Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @Kis ember: Szép hosszú előadás volt, itt a másik rész www.youtube.com/watch?v=ZGf6ImD37vc (2018.11.21. 00:33) Hétfő.
  • A Tengerész: @teddybear01: A tárolással semmi gond. A stég alatt van egy sátortető és az alá kiemelem hevederek... (2018.11.20. 11:51) Péntek.
  • carter66: Én csak körbeásom és a talajszint alatt pár centivel elvágom a törzset, aztán mehet rá vissza a fö... (2018.11.06. 09:59) Hétfő.
  • A Tengerész: @zsepizsik: Nem is 300 volt hanem 330 :) (2018.11.01. 10:37) Hétfő.
  • A Tengerész: @lajtos: Welcome aboard lajtos! Köszönöm. Sajnos a helyzeten nem tudok változtatni, de megvan az a... (2018.10.29. 20:36) Szombat.

Linkblog

hatodik rész, mentés a régi naplóból

2008.01.26. 21:53 :: A Tengerész

2007, március 1. csütörtök.

Ma nem volt túl eredményes napom. Elõször is rájöttem, hogy tegnap lejárt a VW zöldkártyája, úgy hogy szerelõnél kezdtem, majd 6000Ft. Aztán kimentem a hajóra. Tegnap összehegesztettem és lefestettem egy szögvas keretet, mert némi töprengés után úgy döntöttem, hogy a fiókos résznek ez lesz az alapja, amit ma hozzáhegesztettem a bordákhoz, így jó masszív lesz a bútor. Aztán összecsapoltam és csavaroztam a fa oldalkeretet felül az asztallappal, alúl a vaskerettel. Nekiálltam felcsavarozni az oldalfalra az asztallap alatt az elsõ polctartó lécet, amit szépen meggyalultam a megfelelõ szögben és lecsiszoltam, de sem megfelelõ fúróm, se csavarom nem volt hozzá, úgy, hogy korábban feirontoltam és elmentem a boltba bevásárolni. Utálok a városban autózni csúcsforgalomban tötyögni, ráadásul hazfelé sávot váltottam volna, jóidõben indexelve, hogy balra átmenjek a kanyarodóba, ahhoz szoktam, hogy aki indexel beengedem, gondoltam velem is így bánnak, na ez hiba volt egy erõszakos modern kor szülte kisfiú fekete Alfával viszont inkább gázt adott, nehogy má' bemenjek elé, majdnem összeütköztünk. Sebtében mutattam neki homlokomra mit gondolok róla, ne ettõl annyira felháborodott, hogy elfelejtve mennyire siet, hazáig követett és kioktatott, hogy ebben a korban már abba kell hagyni a vezetést, majd közölte, hogy éjjel szétszedeti a pribékjeivel a kocsimat. Aranyos nem? Tiszta Chichago.


 

2007, február 28. szerda.

Kivágtam a gáztûzhely helyét a munkalapban. Iszonyatos por lett amikor csiszoltam a széleket a fûrészelés után. Kiszabtam a bakelit oldallapokat, de csak azután fogom felcsavarozni, ha bent lesznek a fiókcsúszkák az oldallapokkal, meg a fiókok mögötti polcos tárolók. Nem akarom elkövetni mégegyszer azt a hibát amit a gépházban hebehurgyán beépített boylerrel csináltam, hogy utána alig tudtam a tönkcsõ tömszelencéjéhez hozzáférni. Így bár készek az oldalalpok és a fiókoszlopokat elválasztó keretek, de még nem rakom be õket, a hátsó polcokkal kezdek, amíg sok hely van. Az egy méter mély helyre ostobaság lenne ilyen hosszú fiókokat szerelni, ilyen hosszú fiók kezelhetetlen, ezért fél méteresek lesznek a fiókok és mögöttük lesz ugyanennyi mély polc, aminek lenyitható ajtaja lesz. A fiókok kihúzása és félrerakása után lehet kezelni. Nem túl egyszerû, de olyan dolgok tárolására megfelelõ lesz, amit aránylag ritkán kell bolygatni. Pl. biztos el kell rakni egy csomó "szárazárút" ez lesz a kambúza (tengerésznyelven az élelmiszerraktár) lisztnek, rizsnek, tésztának, sónak, cukornak stb. csak akkor kell kinyitni, ha elfogy a kéznél lévõ kilós adag. Dolgoztam hét végén is, de hétfõn pihentem, mert szakadt az esõ, majd a hó, nem indultam neki a zegernyének. Szerencsére egy napig tartott a tél, tegnap már sütött a nap, ma ugyan szemerkélt, de azért kimentem végigdolgoztam kilenc órát el is fáradtam rendesen. Megerõsítést kaptam a rádióból, miközben a faalkatrészeket illesztettem egy szélestudású gyógyász épp azt ecsetelte, hogy a férfiak azért halnak meg korábban, mert nyugdíjba menetelük után elvesztik aktivitásukat, elhíznak, eltunyulnak, míg a nõk továbbra is gályáznak a háztartással. Hát engem ez nem fenyeget.

2007, február 23. péntek.

Nekiláttam a konyhasornak. A szofába átpakoltam minden anyagot, ami a munkalap alatt volt felhalmozva, a tetejére meg az összes szerszámot ami a munkalapon állt ugyancsak hegyekben.

 Elõtte papundeklivel takartam a friss furnérlapokat, hogy ne sérüljenek, koszolódjanak. Lenolajos beeresztésük és lakkozásuk késõbb jön, amikor sok mindent egyszerre fogok felületkezelni. Amit tervezgettem, hogy néha ledõlök kicsit szunyókálni ebéd után a szofára, az még egy darabig terv marad, mert a teljes felületet beborítják a szerszámok. A munkaasztal kíválóan elfért az "U" közepén, így remek sok hely van a konyha munkáihoz. A hûtõ (kivéve a fedelet) kész, kell beépíteni mosogatót csapteleppel, kivágást, alap és oldallapokat, tehát komplett fészket a gáztûzhelynek és meg kell csinálni a hatfiókos edénytarót. Ez utóbbitól félek a legjobban, a balatoni konyhabútort amikor csináltam akkor is a fiókokkal kínlódtam a legtöbbet. De az is jó lett ez se lesz másképp, csak hajón minden egy kicsit bonyolultabb. Ha március végére kész lesz a konyha meg leszek elégedve magmmal. Sokat méricskéltem és rajzolgattam egész délután, hogy szépen álljanak majd össze a dolgok, ne kelljen a végén számtalan takaróléccel palástolni a pontatlanságokat, a nem kellõképpen átgondolt illesztéseket.


 

2007, február 22.csütörtök.

