Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @IQ_nuku: Hát megkukkantani kevés. Azt hiszem elég komoly anyagot raktam össze az elmúlt hónapokba... (2018.02.21. 22:29) Hétfő.
  • József Kázmér Cegléd: Kedves Kapitány! Ujjrendbeli problémádra feleségem (aki kislány korában magyar-ének-zene /zongora/... (2018.02.19. 21:28) Vasárnap.
  • A Tengerész: @akiga: Szia Krisztián rég beszélgettünk.Szóval; 1.Bent nem igazán zavar a kopogás, mert alatta v... (2018.02.14. 12:52) Kedd.
  • A Tengerész: @keeper1: Úgy hívják SilverCrest, a Lidlben vettem tavaly akciósan valami 10000 körül. Ez az www.y... (2018.02.14. 01:01) Szombat.
  • A Tengerész: @ILLIIR: Kösz a tanácsot! (2018.02.04. 21:22) Csütörtök.

Linkblog

Szerda.

2018.02.21. 11:21 :: A Tengerész

Hólapátolással indult a nap.005_44.JPG

Nulla fok van, látszik hol van a "hőhíd" szóval hol megy el jobban a meleg a fűtött szalonból.

006_32.JPG

008_27.JPG

004_53.JPG

A parton meg ilyen a világ.

001_96.JPG

003_67.JPG

002_78.JPG

Nyomom a kopárblogot, mert holnap lapzárta és még sehol se vagyok.

 

Szólj hozzá!

Hétfő.

2018.02.19. 23:59 :: A Tengerész

Ezt a blogot a praktikus szükség szülte. Nem tudom van e itt valaki még azok közül akik az első megjelenés óta olvassák ( bizony, már 13 éve), de akkor azt hiszem megírtam, hogy a felesleges és fárasztó pofázást akartam vele elkerülni. Még állásban voltam és a kollégáim többnyire tudták, hogy hajót építek. Ahányszor belém ütközött valaki  az volt az első kérdése, "na mi van a hajóval?" És akkor elmondtam tegnap épp mit csináltam, de egyrészt fárasztó volt sokadjára is elmondani ugyanazt, másrészt én, sokakkal ellentétben valóban keményen melóztam a munkahelyemen, nem volt sok időm fecsegni, pláne ha  láttam, hogy a kérdezőt nem igazán érdekli a téma, csak valamit  épp jópofáskodni akart. Elkezdtem tehát leírni hogyan építem a hajót és amikor valaki rákérdezett, csak azt mondtam "nézd meg a neten" és máris mentem a dolgomra. Aztán úgy alakult, hogy megszerettem az írást. Jól esett a nap végén összefoglalni mit is csináltam, később meg amikor elfelejtettem "hogy is volt amikor..." csak visszanéztem hogy hogy is csináltam és mikor. Aztán lettek olvasóim, akik a barátaimmá váltak, drukkoltak nekem, felkerestek, tanácsot adtak és kértek, szóval az írás az életem részévé vált, segített sokmindenben, többek közt egyfajta feszültséglevezetővé vált, ha valami nyomasztott, kiírtam magamból, még ha nem is feltétlen arról írtam ami nyomaszt. De most arról fogok.

Hosszú ideje nyomaszt. Akik régóta olvasnak, azoknak talán feltűnt, hogy jóideje nem írtam a politikáról, pedig egy időben gyakran hangot adtam sose titkolt véleményemnek. Volt aki korábban olvasóm volt, de látványosan hátat fordított nekem (hogy finoman fogalmazzak) amikor világossá vált előtte, hogy nem osztozom vele a bálványimádatában. Mások, akik csak mást gondoltak mint én, egyszerűen elhallgattak, tán már nem is olvasnak, elfelejtettek. Nem mondom, hogy nem bánt de azt sem mondom, hogy miattuk álltam le, mint ahogy azt sem,  hogy  azért hagytam abba a véleménynyilvánítást mintha bármi is megváltozott volna bennem, és szégyellném a pálfordulást, egyszerűen csak nem volt kedvem csaholó kutyaként méltatni a haladó karavánt. Mert azzal tökéletesen tisztában vagyok, hogy hiába ugatok, egy  ̶k̶u̶t̶y̶a̶   fecske nem csinál nyarat. Most azonban elmondom mit gondolok.

