé át tudom e melegíteni a nagykiterjedésû, jó hõvezetõ lemezt a gázlámpával, mert autogénem nincs. Ha lenne, rézzel, vagy ezüsttel be tudnám forrasztani a lyukakat. Azért ez a hajóépítés gyakran szól arról, hogy ez sincs meg az sincs. Leginkább pénz. Persze vissza vihetném és a fejükhez vághatnám, de többe kerülne a leves mint a hús, berakni, autózni, veszekedni, kivárni. Ami jobban aggaszt, a fenéktankok már fél éve bent vannak, ezeket ennél sokkal lezserebbül vízpróbáztam, mert bíztam a profikban, azt mondták mindent lepróbáltak. Mi van ha azok is csepegnek néhol? Macerás lenne kiszedni õket, mert PUR habban ülnek. Remélem ha netán csepegés van, betömte a hab. Ha nem majd bedagad.(tréfa volt)


 

2006. február 12.

A 2006 januárja ráment a fõkapcsolótábla készítésére.

Bár többek közt tengerihajó elektrikus is vagyok és majd negyven éve vitorlázom, mégse volt könnyû összeállítani, milyen is legyen Amapola elektromos rendszere. Mik azok a villamos fogyasztók és mekkora a

 

 

 

teljesítményük amikre szükségem lesz, milyen energiaforrásokról üzemeljek, hány és mekkora akkumulátortelep legyen a hajón. Ez utóbbiban még mindíg nem végleges a döntésem, az egyik véglet a 82- ben épített balatoni hajóm, a Tengerész, ahol egy 6 Ah-s telep van, a másik véglet a Rákóczy Pisti barátom hajója , ahol 800Ah. Végül is elkészült a villamos fõelosztó, a "képek" mellékletben látszik, szerintem elég csinos lett. Február elsõ hetében elkészítettem a hûtõvíz elosztót, mely terveim szerint motoros üzemben a hûtõvíz segítségével melegíteni fog egy kb. 50 literes boylerben vizet a fürdõ és konyha részére, valamint télen fûti a szalont. A boylerben elektromos fûtõtest is van, parti áram esetén használható.

Nos, nagyjából utólértem magam, ezzel a késõn indított naplóval. A továbbiakban a napi eseményeket fogom rögzíteni, ahogy tisztességes naplóhoz illik.

 így néz ki a hűtővíz elosztó.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amapola.blog.hu/api/trackback/id/tr88312884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2010.12.11. 22:36:15

Méretezés ügyben szerintem qrwára igazad van.
Jut eszembe: Milyen acélból van a hajó?

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2010.12.11. 23:34:41

@David Bowman: A 38 B kazánlemez. A régi szabvány szerinti jele. Az újat nem tudom.