Múlt hét csütörtökön lementünk Balatonra, onnan meg szombaton Zalakarosra 25-ös jolle flottatalálkozóra. A flottából kiköszöntem a múlt évben, mert nem vitorlázom már a "Tengerész"-szel, (aki nem tudja ez az elsõ saját építésû hajóm neve, 25-ös jolle, húsz évig vitorláztam vele a Balatonon) két vitorlással ugyanaz a helyzet, mint egy seggel és a több lóval, szóval búcsút vettem a flottatársaktól, de kaptam egy meghívó emailt és annyira elöntött a nosztalgikus vágy, hogy ismét együtt legyek a régi versenyzõtársakkal, barátaimmal, hogy elmentünk. Hát megvallom kár volt a pénzért. Persze jó volt látni azokat akik ott voltak, de nagy szomorúsággal töltött el, hogy a társaság (nagyobbik) fele távollétével tüntetett. Torzsalkodások, sértõdések, ostoba presztizsviták, kicsinyes, öt korsó sör ára éves tagdíjemelésen való szarrágás vert éket azon emberek közé, akik Port Lacajban tíz lépésre putriznak egymástól házikójukban és a hajóik egymás mellett vannak kikötve. Erõlködnöm kell, hogy ez a rossz érzés ne mossa el azoknak a kellemes balatoni túráknak az emlékét, amikor 15-20 hajó ment együtt kikötõrõl kikötõre, amikor 60 emberre fõztem amikor nálam kötött ki a vidám csapat. Személyes véleményem, hogy a flotta szét fog hullani. Kiöregedés, kihalás okán végsõsoron, de sietteti a belsõ bomlás. Nagy kár. Pedig a 25-ös (aki nem tudná 25m2 az alapvitorlázat, 8m hosszú hajó) a Balatonra legjobban illõ hajó, amelyik 25 centit merül felhúzott schwerttel, tehát bárhol kiköthet, nem csak méregdrága kikötõkben, ugyanakkor túrázáshoz már elég kényelmes, gyors, persze nem a" rohanógépekhez" képest, (így hívom azokat a szerintem inkább sportszer, mint hajó kategóriába sorolható soktrapézos nullakényelmû izéket, amiket a sebességhajszolás teremtett) de bármelyik, akár nagyobb kajütös hajóval bármikor felveszi a versenyt. Valamikor '86 körül abszolútban nyertem Földvár-Keszthely versenyt és bent voltam a Kék szalagon az elsõ harmincban 150 körüli indulónál, többször vertem meg olyan hajókat mint pl. a "Tramontána", egyszer szegény, azóta meghalt Izsák Szabolcs magyar vitorlázólegenda csodálkozva kérdezte egy Mihálkovits befutó után, amikor pár méterrel vertem az általa kormányzott "Hárpiát" a híres 30-as scherenkreuzert, hogy " mitõl vagytok ilyen gyorsak" Na ennek vége. Lesz a 25-ösökbõl horgászladik, meg pár mohikán versenyez majd yardstick számmal öszevontban. Szóval bármelyik volt flottatársamat bármikor szívesen látom az Amapolán, de többet nem megyek közéjük, mert csak összefacsarodik a szívem az egykor lelkes és délceg csapat egyre fogyatkozó maradékának látványától. Hétfõn Judittal fatelepre mentünk és vettem két tábla fözésálló 9mm vastag nyír rétegelt lemezt, amibõl kiszabtam a szofa, matracokat tartó lapjait. Nagyon passzentosak lettek, pedig J. végig tanácsokkal látott el mit hogy csináljak. Túl a tréfán valóban jó szeme van gyakorlati dolgokhoz remekül lehet vele dolgozni, aki mûködött már együtt kétbalkezes okoskodó "segítõkkel" tudja mekkora erény ez. Ha valamikor az ember elkezdett dolgozni a hajóján a klubház udvarán, annyi okoskodó járt arra, aki mind belepofázott, vagy "segíteni" akart, hogy a végén már valami husáng után kezdtem el nézegetni, amivel elhessegetném õket, de a sárkányrepülõ korszakomban se volt ez másképp, és mások is ezt érezhették, mert egy tréfás mikulásajándékozáskor az egyik pilótatársam "jótanács elhárító kézi készülék" néven füldugókkal ajándékozta meg a sorshúzáson neki jutott társunkat. Kedden és szerdán befejeztem az oldallapokat, meg a baloldali falhoz való rögzítést is megoldottam úgy, hogy a burkolaton és hõszigetelésen keresztül 6-os meneteket fúrtam az acél bordákba és odacsavaroztam egy kõris lécet, amihez rögzítettem az ágykeretet. Nem fog alattunk leszakadni, bármit is csinálunk rajta. Lecsiszoltam a rétegelt lemezek éleit, kifúrtam a lyukakat, amin átdugva az ujjam fel tudom emelni õket, ha az alattalévõ helyre cuccolni akarok. Töprengtem rajta, hogy csináljak e a függõleges lábazaton ajtókat. Ezek hasznosak lehetnének a ki-be pakolásra és így nem kellene a matracokat felszedni. De arra is csábítanak, hogy az ember csak úgy betömködje, meg kirángassa a dolgokat, miközben a hátsó részben azt se tudom már mi van. Úgy, hogy nem lesznek ajtók, csak a matracok alatti fedlapok nyitásával közelíthetõ meg a "rakomány". Összeállítottam le is fényképeztem.

Ma reggel szakad az esõ, amíg várok, hogy javuljon, írom ezt a naplót. Azon spekulálok, hogy eredetileg a következõ feladatnak az "U" alakú szofa közepén álló asztal elkészítését terveztem. Ez egy gyönyörû, a Rákóczy Pisti által kitalált csuklós szerkezettel emelhetõ, sûlyeszthetõ (amikor nem asztal, hanem ágy) mahagóni borítású bútordarab lesz, de ha most megcsinálom, ki kell dobjam azt a munkaasztalt ami jelenleg a szalon közepén áll, mert kettõnek nincs hely. De ha kidobom, a szép asztalt kell majd a további, a szalonban végzendõ munkák során pakolásra, esetenként erõteljesebb igénybevételre használjam, amitõl -bármennyire is letakarom, védeni próbálom- az maradandóan sérülhet. Ha belegondolok az a kiselejtezett 80x80-as éttermi asztal, amit jelenleg munkaasztalnak használok, a munka kezdetekor ahogy két éve kinézett, meg most a sok festékfolttal, lyukakkal, fûrészbevágásokkal, satuszorítással.....hát elég reménytelen a szép asztal megóvása. Azt hiszem az asztalt késõbb csinálom, rámegyek a konyhasorra. Ezzel csak az a bajom, hogy kellene tudjam a gáztûzhely pontos méretét, ami típusfüggõ. De majd a legnagyobbnak hagyok helyet, ha kisebb kerül bele, majd hézagolok.


 

2007, február 14. szerda.