 Néhány dolgot, ha úgy tetszik magyarázatként és még véletlenül se magyarázkodásként (remélem világos a distinkció) előrebocsájtok. Világ életemben "egyesharcos" voltam, csapatjátékosnak nem vagyok jó, önfejű vagyok, makacs és individualista. De sose voltam érvekkel meggyőzhetetlen, mert soha nem okozott nekem traumát valamely tévedésem elismerése, ez azért enyhítő körülmény a konokságomra. Ennek megfelelően sose értettem azt, amikor valakik amikor felfogták, hogy rossz véleménnyel vagyok politikai bálványukról, egyből valamiféle másik táborhoz véltek tartozónak, azonnal elkezdtek "másikhívőnek" címkézni és  debezzegeztek, hogy akkor nyilván azt gondolom hogy az a "másik" milyen faszagyerek, pedighát dehogy ő tudja hogy sőt. Mintha törvényszerű lenne, hogy ha ő tartozik valahová akkor nyilván én is. ( amúgy az ilyenek rendszerint többesszám első személyben beszélnek) Hát nem. Sose voltam egyik pártnak, vezérnek sem kritikátlan híve, a szavazáskor mindig azt mérlegeltem vajh a választékból melyik a kevésbé kártékony. Így szavaztam például 1998-ban a Fideszre, mint általam elképzelt kisebbik rosszra. De sem velük, sem azokkal akikre később szavaztam nem volt olyasfajta érzelmi kötődésem, mint azoknak a lelkes idealistáknak, akik valamiféle vezérben való lángoló hitüktől lelkesítve minden velük egyet nem értőt a haza ellenségének tekintenek. Sajnos a hitet nem vezérli sem megfontolás, sem logika, ezért a hitviták értelmetlenek. Akiket lelkesített a kommunizmus világmegjavító eszméje, azokat az olyan apróságok nem ingatták meg hitükben, mint a parasztok nyavajgása, hogy addig verték őket, amíg  a frissen kapott földjüket be nem adták a TSZ-be. Az igazi kommunista még akkor is hitt a rendszer tökéletességében amikor  gumibotozták az Andrássy út  ( bocsánat akkor épp Sztálin útnak hívták) 60-ban, Faludytól tudom, hogy Havas Endre kommunista és tudós irodalmár még akkor is Rákosit éltette amikor éppen agyonverték.  http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/FALUDY/faludy00734/faludy00743/faludy00743.html  Azok a lelkes fiatalok akik a kékcédulás választási csalást elkövették, hogy Rákosi kommunista pártja minél több mandátumot kapjon az 1947-es parlamentben, meg voltak győződve róla, hogy helyesen cselekszenek, hiszen a nép ellenségeit akarják kiszorítani a törvényhozásból. kit érdekelnek  a szabályok, kit érdekel a tisztesség, a demokrácia, amikor a pártfogolt érdekeinek mindenáron való érvényesítéséről van szó? "AZOK" csak hitvány cenkek, hazaárulók legjobb esetben félrevezetett ostobák, "MI" tudjuk a frankót és gondoskodunk róla hogy "AZOK" bukjanak. A történelem örökkön ismétli önmagát, csak ahogy kihalnak a generációk elfelejtődik a tanulság és az emberek ismét beleesnek ugyanabba a csapdába, ámítók szép szavakkal az erre hajlamosakat elbűvölik és emberből hívőkké válnak. Attól kezdve csak konzerválni kell, a hitet, ahogy a kertész ápolgatja a növényt, háziasszony dunsztolja a befőttet, hogy sokáig elálljon. Az egyszer hatalomra került politikus karbantartja hívei hitét, mert az hatalmának fundamentuma. Ha egyszer a gyümölcs elkezd férgesedni, a befőtt penészedni, a hívő kételkedni, megette a fene az egészet.  A hit fenntartásának ősi eszköze a gyűlölet és a félelem. Kreálj ellenséget, címkézd meg mint a nép minden bajának okozóját és egyúttal biztosíts róla mindenkit, hogy te vagy aki megvéd tőle. Amíg a többség hinni fogja, hatalmad biztosítva van. Néró állítólag felgyújtotta Rómát, hogy a keresztényekre kenhesse, a nácik a Reichstagot, hogy a kommunistákra, Sztálin bevezette a "nép ellensége" terminust technicust amivel gulágra küldött mindenkit aki nem volt hívő. A hit fenntartásának fontos eszköze a hívők önbecsülésének felkeltése. Azt sugallni a célszemélyeknek, hogy  "te vagy a Nemzet, te különb vagy, téged eddig lenéztek, elnyomtak, a.... azok... a tudjukkik, a keresztények, a zsidók, a burzsujok, a kommunisták, azok akiket  épp ellenségnek kiszemelt a hatalom. A hitre csábulás erős iniciálója a primitív tömegeknél a hatalom egy csekély szeletének átengedése számukra. Mekkora motiváló erő az, hogy a susztersegéd aki korábban csak a cselédlépcsőn ballaghatott fel a harmadikra nagyságosékhoz a megtalpalt cúgoscipővel, egyszercsak nyilaskeresztes karszalaggal jancsiszöges csizmában csattoghat az intarziás parkettájukon, kedvére turkálva a finom holmikban, sőt a remegő kisasszony, mostanára már csak szimplán zsidólány bugyijába is belenyúlhat? Pontosan ugyanakkora, mint hosszú bőrkabátban  éjjel betörni  az álmukból felriasztott másodosztályúvá degradált értelmiségiek otthonába, és a tegnap még főnöködvolt családapát ismeretlen helyre elhurcolni.  Minden diktátornak fontos, hogy potenciális ellenfeleit a söpredékkel félelemben tartsa. A söpredék szereti ezt, végre úgy érzi, hogy kikerült a kloákából ahol amúgy társadalmi rangja szerint a helye lenne és egyre hívőbbé válik. Ha a hit erős, a kiábrándulás is keserű lesz. Legalább négy ország népének többsége hitt a fasizmusban mint nemzetmegváltó eszmében és ahhoz, hogy a kiábrándulás bekövetkezzen, hatmilliójuk hullája kellett hogy beborítsa három világrész csatatereit.