Múlt hét pénteken meg szombaton pihentem a nagy ijedtségre, de -bár a görcsös köhögés nem akart abbamaradni-, vasárnap csak kimentem a hajóra. Ragyogó idõ volt Judittal lemahagónifurnéroztuk a navigációs táblát és az oszlopfõre kiszabtuk és felcsavaroztuk (+ ragasztottuk) a rögzítõ gallért . Hétfõn J.kitartó unszolására meglátogattam a gégészetet, azon feltétellel, hogy ha tíznél többen várakoznak, nem maradok ott, hanem menten megyek a hajóra. Na mindössze ketten voltak, kivártam. Kaptam köptetõ szirupot, meg vettek torokkenetet, ennyi. Eredmény egy hét múlva. A nap hátralevõ részében meg tegnap kiszabtam mind a 12 lécet ami az "U" alakú szofát tartja a szalonban az asztal körül és hogy a Komár Józsi is örüljön, kiautóztam hozzá és másfél óra alatt a gépein megcsináltuk a csapokat és lyukakat, kivágásokat a végekre illetve a közbensõ helyekre. Ugye a 12 lécnek van legalább 24 vége, meg a négy hosszúnak közben is kellett 2-2 csapfészket marni, ha kézzel csináltam volna ráment volna legalább egy nap, de lehet hogy kettõ és persze nem lett volna annyira passzentos, mint így géppel. Ma össze is állítottam, ragasztottam, csavaroztam az egész keretszerkezetet az elõlapokhoz, amiket szintén ma készítettem el, legalábbis azt a hármat ami az asztal körül van. Még kettõt kell kivágni az elejére (az "U" két végére), de ezt majd hétfõn, mert holnap lemegyünk kicsit Balatonra, hét végén meg Zalakarosra. Nagyon szép haladás, ha jövõ héten kivágom és felrakom a keretekre a rétegelt lemez lapokat, amik a matracpárnákat tartják majd, akár le is lehet heveredni egy kis ebéd utáni szunyókálásra. Meg is fogom tenni. A legfõbb jó, hogy bár idõnként még mindíg elõvesz a fuldoklásig tartó köhögés, de erõm visszatért, tegnap és ma is végig bírtam a 8 órás mûszakot (ráadásul sok mozgással, guggolással, kényelmetlen testhelyzetekben tekeregve) egy rövid ebédszünettel (korábban csináltam hosszabbakat is, de több napot így dolgozva nagyobb pihenõt kell tartsak, ami végsõ soron elviszi az idõnyereséget) ismét képes vagyok a szokásos 120 lépés/perc tempóval közlekedni, amivel pont a megfelelõ ütemben veszem a zöld lámpákat a Baross téren és a Thölöly úton, és a harmadikr is felszaladtam hazaérve kettesével véve a lépcsõfokokat, bár a végén azért kissé ritka volt a levegõ.

2007, február 8. csütörtök.

Tegnap úgy döntöttem, hogy meggyógyultam, nekiláttam a navigációs tábla oldalának. Elég bonyolult volt kiszabni, mert minden oldala ferde, sáskalábbal vettem le a szögeket és biztos ami biztos kivágtam papírból is. Mindennek dacára nem voltam benne biztos, hogy passzolni fog, volt már rá eset, hogy az ilyen szabálytalan alakot újra kellett csináljam, mert elsõre nem lett jó. Fúrtam rá felülre egy rakás 16-os furatot, (ez a legnagyobb fúróm) hogy tudjon szellõzni. Aztán mielõtt a helyére raktam volna kivágtam pontosan a furnérokat amivel beborítom majd ha a helyén lesz. Az elõlap jobb oldalának furnérozása nem volt felhõtlen, mert itt nehéz sarkok, rések vannak, ahol csatlakozik a válaszfal felsõ deszkájához, ahová be kell csúsztatni a kivágott vékony (1mm) vastag furnért, ami kontakt ragasztóval lehetelen, mert az elsõ érintésnél összeragad és már nem is mozdul, ezért epoxit kevertem, hõsugárzóval megmelegítettem, hogy jól follyon és ezzel ragasztottam fel a helyére. Majd ha leveszem róla a szorítókat meglátom milyen lett, de jó reményeim vannak. Aztán helyre tettem azt a macerás oldallapot. Nos egy milliméteren belül volt az illesztés! Meg is dícsértem magam, sokat adok a véleményemre, ez való nekem, nem a sorkérdés! Büszkén ballagtam haza. Egész jól vettem a három emeletet, csak a végén kezdtem el köhögni, de már megszoktam. Gondoltam én. Hajnali három felé felébredtem. Köhögtem... volna. Szóval az a helyzet állt elõ, hogy a torkomban lett valami amit ki kellett volna köhögjek, de ahhoz ugye egy nagy levegõt vettem volna a számon át, de egy visszacsapó szelep lett a gégémben, ami csak kifelé engedte a levegõt, befelé elzárta a levegõ útját. Az orrom meg hogyan-hogynem tökéletesen eldugult. Minden levegõ kijött a tüdõmbõl és semmi mód nem volt azt pótolni. Fuldokolva vergõdtem a fürdõszobába, haláltusámban a víztõl (arcba, szájba) remélve menekvést. Laposra zsugorodott tüdõm izmai kétségbeesetten próbálták szétfeszíteni a tüdõpumpát, a szájon át való légzés abszolút nem mûködött, az orrom járatai a teljes erõfeszítéssel való légzési próbálkozástól még jobban összelapulva csak néhány köbcenti levegõt engedtek tán át, intubálni (a "Vészhelyzet"-bõl tudom, hogy azt kell ilyenkor)nem tudom hogy kell és mivel, gégemetszést úgyszintén, még átfutott az agyamon, ha felvágom oldalt az orromat, talán lesz levegõm, de erõm már nem nagyon volt hozzá. J. kétségbeesetten nézte és kérdezgette, mit segítsen. Jutott eszembe a Galambos Éva doktor tanácsa, aki figyelmeztetett, hogy fontos az orr mûködõképesen való tartása és ehhez eukaliptuszolajat, vagy vietnámi balzsamot javasolt. Az eukaliptuszolajat megvettem amint járóképes voltam, de a vietnámi balzsam sokkal hatásosabb volt, egy kevés az orrcimpára azonnal megnyitja a porszívót. Nos azt próbáltam kétségbeesetten, minden maradék életerõmmel Juditnak mondani, hogy "vetnámi balzsam", de hát hiányzott az a levegõ ami a hangszálaimat megrezegtette volna, csak hörögtem, amit szegény nem tudott lefordítani. Aztán mielõtt meghaltam volna valahogy megértett és hozta. Innen sikertörténet. Az elsõ kenésre megnyíltak az orrjárataim és megmaradtam. Még vagy negyed öráig köpkötem, köhögtem, de tudtam túl vagyok a nehezén. Azért annyira beszartam, hogy felhívtam az ügyeletet, ahol az ilyenkor a telefont felvevõ aszisztens (ugye a doktor urat csak akkor keltik, ha már nagy a baj) megpróbált meggyõzni arról, hogy biztos csak a torkom száradt ki, aztán mégis összehozott a dokival, aki azt mondta menjek be. Ekkor már egész jól voltam, bár a beszéddel voltak nehézségeim, mert a gégém az elmúlt svédtornától idõnként begörcsölt, de felöltözve robogóra pattantam és bementem az ügyeletre. Amire odaértem, már a friss levegõ, meg a kiköpködött pár deci hurut hatására nagyjából rendbe is jöttem. A doktor gyerek meghallgatott és kijelentette, kutya bajom. A vietnámi balzsamra azt mondta, hogy hülyeség, nekem meg az volt az amit mondott. Felírt néhány gyógyszert, aztán kikísért az ajtó elé ahol rágyújtott, az asszisztensével egyetemben. Mégse mentem hiába, mert elmagyaráztam neki milyen veszélyes a dohányzás, aztán elrobogtam patikát keresni. Amit találtam az zárva volt, ami meg ki volt írva, hogy ügyeletes (VII. Teréz krt. 41. ) ott nem volt patika. Hát hazamentem és a vietnámi balzsamot a kezem ügyébe helyezve visszafeküdtem aludni. Ma J. kiváltotta, Kalcium, meg Claritin,azaz két antiallergén, meg C vitamin. Ja meg orrcsepp. Ez került 3000Ft-ba. Csk tudnám hol a gyógyszerár támogatás amiért megy most a nagy sírás. Most jól vagyok, de nem mentem ki a hajóra, hátha még pihennem kell. Hát megértem pár hónap híjján 62 évet, de így még nem jártam.


2007, február 6. kedd.

Hát a betegség után jött a balsiker. Miután e naplóban nagyjából mindenrõl beszámolok ami velem történik, ezt se hallgatom el. Hétfõ 8 :15-re idéztek a "Legyen ön is milliomos"-ba. Nos olyan félbetegen, lábadozva betámolyogtam, délután 3 felé kerültem sorra. Tegnap lement két felvétel, ma három, teljes kudarc ami engem illet. Nem tudom fiatalon mennyire voltam gyors, de most amíg elolvasom a sorkérdést, értelmezem, megoldom és bepötyögöm a gépbe, bifokális szemüvegemmel fel-le tekintgetve, az legkevesebb 10-12 másodperc. Csak annak van esélye aki úgy tudja nyomni, a gombokat, hogy közben nem veszi le a szemét a monitorról. A fiataloknak ez 5-6másodperccel kevesebb, de volt ma másfél(!!!) másodperces megoldó is. Ha jó választ adtam, az azért nem volt jó, mert sokáig tartott, amikor meg siettem, elrontottam a választ. Ha meg netán úgy éreztem, hogy jó voltam, akkor elromlott a gép és megismételték a sorkérdést. Egyébként is elképzelni nem tudtam volna elõtte, annyi technikai hiba volt. Ez se volt kellemes. Ennyi. Az életbe többet nem játszom ilyet. Amúgy amit a játékosoktól kérdeztek abban nem voltam rossz, de hát kit érdekel egy szószerint outsider? De közben egész rendbe jött az egészségem, bár ma éjjel még felébredtem, hogy menten megfulladok, de az erõm visszatérni látszik, úgy, hogy folytatom a hajóépítést az a nekem való.


2007, február 1. csütörtök.

Nem hittem volna, hogy ennyi ideig elhúzódik a betegség. Pedig nagyon fegyelmezett voltam, feküdtem, mint darab fa, mondjuk orvos nem látott, de csak teletömött volna antibiotikumokkal. J.-hoz kihívtam, végigszedte a kúrát, ugyanolyan beteg mint én. Múlt hét Pénteken volt Kata lányom szalagavatója, már láztalan voltam, bár fuldokoltam a köhögéstõl, de összeszedtem magam, bírtam nehezen ameddig lement a két táncuk, de annyira megviselt a frakkban lábukra meresztett szemmel csoszogó fiúk mackószerûre vett "keringõje" hogy hazamenekültem, be is lázasodtam újra. Érdekes volt ahogy az azonos korú lányok és fiúk kinéztek, a lányok szinte mind érett nõk, pláne sminkkel démonosítva, néhányuk a szerencsétlenebb génekkel megáldottak már kezdõdõ hurkákkal koravénre érettek, a fiúk meg egészen taknyos kölkök még, nyálasszájú tacskók akik most léptek meg a pelenkából. Minden apai elfogultság nélkül, Kiskata szerencsés a hamvas karcsúságával, természetes mézszõke hajával, a smink ellenére nem mutatott többet 19 éves tényleges koránál.

Szóval hétfõn már nem bírtam tovább a tespedést, kimentem a hajóra, de hiába erõltetem, nem megy a munka. Fáradt vagyok, kikészít a köhögés, erõm semmi.Azért megesztergáltam a gombokat a csavarok végeire a könyvespolcra,

kiszabtam a térképasztal dekorit borítását, de be kell lássam, nem vagyok még távolról se erõm teljében, úgy hogy tartok még pihenõt a hét végéig, legalább átnézem kicsit tudásom hézagjait, (ha tudok kicsit feltöltök belõle)ugyanis hétfõn lesz a "milliomosjáték" felvétele RTL-éknél és hátha... Persze legvalószinûbb, hogy a sorkérdésen se kerülök túl, mert sajnos ha tudom is a dolgot, lassú vagyok, legalábbis lassabb mint a fiatlok, több idõre van szükségem a könnyû kérdések felfogásához, értelmezéséhez, megválaszolásához mint nekik. A nehezekre meg nem tudok válaszolni. De ha már belevágtam, komolyan veszem a hülyeséget.


2007, január 24. szerda.

Marha mázlink volt, hogy épp minden bevásárlás és a több napra elõre fõzés lezajlott. Még a kaja megmelegítése is rendkívül fárasztó. Én ma vagyok elöször láztalan, csak még ezeket az éles szélû nehéz téglákat kellene a tüdõmbõl kiszedni. Ma már az a 17 lépés ami az ágytól a WC-ig van sem tünik anyira nehezen teljesíthetõnek mint még tegnap is, hogy kapaszkodni kellett a bútorokba. A héten nem lesz hajóépítés az biztos. Most megpróbálkozok némi kamillás inhalálással.


2007, január 21. vasárnap.

Ember tervez..... J-nak 38.9 volt a láza ma reggel én meg olyan fáradt vagyok reggel, mint máskor egy átdolgozott nap után este. Megbeszéltem a munkaadómmal, hogy ápolási szabadságot veszek ki. A hajóépítés bizonytalan idõre szünetel. Viszont a köhögésünk mintha csökkenne.


2007, január 20. szombat.

Ma nem mentem ki a hajóra, pedig tegnap még buzgott bennem a tettvágy. J. egy hete köhög, éjszaka alig alszik, azt hittük javult valamit, aztán tegnap visszaesett és én is rákezdtem, bár (egyelõre legalábbis)nem annyira súlyos a bajom, neki hõemelkedése is van én csak elerõtlenedtem, úgy, hogy pihenek egy napot. Most felváltva ugatunk, száraz, fullasztó, kínos, kongó köhögéssel. De ez valami járványszerû lehet, most voltam a közértben, a pénztárosnõ ugyanígy adta elõ. Tegnap kevés híjján készre csináltam a térképasztalt, alatta az asztallal azonos alapterületû térképtároló fakkal, elõtte való napokon pedig a mûszertáblát a térképasztal felett. Már csak furnérozni kell mindkettõt és a kevés kész dolgok közé sorolhatók. Ja és végleges szigetelõ burkolatot kapott az asztal alatt a hajóorrba menõ 12V-os akkukábelek csatlakozása és az 1/1-es áttételû 1000VA-es leválasztó-transzformátor, melyek mindezidáig tekintet nélkül a zárlat- és érintésvédelmi szempontokra szabadon (és fõleg szigeteletlenül) álltak a padlólapon. Tegnap elhoztam az autót a szerelõtõl, mert (utólag nagyon helyesen) úgy döntöttem, hogy nem állok neki utcán szerelni, 2500Ft-ba került, ezért kár lett volna hozzákezdeni. Mindjárt ki is szállítottam a Józsitól a maradék száraz kõris és mahagóni anyagaimat, neki csak útban volt. Elõbbit mindjárt még nála a nagy "Felder" (pillanatnyilag tán a világ legprofibb asztalosipari gépenek gyártója)gépen felcsíkoztuk 40X25-ös lécekre, ebbõl lesz az "U" alakú ülõ(az asztal lesûlyesztésével fekvõhellyé is alakítható)bútor váza, fejben már megvan, tervem, hogy februárban akár már kint is tudjak aludni a hajón. Most (majd)minden anyag ami a bútorhoz kell kéznél lesz, ha a nagy gépen kell valamit profilmarni, levágom méretre és csak azt a darabot viszem ki a Józsihoz, az apraját a kézi gépeimmel megmunkálom a helyszinen.


2007, január 15. hétfõ.