Miután így történelmi környezetbe helyeztem mondanivalómat rátérek napjainkra. Akik régen is olvastak ismerik dühös kirohanásomat Orbán Viktor  ellen. Voltak akik letorkolltak, mások csak nem osztották abbéli vélekedésemet, miszerint egy közönséges hazug csirkefogó. Tiszta szívvel mertem állítani, én lennék a legboldogabb, ha mostanra kiderült volna hogy tévedtem. Egy barátom az első ciklus elején 2010-ben  azt írta, idézem: "3 év mulva  vitassuk meg ezt a témát .  ok? Elteszem a  mail-t  és  megkereslek vele bárhol jársz.  :-)". Nos nem keresett meg vele, én kerestem meg amire ezt válaszolta: " Köszönöm a 3 év utáni   megkeresést. nem kívánok érvelni..sem  győzködni. "  Ez volt tehát 2013-ban. Én lennék a legboldogabb, ha kénytelen lennék elismerni, hogy  tévedtem, hogy valóban jót tett az országnak az "elmúltnyolcév". De nem tett jót.

Elterjedt érv az Orbánvallásúak körében, hogy ha nem lett volna leváltva a Bajnai kormány akkor ugyanott lennénk ahol Görögország. Erre az első válaszom, hogy  egyrészt senki nem tudhatja "mi lett volna ha....." Mert  amikor buktak a szocik akkor épp benne jártunk a világválságban, igazából ez tett be nekik, meg az országnak, ettől kerültünk az államcsőd szélére, Orbán uralkodása alatt meg szépen kilábalt belőle a fejlett világ, minket is húzva magával és nem mellékesen több Marshall segélynyi pénzeső hullott az országra, másrészt meg a Fidesz is csak a magánnyugdíjvagyon államosításával, a "nemmegszorítás" kormányaként 50 db újfajta adóval, továbbá  a forint 20 %-os inflálásával tudott kimászni a szarból. Nos úgy nem nehéz pénzügyi egyensúlyt teremteni, ha Matolcsy Györgynek Orbán jobbkezének a pincéjében van egy kis nyomda ahol mindig tud annyi pénzt nyomtatni amennyi épp hiányzik a kasszából. De még azt se mondom, hogy mindez hiba volt, mert VALAHOGY muszáj volt megállítani az országot a romlásban, mindezt ( vagy más ugyanilyen fájdalmasat) valószínűleg Oszkó Péter is megette volna, ha maradnak, az más kérdés, hogy a Fidesz ellenzékben milyen őrületes csinnadrattával muzsikált volna hozzá. Tehát eddig még nem is mondtam rájuk rosszat, csak azt, hogy ez az érv miszerint ott lennénk mint a Görögök, nem áll meg semmilyen szinten sem. A másik érv a Fideszfanok tölténytárában az állandóan hangoztatott " a szocik is ugyanúgy lopnak". Ezek szerint még a hívek is készséggel elismerik, hogy a Fidesz egy tolvaj párt. Nos én nem vagyok ilyen megengedő. Ne lopjon egyik sem. Aki lop, bukjon le és kerüljön börtönbe! De ami nagyon nem stimmel, az az "ugyanúgy". mert nem ugyanúgy. Orbán Viktor nem lop, hanem maffiaállamot teremtett. Mert aki olyan ügyészt szavaztat meg a parlamentben ülő többségi vazallusaival, aki rendre meghiúsít minden ellene induló nyomozást, az visszaél a törvénnyel, megcsúfolja a parlamentáris demokráciát. Aki felvásároltatja a vazallusaival a médiát, melyből a szavazók többsége csak az ő diadaljelentéseiről értesül, az ezzel a szavazás igazságosságát, tisztességességét, becsületességét is befolyásolja. Márpedig az igazság, a becsület, a tisztesség abszolút fogalmak, csak tisztán értelmezhetők, hogy csúnya hasonlattal éljek, egy pohár bor akkor is ihatatlan, ha csak egy egészen picike szar került beléje. Továbbá az "ugyanúgy" az úgy ugyanúgy, hogy a szocik három nagyságrenddel kevesebbet loptak ( segítek, az ezredrészét), vagy még annyit sem, a Nokiás doboz a raklapnyinak vajh hányadrésze? De ezzel nem azt mondom, hogy a szocik jók voltak. Csak azt, hogy ez a második érv sem helytálló. A harmadik érv, hogy a Fidesz szakértőkből