Annyit panaszkodtam már, hogy minden munka több idõbe telik, mint amire eredetileg számítottam, hogy engem is meglepett, amikor nekiláttam a "korinthosi" oszlop és a térképasztalt az "U" alakú szofa/ücsörgõtõl elválasztó párkány és válaszfal összerakásához és nem egész két nap alatt ez a rendkívül látványos belsõtéri elem kész is volt.

Az oszlop alsó és felsõ részét a mahagóni párkánnyal, a hosszanti furatokba epoxiba beöntött 25mm külsõ átmérõjû acélcsõ "köldökcsap" fogja össze, erõs mint egy lámpaoszlop. Még a térképasztalt is kiszabtam tegnap. Az elõlapja 90cm széles (az asztal szélessége) és 40 cm magas lesz. Úgy vélem kényelmesen elfér majd rajta mindaz amire valaha is szükségem lesz. Kezdetnek csak az URH rádiót építem be, de késõbb lehet lesz nagyobb GPS-em, tán radarom is, ki tudja milyen uraságtól levetett, vagy alkalmi vétellel lep meg a sors. A szekrény kb 40cm mély, át kell majd valahogy szellõztetnem, hogy ne fõjenek meg a veszteséghõtõl a dolgok benne, az aljára már kivágtam 4db 230V-os dugalj, meg 2db 12V-os szivargyújtó aljzat helyét, legyen hova bedugni a különféle töltõket. (laptop, telefon, kamera, akkus kéziszerszámok, meg még ki tudja miféle firlefranc ami nélkül nincs már élet) Mennyivel egyszerûbb volt a Slocumnak, egy viharlámpával egy bádog órával (õ hívta így) iránytûvel és szextánssal, pár térképpel körbehajózta a földet. Igaz amikor másodszorra nekiindult el is tûnt örökre. Ma amúgy pihenõnapot tartok, mert úgy döntöttem kiröhögtetem magam. Szóval rendszeresen kitöltöttem a "Legyen ön is milliomos" játék kérdéseit a neten és mit tesz isten kisorsoltak. Na ma volt némi telefonos szûrés után a válogatás. Az elsõ barcohbánál lebuktam, a Leonardót kellett volna kitalálnom, de egyszerûen nem ment. Elbuktam egy sorkérdést is, pár másik dolog azért ment, úgy hogy nem porig égtem, csak lángoltam. Nem árt az ilyesmi, kellõképpen visszavesz a túlzott önbizalmamból. Mondjuk szívesebben szerepeltem volna le egy randa pasas, mint egy csinos lányka elõtt. Mégis mozog a Freud?


2007, január 12. péntek.

Nekiálltam a fehér bakelit falburkolatot a szalon bejárati falán mahagóni furnérral beborítani. Igazából késõbb akartam csinálni, elõször a szalon bal oldalán, térképasztal szofa irányban nyomultam volna bútorilag, de a rendkívül sérülékeny furnér csíkok, amiket ki kellett vigyek a hajóra, mert a könyvespolc farészeinek felrakása elõtt le kellett furnérozzam a falat, mindig láb alatt voltak, adódott, hogy a legjobb, ha feltermelem õket a helyükre, ott nem fogok rájuk lépni. Hál Istennek azért maradt még belõlük, ezeket bedugtam egy 100mm széles 2m hosszú vezetékcstornába, amin a hátsó kabinban mennek majdan a drótok, ami szélesebb volt és nem fért bele, azt a csatorna tetején betekertem selejt lepedõbe és felkötöttem a mennyezetre ahol nem sérülhet és útban sincs. Azért is jó volt ezt a munkát most csinálni, mert az oldószeres (toluol) kontakt ragasztó (kaiflexet használok) fojtogató kipárolgása miatt (nem vagyok egy szipuzós alkat) nyitva kellett tartsam a bejárati ajtót, ami a rendkívüli meleg idõjárásban (legalább 10-15 fok van napok óta) nem okozott gondot. Magam is meglepõdtem pedig számítottam rá, hisz így terveztem, hogy milyen gyönyörû lett a faburkolattal a fal. A technológia amúgy a következõ. A bakelit falat egyszer-, a furnér csíkokat kétszer kel bekenni a ragasztóval, majd száradás után a furnért a falra, a helyére nyomni, a két felületet egymásra maszírozni. Ha egybõl nincs pont a helyén, akkor nagy baj van, mert ha a két ragasztós felület egyszer egymáshoz ért, többet nem lehet elmozdítani. Nekem sikerült az egész homlokfalat "betapétázni" anélkül, hogy hibáztam volna, a 10-10,5cm széles csíkok hézag nélkül illeszkednek egymáshoz, szép homogén felületet adva. Tegnap a térképasztal lapjának tartóit csavaroztam a helyülre. Hosszas tépelõdés elõzte meg ezt az aránylag csekélyke munkát, mert véglegesítenem kellett az asztal méretét. Amikor a DETERT hajókon vasaltuk a tengereket, hatalmas asztalokra teregettük a földabroszokat, mert lepedõnyi térképeket használtunk, a másik véglet az a 42 lábas Beneteau, volt amivel Horvátországban a tengeri vizsgát tettem,(amúgy egy kalap szar, ha igazán tengerre megyek elõtte még sokat kell tanuljak a szakkönyvekbõl) csak A3-as térképek voltak rajta és egy aprócska térképasztal. Szóval az én asztalom durván 90X90 centis lesz. Mélyebbe nem érek be, tehát felesleges, a szélességet pedig ha növelném, a szofával kellene 2m alá menni, ami ha leheveredek rá kényelmetlen. Ha ennél nagyobb térképet használnék, majd összehajtom.


2007, január 4. csütörtök.

No kilazultunk megint. Most jöttünk haza. Isteni volt a Balaton. Volt napos, meg esõs idõ is, de végig meleg volt. Mínusz még éjszakára se nagyon, tegnap meg olyan napsütéses idõ és a levegõ szaga is mint tavasszal. Az orgonabokrokon duzzadnak a rügyek látszanak a tobozszerû levélkezdemények, akárcsak az aranyesõ ágvégein. Mi lesz itt ha megjönnek a fagyok? Mondjuk én vagyok az utolsó akinek hiányzik a tél, de lehet, hogy nem lesz ennek jó vége. Például a növényi kártevõk, mint két éve a gyapjaslepke, aminek a hernyói cafatokká zabálták a mogyoró és tûztövis bokraimat, akkor is állítólag az enyhe tél miatt szaporodtak el. Mi lesz az idén? Nappal sétáltunk, esténként melengettük a lábunkat a kandallópárkányon. Itt. A tûz lobogását gyakran jobban szeretem bámulni mint a TV mûsort. Olvasgattam. Mostanában antikváriumokban vásárolok, mégis olcsóbb mint a lassan megfizethetetlen új könyvek. Mondjuk így se olcsó, az én "olvasgatás" tempóm egy könyv egy-max. két nap.Tegnap kiolvastam Artur van Schendel (holland) "A Johanna Maria fregatt" c. könyvét. Szomorú történet egy emberrõl (Jacob Brower vitorlamester, késõbb hajóács és fedélzetmester) aki egy új hajóra kerül ifjú korában, melybe beleszerelmesedik, attól kezdve csak annak szeretete élteti, kínlódik rossz kapitányokkal, hitvány tisztekkel (aki nem hajózott el sem tudja képzelni, milyen érzés szar emberek alatt szolgálni hajón hónapokig esetleg évekig, tudnék mesélni gépüzemvezetõimrõl, pedig én egy évszázaddal késõbb hajóztam, amely puhább korszak volt és a DETERT sokkal különbb emberállományból válogathatott, mint a tengeri országok, ahol közönségesebb foglalkozás volt a tengerészkedés mint nálunk) megvénülve egész élete keresményébõl megvásárolja, amikor már mindketten "roncsok" és azon leli halálát. Én megértem. No szóval hazajöttünk, ez már a boldog újév. És most se zuhanhatok neki Amapolának, mert megint van egy rakás hivatali intéznivaló. Ingatlanbevallás, gázártámogatás, parkolási engedély ügyitézés, bírósági beadvány készítés, meg még amit kifelejtek. Ja és még jó, hogy beindult a Balatonon az autó és haza jöttünk vele, mert azóta nem indul, úgy hogy szerelni kell. Undorító.

 


2006, december 30. vasárnap reggel.

Hát végeztem azzal amit mostanában célul tûztem ki. Tegnap Judittal összeállítottuk a könyvespolcot. Az alsó és felsõ lécet a babákon keresztülmenõ, menetes végû 6-os acél szálak tartják össze. Alúl a csavar vége nem látszik, mert a bakelit (dupla, 2x8mm) polcba menetes furatokat készíttem, ezekbõl áll ki, felûl meg kis, fából esztergált sapkákat fogok rátenni.

 

A célkitûzésekre amúgy nem lehetek túl büszke. Amikor még csak terveztem a hajót, úgy gondoltam, hogy két év alatt kész leszek vele. Egy percig se becsültem alá a feladatot, végül is két év nem kevés idõ. Még amikor 2005 májusában belemásztam a teljesen üres hajótestbe, akkor is úgy gondoltam, hogy 2006- ban kész leszek vele. Amikor valamely részfeladatra vetem rá magam, buzog bennem a tettvágy és az optimizmus. Ezeket a részfeladatokat mindíg (legalábbis idáig) sikeresen oldottam meg. Igazából csak éjszaka, amikor felébredek valamiért, (szerencsére ritkán, mert nagyon jól alszom, pl. Judit dühöngött, hogy öt óra felé petárdáztak, én fel se ébredtem rá) talán mert az óriási önbizalmam ilyenkor még alszik, kezdek pánikolni, kavarog a további rengeteg teendõ a képzeletemben és az az érzésem, soha nem leszek képes befejezni életem utolsó alkotását. Most éber állapotomban azt mondom 2008 tavasza elõtt nem lehetek készen. Ha fiatalabb lennék, nem is izgatna a dolog, hisz egy- két év mit számít? De így, bent járva a 62. évemben, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy mennyi lehet még hátra, lesz e idõm ez után az óriási munka után még valamicskét élvezni is az eredményét? Megannyi kétely. Ugyanakkor ki az aki tudja meddig él? Ahogy egykori osztálytársaim sorra halnak, de a nálam 5-10 évvel fiatalabbak közt is arat a halál, az élõk meg marék szám szedik a tablettákat, míg én napi fél coverexszel bent tartom a vérnyomásom a 120-130-as sávban, mit izgassam magam egy két év csúszás miatt? Még ha ez a hajóépítés egy nemszeretem dolog lenne, lenne jelentõsége. De ha õszinte akarok lenni magamhoz, az építést, az alkotást legalább annyira élvezem, mint a hajózást. Ez az én életem....ilyen.... ilyen melós, ilyen nempihenõs, ilyennek szeretem, tart ameddig tart, nem számolom, nem tervezem túl, mert minden számolgatás értelmetlen, homokra épített vár, mert tarthat az életem még évtizedekig, de meghalhatok akár ma is. Szóval BOLDOG ÚJÉVET MINDENKINEK! Most megyünk Balatonra, sajnos korcsolyázni nem tudunk, mert jég sehol, de sebaj, majd sétálgatunk, meg megpucolom a maradék diót.


2006, december 25. hétfõ és karácsony.

Nem szabad nekem pihenni. A múltkor is így volt, amikor lementünk Balatonra. Nekem csak a hajóépítés tesz jót. Annyira megfájdult a derekam a nagy semmittevésben, alig tudok mozogni. Lehet, hogy megártott a diódarálás? Judit vett egy remek kis diódarálót, merthogy a robotgépet a hajón villanyszûkében nem tudjuk majd használni. Hát igazán már alig hiányzik tényleg a darálón kívül más, legfeljebb egy-két évi munka a hajóból. Úgy, hogy ki is próbáltam a darálót. És a beigli remek lett! Most henyélünk és zabálunk, ahogy karácsonykor illik. Csodás zoknikat kaptam a Jézuskától, úgy, hogy lesz mit széthegeszteni jövõre is. Ha netán valaki olvassa e sorokat, boldog karácsonyt és újévet kívánok neki és ha küld egy mélt, hogy olvasta, talán több kedvem lesz írni is az újévben.


2006, december 23. szombat

Az volt a tervem, hogy szerdán azért kisuhanok a hajóra és rakok egy réteg lakkot a polc elemekre, de délután három lett amire a hivatalban végeztünk, úgy, hogy itthon maradtam. Csütörtökön, magam se gondoltam volna (és hányszor volt már ilyen és még hányszor lesz) majd fél nap elment az alkatrészek átcsiszolásával. A lakkozás viszont gyorsan ment. Pénteken ugyanez mégegyszer, végül ma összeraktam a konyhasor felõlit. A jól végzett munka 

 feletti örömömben meghívtam a Vizáról a Béla bócmant egy karácsonyi sörre. Amúgy nem vagyok egy haverkodós típus, de nagyon feldobott a siker, a Béla meg jó kollega volt annakidején és kifogyhatatlan a tengerésztörténetekbõl, ami mindíg nosztalgiával tölt el. Végül is karácsony van. Úgyhogy aztán nem is erõltettem a munkát, hanem hazatértem. Karácsonykor szünetelek, de a két ünnep közt befejezem a könyvespolcot is, ez lesz a karácsonyi ajándékom magamnak.


2006, december 20. szerda. (reggel)