áll akik két ciklus alatt egész jól belejöttek a kormányzásba. Azért hagytam a végére, mert ez a leggyengébb. A Fidesz szakértelme mint cseppben a tenger, legjobban megmutatkozik az ócsai lakópark minden józan érv ellenére való keresztülerőltetésében. Hogy képesek voltak azt hinni ( vagy a tervezett építésből húzható sáp érdekében keresztülverni mindenen, melyik a jobb variáció? ) hogy családok, amik városokban ahol korábban megélhetésük volt, de valami miatt anyagilag ellehetetlenedtek, majd kint a prérin mint a pionírok egzisztenciát teremtenek maguknak. Másik ami hirtelen eszembe jut, az Erzsébet utalványokat, amivel bennünket nyugdíjasokat akart megvásárolni a Fidesz, az eredeti terv szerint a kormányhivatalok dolgozói kézbesítették volna ki a címzetteknek. Remek. Télvíz idején az üvegablakok mögött ülő kisasszonyok felkelnek székükből és körömcipőben kitipegnek a félvad kutyákkal őrzött tanyákra bokáig sárban az utalványokkal. Lázár János a Fidesz legélesebb koponyája, mindaddig védelmezte a tervet, amíg Kövér Lászlónak nem kellett szembesülnie azzal otthon a konyhában, hogy felesége a szigetszentmiklósi hivatalvezető a szájába rágja, hogy  mekkora hülyeség is ez. Ezek mondjuk apróságok, de nagyon jól mutatják azt, hogy a Fidesz észérvekkel meggyőzhetetlen, csakis az erőből ért. Mert amúgy gyáva mint a nyúl. Előjöttek a netadóval, de azonnal visszakoztak amint kiment százezer gyerek az utcára tiltakozni. Hogy valami pofája legyen a dolognak gyorsan kinevezték valamiféle internetes koordinátornak a Deutsch Tamást, aki egy darabig hablatyolt a kamerák előtt internetről, aztán szép csendben maradt minden a régiben. A Fidesz atombombája a migránskérdés. Ennek a hibás kezelésére még az sem mentség, hogy egész nyugat-Európa sáros ez ügyben.  Elemzők, tanácsadók tömkelege húz zsíros fizetést azért, hogy megmondja mi lesz jövőre, meg azután, mégis az, hogy ha háború és nyomor tör ki a közel-keleten akkor onnan elkezdenek majd menekülni az emberek oda ahol nincs háború és nyomor, az senkinek nem ütött szöget a fejébe.  Aztán egyszerre csak jöttek. Mit tett a Fidesz? Először is méregdrága magyar nyelvű óriásplakátokon tájékoztatta a majdani külföldieket, hogy tartsák tiszteletben a kultúránkat. Nagyon hatásos akció, méltó a szakértő kormányhoz. Ezután nem segítséget kért a folyamatosan pumpolt állítólagos gyarmattartójától az EU-tól, nem kerítést épített beléptetőkapukkal, határőrséggel, menekülttáborokkal, hanem azért, hogy a nyomorultakkal kifejezetten belpolitikai hangulatkeltés céljából riogassa a lakosságot, kempingeztette őket a Keleti pályaudvar előtt, meg az Erkel színház tövében. Amikor már snassz volt az általa teremtett  helyzet, átszállította őket Ausztriába, mert amúgy egynek se volt kedve itt maradni. Ez egyúttal jelzi is azt, hogy mennyire alaptalan az örökös riogatás, hogy az EU kötelező letelepítést erőltet ránk, arra lett volna esetleg kvóta, hogy el kell bírálnia Magyarországnak valamennyi bevándorlónak a menekült státuszát, amire  ha valaki ide akar jönni amúgyis köteles. Amikor már minden egyéb feleslegességgel elbíbelődtek, kezdtek kerítést építeni, nagyjából egy évvel később, mint kellet volna. Az, hogy a kerítés Európát védi csak részben igaz, de nekem az is elég ha Magyarországot védi. Az kifejezetten hazugság, hogy bárki le akarja bontani a kerítést és Magyarországot elárasztani muzulmánokkal, de hát a Fidesz már régóta kizárólag annak a kétmillió bugrisnak a szavazatára gyúr aki mindent elhisz neki, mert egyrészt nincs esze utánagondolni, másrészt