Ellógtam a szombatot. Szégyen, de az egész napot elmolyoltam itthon. Na vasárnap aztán rárontottam Amapolára és átcsiszoltam a polcalkatrészeket és lekentem a Milesinél vásárolt méregdrága (szívtam is a fogam, de tényleg szép) mahagóni páccal. A hétfõ faszállítással telt. Minden drága, a tervezett mahagóni anyag megfizethetetlen, kõrisre álltam át. Az a felébe kerül, de az is sok, így kimentem Hárosra, ahol késeseléket lehet vásárolni, ami a furnérgyártás hulladéka. Sokat kellett válogatni, mert a fa közepe marad meg, ahol a geszt magja a lombos (kemény) fák nagyrészénél használhatatlan, mert üreges, repedt, kuszaszálú, úgy hogy azt a részt ki kell dobni. Ráadásul a furnérgyártási technológia az alapanyag vízben fõzésével jár, így az anyag csöpög, annyira vizes, majd beszartam, amire a pár köbméter 4m hosszú deszkát átválogattam, olyan nehezek voltak. De megalkudtam a nénivel egy aránylag kedvezõ árban és vettem két tetõcsomagtartónyit. A gond, hogy ezt a vizes anyagot alaposan ki kell szárítani. A mûszárítást nencs kedvem megfizetni, így lécekkel kihézagolva beraktároztam a hajó alá, ahol szárítja a szél, jövõ nyárra csak kiszárad. Ha elgörbül, akkor megvettem életem legdrágább tüzifáját, de ha nem, hanem ahogy remélem, szépen kiszárad olyan 15% relatív nedvességre (most 100) és megmarad a formája, akkor jó vételt csináltam. A bedolgozhatóság optimuma 8% körül van, ezt csak mûszárítással lehet elérni, de szerintem pár száz éve is csináltak aránylag jó bútorokat igazi fából, (ebbõl a fából a bútorzat lesz) nem azokból a szarokból amikbõl mostanában, pedig nem volt komputervezérelt faszárítókamrájuk. Tegnap ráraktam a polcalkatrészekre a második lakkot (az elsõt még a farakodástól remegõ inakkal, hétfõn) meg vagyok elégedve a küllemmel. Zseniális ötletem támdt egy (ritka) megvilágosult pillanatomban, arra nézvést, hogy lehet kiküszöbölni a falburkolat korábban elképzelt szükségszülte látványzavaró díszléceit (a lényeg, a "D" fejû önmetszõ csavarokat kicserélem sûlyesztett fejû metrikusokra és eldugózom a fejeket) ezért csavarboltba mentem és kaptam még 400-as csiszolóvásznat, igaz arany árban, de szerencse volt így is, mert a hidegben nincs sok kedvem a lakkozások közt a szabadban vízbecsiszolni. Ma karácsonyi bevásárlás és önkormányzati ügyintézés lesz.


2006, december 16. szombat.

Csütörtök reggel csúnya köddel és hideggel köszöntött. Már hajnali fél hatkor kinyílt a szemem. Ilyenkor hiába akarok tovább aludni, beindul az agyam, kavarognak a gondolataim, persze fõleg a hajó dolgain, mit, hogyan fogok csinálni. Kifejezetten szeretnék ilyenkor még egy kicsit lustálkodni (nyugdíjasként igazán megengedhetném magamnak) de ehelyett valahogy megbabonázottként azt veszem észre, hogy bal kezem felhajtja a takarót, testem felülõdik és jobb lábam (mindíg jobb lábbal kelek, nem a babona miatt, hanem mert úgy áll az ágyam a fal mellett) már a papucsban van. Egyébként is úgy mûködök, hogy ébredés után másodpercekkel teljesen éber is vagyok, a félálomban csoszogók, szemüket dörzsölgetõk, "amíg nem iszom meg a reggeli kávémat nem tudok felébredni" típusú emberek valami más anyagból vannak. Szóval annyira beindultam, hogy bevágtam a reggelimet és hét elõtt már a hajón voltam. Még ebben az alapjában véve használhatatlan idõben is szép volt a reggel a hajó környékén. A szélcsendben tükörsima Duna vizén koránkelõ tõkésrécék halásztak, miközben a 150 méternyire lévõ Kvassay hídon a ritkás ködben elmosódva hömpölygött Csepel Pestre igyekvõ autós népe. A forgalom zaja ide már csak mint tompa zümmögés hallatszik, majdnem csönd, nyugalom és béke, mélyen beszívtam a tiszta, immáron télies illatokkal telt dunalevegõt, megvolt benne még az a perverz gyönyör is, hogy azok ott hajtanak mint állat a megélhetésre, vagyonra, egzisztenciára, pénzre, vagy egyszerûen csak viszi õket elõre a lélekben lakozó remanencia, míg én itten gyönyörködöm éppen a kacsákban, élem a személyreszabott hajósbékém. Összeszedtem ami szerszám a mûhelymunkához kellett, többek közt kellett köszörüljek bent egy 16-os csigafúróból egy olyan Forsztner fúró szerûséget, ami nem szakítja ki a fa szálait kezdéskor és fenékfúróként mûködik. Ezzel kell a korlátfákba az esztergált "babák" csapjait besûlyesztenem. Ezt részben állványos köszörûvel, részben oszlopos fúrógépben pörgetve sarokcsiszolóval sikerült tökéletesen megcsinálnom. Délután társasházi közgyûlés volt, megszabadultam számvizsgáló bizottsági funkciómtól, jöjjenek a fiatalok! Tegnap(pénteken) bent kezdtem mûhelyben, mert a pontosság miatt állványos fúrógépre volt szükségem, meghozta a Józsi a profilléceket, csak egy kicsit rontotta el a méretet, így korrigálható volt a babák arrébfúrásával. Az az igazság, hogy én is elrontottam az elsõ célzó furatsort, mert fordítva jelöltem be a konyhai polc talplécére, amikor újra jelöltem és fúrtam, a Józsi hibáját is kiküszöböltem, így neki nem kellett újra gyalulni a felsõ lécet, amibõl az eredeti méret szerint elõl kilógtak volna a babák, mert mély lett a ciráda a léc szélén. Délután az egész hóbelevancot kivittem a hajóra és elkezdtem a hosszakat méretre igazítani. Úgy jöttem el, hogy a konyha oldalt ideiglenesen összeállítottam és megelégedetten nyugtáztam, hogy pont olyan lett, mint amit elképzeltem.


2006, december 13. szerda.

Az a helyzet, hogy második napja esztergálom (pedig hogy örültem amikor azt hittem, egy életre végeztem a faesztergálással és az ezzel kapcsolatos faporszívással és általános mûhelytakarítással) a kisebb- nagyobb totyakos oszlopocskákat amik a polcok elején lesznek hivatottak a tetejükön lévõ korlátfákkal megakadályozni a hajó dûlöngélése esetén a dolgok leborulását. Megértettem a munkásmozgalmat. Bár összesen csak 34 ilyen munkadarabot kellett készítsek, de a közepe táján már annyira undorodtam a csupa egyforma darab (illetve 8 a nagyobból, 26 a kisebbikbõl) monoton esztergálásától, hogy rájöttem mit érezhettek emberek hajdanán, amikor még nem automaták csinálták ezeket a tucattermékeket, drehálták ugyanazt nap mint nap száz-, vagy ezerszám. Hát persze, hogy utálták, a mocsok kizsákmányolót aki kitalálta. A Radu Lukács (aki olvassa a naplót tudja ki az) is azért lett pankrátor, mert idõnként muszáj volt kikapcsolódásképpen torkon ragadjon valakit. Annyira agyamra ment a dolog, hogy az utolsó hat darabot jusztis másmilyenre csináltam, mint a többit. Persze ezzel több, lassabb lett a munka, de legalább változott a forma (milyen igaz, "a változatosság gyönyörködtet" latinul nem tudom) és remélem jól fog mutatni. 20 db a fûszertartó polcnál olyan dundi cirádás, 6db meg amfora formájú. Vagy minden ötödik lesz az amfora, vagy a középsõ hat. Majd meglátom hogy mutat jobban. Akinek meg nem tetszik azt lerugom a hajóról. De legalábbis nem kap se sört, se mézespálinkát. Ezek lesznek a rendszeresített italok Amapolán.


2006, december 9. szombat.

Szeretem a változatlanságot. Minden reggel legyen csak ugyanolyan. Nem kellenek a meglepetések. Amikor megelégelem a reggeli piszmogást, kivillamosozok, vagy kirobogózok, ritkábban (csak ha nagyot kell cuccolni) kiautózok a hajóra. Béla bócman már ott festeget valamit a Vizán, (az a második világháborús német partraszálló harckocsiszállító amirõl már írtam, a fedélzetmesterek pedig a világ minden festékét képesek felkenni a hajókra ) tudom elõre, hogy amikor üdvözlöm, az órájára fog nézni és valami ilyesmit mond "Elkéstél, mi már annyit dolgoztunk, hogy bronzérmes se lehetsz", vagy "Mi van délutános mûszak?" Ma se volt másként, mint ahogy minden nap a héten. Én meg mindíg megjegyzem, hogy persze este hétkor meg õ nincs sehol, merthogy õk a Mikivel hatkor kezdenek és délután kettõig dolgoznak. De hát õk hivatalban vannak én meg szórakozok. Bár szerintem a Béla is csak passzióból csinálja, mert másképp nem jönne ki szombaton, meg vasárnap is, ahelyett, hogy otthon szekíroztatná magát a feleségével. Csoda ez az idõjárás, ma is 13-15 fok körül volt, ki is használtam, kihordtam a hét ablakkeretet a hajó mellé és lecsiszoltam 320-as papírral a negyedik lakkréteget és felhordtam az utulsó ötödiket. Belsõ téren 5-6 réteg, külsõ téren 12-14 réteg lakk amit elfogadhatónak tartok, persze ezt csak én csinálom, a profik kettõt, hármat kennek legfeljebb. Az elsõ réteg arra való, hogy lefogja a szálakat, másnap csiszolás, olyan 120-as körüli papírral, majd 2-3 réteg "nedves a nedvesre", majd kikeményedés után csiszolás 320-assal és beltéren egy utolsó réteg, kültéren az egész folyamat legalább mégegyszer. Nagyobb felületen vízbe csiszolni minden réteg közt kikeményedés után 4-500-as vízpapírral. Mindíg nagyon híg lakkot kell keverni és a lehetõ legvékonyabb rétegben felhordani. A végén nem szabad a fa erezetének tapinthatónak lenni, a légy seggre kell csússzon rajta, akkor jó. Persze így el is tartott a hét keret nyolc napig, (bár sokat piszmogtam a mennyezet-fal találkozás záróléceinek méretre szabásával, beillesztésével) de hát ez nem profimunka, csak amatõr, szóval jobb. Tökéletes volt az idõ a lakkozáshoz, a téli nedvességben semmi por, a falevelek is lehullottak, nincsenek röpködõ apró rovarok, sem nyárfavirág vattapamacs ( ami minden klímaberendezés kondenzátorát eldugítja májustól júliusig) pitypangszöszmösz, ami mindíg beleragad a friss lakkba, festékbe a szezonban, a símogató napsütésben az enyhe szellõ optimálisan szárította az utolsó lakkréteget. Mielõtt rámsötétedett volna, levágtam öt kõris lécet, amikbõl a mennyezet borításának csavarfejeit fogom takarni, meg kivágtam három bakelit táblát amikbõl a gépházajtót csinálom. Azért siettem, mert ezeket a sok fûrészport termelõ sokméteres vágásokat, ha rossz az idõ nem tudom a szabadban csinálni, a szalonban pedig macerás összesöpörni és állandóan portalanítani. Megterveztem és lerajzoltam a szalon teljes hosszában bal oldalon végigfutó könyvespolc esztergált "babák" tartotta "korlátját", illetve a konyhasor feletti polc hasonló, de alacsonyabb fûszer és konyhai apróholmik "korlátját". Lesz vele egy csomó esztergályos munka, amit a por miatt utálok, az alsó cikornyás profilléceket és a felsõ "korlátokat" a Józsinak kell majd a gépével méretre marni. Este kissé bonyolultan tudtam hazajutni, pedig robogóval rendkívül rugalmas a közlekedésem, (értsd behajtani tilos, útelzárás, piros lámpa nem gond) mert a stadion egész környékét, beleértve a Thököly utat is rendõrök zárták a Puskás temetése miatt. Nekem, tán eleve puritán voltom miatt, személy szerint alaposan eltúlzott volt a monumentalitás, mindenki "öcsije" megérdemelte a nemzet gyászát, de ekkora felhajtásra ha még észnél létekor céloztak volna neki (úgy halt meg mint az apám, csak tovább vergõdött, mert jobb orvosi ellátásban részesült, lassan törlõdtek a fileok a merevlemezérõl és a végén csak a tudattalan test maradt, minden kontroll nélkül) kiröhögte volna õket. De hát ha mi elkezdünk túlzásba esni... Pl. mindenki tudja, õ is nyilatkozta, (épp a tegnap esti archív interjúban láttam) hogy csak honvéd focista mivolta és a több pénz érdekében hagyta, hogy kinevezzék katonatisztnek, ugyanazok akik utána katonaszökevénynek minõsítették és ha a kezük közé kaparinthatják, tán ki is végzik, nos most elõlökték dandártábornokká, (huszárok fekete lovon, ágyútalpon vinni egy focista koporsóját...)ha nem is ugyanazok, de ugyanaz a fajta, a hatalom körül nyüzsgõ seggnyaló falka. Gondolom ment a licit, a temetés ürügyén hogy állítsunk szobrot saját ötleteinknek, vagy hogy senki nem mert ellenezni túlzásokat, mert a többiek tán azt hiszik, hogy irigyli a jó ötletet, vagy az ötletgazdánál kevésbbé tartja nagyra öcsit, (Eszembe jut, amikor egyszer valaki hangtalanul iszonyú büdöset, fingott a buszon, mire valaki megszólalt, hogy "Nahát aki ezt a disznóságot csinálta, szégyellje magát és a következõ megállónál azonnal szálljon le!" Egyenes következmény, bár többen készülõdtek leszálláshoz, de senki nem mert leszállni.) Ez a temetés nem arról szólt, akit temettek, hanem akik éppen temetik. Méltóságos uraim ott a felvégen, szerényebb méltóbb lett volna.


2006, december 4. hétfõ.

Szombat, vasárnap, meg ma is a belsõ ablakkereteket állítottam össze. A baloldali három készen van. 

 200x400mm-esek, mélység a hõszigetelés és a belsõ borovi fenyõ burkolat vastagsága, azaz 80mm. Baráti tanács ellenére nem csináltam nyitható ablakokat sehová, mert félek a beázástól, a rendkívül vastag hõszigetelés megóvja a belsõ tereket a túlmelegedéstõl, szellõztetésre meg elég az 1m2-es felûlvilágító, illetve az ugyanekkora kétszárnyú bejárati ajtó. Ez most már biztos, nyári hõségben (olyan forró volt a fekete külhély, hogy nem lehetet megfogni) egyszer se emelkedett a belsõ hõmérséklet magasabbra mint a külsõ, pedig a felülvilágító még nem is volt kinyitva. (még kész sincs, csak a nyílás, az meg ideiglenesen fedett) Ennél csak kedvezõbb lehet a helyzet, ha a vizen lesz a hajó, ami hûti a feneket. Mielõtt a kereteket a helyükre illeszteném, készre lakkozom õket (5- 6 réteg) és meg kell csináljam a hézagokba a borovi lécek beszabását az ablakos függõleges szalon fal és az ívelt tetõ találkozásánál, mert azt amikor a hajópadlókat felcsavaroztam," lezséren" elhanyagoltam.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://amapola.blog.hu/api/trackback/id/tr6312972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.