nincs módja más médiából tájékozódni mint amit einstandolt magának adófizetői pénzből a kormánypárt. A Fidesz nem jobboldali, nem konzervatív és nem polgári párt, jelentsenek ezek a fogalmak bármit is, hanem egy mindenáron uralkodni akaró rablómaffia, mely nem válogat az eszközökben. Hol vannak már a pártból, vagy a környékéről is azok a magukat jobboldalinak, konzervatívnak valló politikusok, mint mondjuk  Bod Péter Ákos, Chikán Attila, vagy Mellár Tamás? Hallotta valaki az elmúlt két évben megszólalni a párt korábbi alelnökét Pokorni Zoltánt? Ott van helyette alelnöknek a beszélő disznósajt, Németh Szilárd. Nem tudom elemes, vagy hálózati mint anno Brezsnyev, de előbb  betáplálták beléje, hogy "rezsicsökkentés", aztán a javított szoftverrel meg hogy "Soros" és azzal valamennyi sajtótájékoztatóját képes abszolválni. Apropos Soros. Fogalmam sincs Soros jó ember vagy rossz ember, olyan nagyon ne is érdekel, ha a véleményemet kérdezi valaki, szerintem egy idealista, aki rájött, hogy  a rengeteg pénzét nem tudja a sírba magával vinni, ezért megpróbál valami jót tenni vele és támogatja azokat akik a fenséges nép érdekeit képviselik az elnyomással szemben. Ebben a minőségben támogatta Orbán Viktort és társait is, akikkel úgy járt mint az egyszeri ember aki a fagyott kígyót a keblén melengette. De tegyük fel, hogy egy fondorlatos öreg Schylock, aki egyfolytában valami gonoszságon töri a fejét! Komolyan el tudja valaki azt hinni, hogy tutto kompletto megvásárolta a teljes brüsszeli adminisztrációt azért, hogy a fehér keresztény  civilizációt a barbár szaracén hordákkal kitörölje a történelemből? Írt ezt azt,  de ezen írás mitől lenne ez a brüsszeli adminisztráció service manualja Európa üzemeltetésére? Az egész Fideszkampány a Soros tervvel riogatás, a kerítésbontással riogatás csak az a maszlag amivel kábulatban tartja a kormánypárt a szavazógépét és tematizálja a tehetségtelen teszetosza ellenzéke mindennapi megszólalásait. Miközben Mészáros Lőrincnek Orbán Viktor házi pénznyelőautomatájának csak a 2016-os osztalékból származó órabére ( 11 millió forint) több mint három középiskolai tanár éves bruttó munkabére. Ki hiszi azt el, hogy mindaddig amíg Orbán Viktor össze nem veszett a lopott pénzen korábbi állandó jellegű tettestársával, Simicska Lajossal, aki korábban minden közbeszerzésen  nyert, attól kezdve meg vesztett és a semmiből feltűnt egy gázszerelő és hirtelen csak ő nyer mindenütt, az tisztességes és megfelel a közérdeknek? Hogy az rendjén való dolog és kizárólag a véletlen meg a soha nem látott őstehetség eredménye, hogy egy gázszerelő kisiparos egy ciklus alatt többet harácsol össze mint anno a Festeticsek, Károlyiak, Nádasdiak, Esterházyak együttvéve nemzedékek alatt.  És itt jutottam el a főbűnhöz. Mert nem az a legnagyobb baj, hogy rabló a főnök, hanem az, hogy elvette az ország esélyét a felzárkózásra. A "létező szocializmus" abba bukott bele, hogy nem tudta hatékonyan működtetni a gazdaságot. A tervutasításos rendszer, a káderkapcsolatokkal  működtetett gazdaság, a kontraszelektált  káderállomány elvesztette a versenyt a kapitalista modellel szemben. Orbán Viktor nem a Horhy rendszert szüli újra nap mint nap, hanem az államkapitalizmus legrosszabb formáját, a kézivezéréléses neobolsevizmust. Ahol kizárólag a főnökhöz való hűség az ami meghatározza a hierarchiában betöltött helyet.  Elhiszi valaki értelmes ember, hogy Mészáros Lőrinc képes átlátni és hatékonyan működtetni 200 különböző profilú céget? Tessék már megmondani mit exportál, mekkora a cégei által előállított termékek összességének hozzáadott értéke? Mert az, hogy rajta ( még még néhány strómanon) keresztül történik a hazai és EU-s adófizetők által befizettet pénzek egy részének elköltése azt nem a zsenialitásának, hanem kizárólag a főnökének köszönheti.  Ennél még a kései Kádár korszak káderpolitikája is jobb volt, hol jön a Fazekas Sándor földművelési miniszter, szakképzettségére nézvést és jogász, Kádár egykori minisztereihez, mondjuk a Váncsa Jenőhöz, Dimény Imréhez, vagy Romány Pálhoz képest? Szóval Orbán Viktor legnagyobb bűne, hogy miközben az ország folyamatosan marad le a volt szocialista országok versenyében, miközben a történelem folyamán soha nem látott pénzeső hull az országra, az EU-s állampolgárok befizetéseiből, ezt a pénzt nem a belső versenyképesség serkentésre (mely majd a világpiacra is kiléphet) használja fel, hanem földhözragadt klientúráját építgeti, ezzel a mindezidáig egyetlen működőképes modellből a kapitalizmusból kiveszi a versenyt, ezáltal életképtelenné téve azt. Az amit unortodox gazdaságirányításnak nevez életképtelen, fenntarthatatlan és amint a világgazdaság megtorpan, netán újabb válság tör ki, Brüsszel meg felhagy azzal, hogy pénzzel tömje ellenségeit, szomorú jövő vár az országra. Ez  Orbán Viktor igazi bűne, elpasszolta az esélyt, ami nem adatik meg minden évszázadban, de tán még sose volt ekkora a történelem folyamán.  Egy biztos, nyugodtan el lehet felejteni amit korábban gondoltunk, hogy mi magyarok valami ritka tehetséges nép vagyunk, akik örökös balszerencséjük miatt  nem tudják kifutni ami bennük van, mert ugye az elnyomók, a tatár, a török, a labanc, a német, a ruszki nem engedi. Lassan 30 év telt el mióta azt csináljuk amit akarunk. és akkor bűnbaknak egy szerencsétlen vén zsidót tud csak előkaparni a regnáló hatalom, hogy minden bajunk okozójának megjelölje és mint a mumussal a kisgyerekeket ijesztgesse vele prosztó választóit, hogy rá szavazzanak. Ha ez megtörténhet, az ország meg is érdemli a sorsát, mert igazából ezek után a Fidesznek a parlamentbe bekerülni se szabadna.  Megy a nyafogás, idézek egy Fb választ: " Nem mondom én, hogy jó lenne a mai vezetés, de azt sem látom, hogy ha bárki másra szavaznék, akkor változna a helyzet "  Mekkora birkaság! tehetetlenségünkben hajtsuk eleve bárd alá a fejünket! Egyetlen dolog van ami bármelyik másik pártot alkalmasabbá teszi az ország irányítására, mégpedig az, hogy a Fideszen kívül egyik pártnak sincsenek igazi hívői. Tehát másnak nem nézi el senki a tizedét se mint amit a fideszhívők elnéznek Orbánnak. Egyik párt se merné hatalomra kerülve a töredékét se elkövetni annak a bűnhalmaznak amit a Fidesz szemrebbenés nélkül elkövet. Komolyan gondolja valaki, hogy ha  mondjuk Gyurcsány Ferenc a vejének juttatna mint miniszterelnök, az OLAF által kinyomozott csalással többmilliárdos közbeszerzést verseny és referencia nélkül, akkor egy percig is a hivatalában maradhatna?  De Orbán megteheti, mert a szavazói buták és vakok. Korábban még lehetett mentsége mindenkinek aki A Fideszre szavazott, mert nem lehet mindenki mindig képben és lehetnek averziói a többi pártokkal szemben, ahogy nekem is van mindegyikkel szemben és lehet talán naiv embernek hinni is Orbán Viktor bülbülszavú szónoklatainak ( bár valamennyire értelmes embernek feltűnhetne, hogy átlagban két évente a homlokegyenest az ellenkezőjét hangoztatja mint annakelőtte)  . De ezen tények  ismeretében  amiket itt felsoroltam, többé nincs mentsége. Az a véleményem, hogy a Fidesz tolvaj és hazug, aki pedig rászavaz az a cinkosa.

 Más. Találtatott két kölyökkutya, ránézésre olyan 3-4 hónaposak lehetnek. Valami lelketlen ember gondolom kirakta őket (valamiért mindkettőnek csonkolták a farkát) és a környéken bolyongtak, egy ízben a Szmájli is hazahozta őket játszani, tüneményesek voltak ahogy bolondoztak  a kertben, de hát nekünk három kutya sok lenne. Kedves kezes barátságos jószágok, bátrak, élénkek, érdeklődők, bolondulnak a simogatásért és a jó szóért. Egy darabig itt vendégeskedtek a szomszédban, nem néztek ki amúgy kóbor ebeknek, mert jól tápláltak voltak és szemmel láthatóan emberhez szokottak. Egyik szomszéd elvitte őket a Noé állatmenhelyre, ott örökbe fogadhatók, ha valakinek kutyára van szüksége. Valószínűleg testvérek, mindkettő szuka. Túl vannak a karanténon, egészségesek mint  a makk,  Sierra és Tasha lett a nevük.  Megkapták az első oltást és féreghajtást.

http://www.noeallatotthon.hu/gallery/GAZDIT-KERESNEK/KUTYAK/Sierra/

http://www.noeallatotthon.hu/gallery/GAZDIT-KERESNEK/KUTYAK/Tasha/

 

11 komment

Vasárnap.

2018.02.18. 17:44 :: A Tengerész

Megcsaltam Amapolát. Tegnap este elindultam, hogy szokás szerint begyújtsak a hajón a kályhába de meglepődve tapasztaltam, hogy szakad a hó, már az alatt az 5m-es úton is belepte a ruhámat amíg a szemetet kivittem a kapuhoz. Elgondolkodtam, hogy a sötétben végigbotorkálni a hóval  akkor már több cm vastagon belepett stégen, járón decken és úgy döntöttem kivételesen bent hálok a házban. Reggel ez a kép fogadott.

001_94.JPG

Mindjárt megyünk nyugi, csak töltök egy kis eleséget a madáretetőbe! (Sz addig nem mozdul a kapuból, amíg én ki nem lépek és nem jelölöm meg az irányt, hogy épp északnak vagy délnek indulunk.)

008_26.JPG

009_14.JPG

C egyelőre bizalmatlanul szemléli a fehér világot a Tequila alól.007_26.JPG

De aztán ahogy elindulunk a kutyával a nyomunkba szegődik. 014_5.JPG

Hármasban szoktunk sétálni a következő sarokig, ott ő láthatatlanná válik és csak akkor kerül elő  ismét hazakísérni minket amikor visszaérünk a sarokhoz. Kijelölt magának egy olyan 0,5-1 négyzetkilométernyi területet, amit rendszeresen bejár, de onnan nem megy ki semmilyen okból.

Az új háztetőről leszánkázik a hó.

004_52.JPG

Az utca csak reggel volt ilyen,003_66.JPG

délutánra már nyoma se volt a hónak. gyorsan jött, gyorsan elolvadt.

Zongorán gyakorlok egy új számot, de bajban vagyok az akkordokkal. Régi barátomhoz a Googlehoz fordulok mindig ha elakadok, de most nem akar segíteni. Az ujjrendről van szó. Mert mondjuk egy F dúrt le tudok fogni ( a zongorát szintetizátor/harmonika üzemmódban használom, mert igazából a harmonika a cél, de vízszintes billentyűkön könnyebb begyakorolni ) A C F hangokkal 1, 2, 5-ös, vagy 1, 2. 4-es ujjakkal meg F A C hangokkal  egy fekvéssel lejjebb 1, 2, 3 -es  1, 2, 4 és 1, 2, 5-ös ujjakkal, melyik a helyes? Nyilván a kérdésre a válasz a tanárnak annyira egyértelmű, hogy fel, se tételezi, hogy ezt el kellene magyarázni. De nekem nem magától értetődő.

Akik olvassák a kopárblogot  http://kopar.blog.hu/  is, tudnak róla, hogy keresek jó minőségű kazettás magnót Istvánnak, mert úgy tűnik Amerikában ez már teljesen kiveszett. Nos lehet, hogy nálunk is. Kaptam ex tengerész barátaimtól egyet 001_95.JPG

csak egy kicsit véres a torka, ha nem lesz jobb, meg fogom szervizelni, de egyrészt dögnehéz, a hajón minden deka számít, másrészt Istvánnak lesz két beépített hangszórója, igazából egy kazettás autómagnó-rádió kellene, az könnyű, kicsi és eleve 12 V DC-ről megy nem kell 9 V-ról átalakítani. Ha valakinek esetleg van egy elajándékoznivaló darabja, hogy megkerülje a Földet, kérem jelezze! Amióta nem vagyok budapesti nem tudom hol van üzemelő bolhapiac, mert az "én időmben" ami volt a Keleti mögött a Verseny utcában és a Pecsánál azok  már elmúltak.

 

5 komment

Kedd.

2018.02.13. 17:35 :: A Tengerész

Lesz még régi kép, de teljesen elástam magam a kopárblogba. http://kopar.blog.hu/  Még szerencse, hogy egész nap esik az eső, úgyse tudnék nagyon mást csinálni, de ma, sőt gyakorlatilag tegnap is egész nap csak azt írtam. Kemény meló összeszedni a netről az anyagot, lefordítani,  egységbe szerkeszteni az Istvánból kihúzott részletekkel. Szegény borzasztó prés alatt van egyrészt a hátralévő rengeteg teendő miatt, másrészt az örökös pénzszűke miatt, én meg folyamatosan hírekért szekírozom. De a saját magamnak megszabott csütörtöki lapzárta nem hagy kíméletet. Elkezdtem reggel olyan 9 körül, aztán feltűnt, hogy éhes vagyok. Odanézek a monitor sarkába, délután fél 4 van. De 95%-ig kész a csütörtöki anyag. Hát így múlatom az időt.

Lassan gyűlik a támogatás és elég vékonyan csordogál. Nem mondom, hogy nem remek dolog az, hogy ennyien támogatják, de ha tízszer ennyien lennének még remekebb dolog lenne. Mert olyan brutális árak vannak ( aki hajózik tudja, hogy MINDEN ami hajóra való a többszörösébe kerül annak ami ugyanolyan, de nem hajóra való). Márpedig a US Coast Guard  előírások szigorúak csak tengerre minősített alkatrészeket szabad beépítenie a Puffinba.

2 komment

Szombat.

2018.02.10. 21:12 :: A Tengerész

Pcsék idő van, a legkisebb kedvem sincs odakint működni, benti projektbe kezdtem, melyet jóideje halogattam, időutazok a múltba. Két hete amikor Pesten voltam kinyitottam boldogult édesanyám volt lakásának pincéjében azt a szekrényt amiben a régi legénykori fotós kacatjaim kerültek legalább 40 éve már. Elhoztam azokat a fekete-fehér negatív  filmtekercseket, amikről már a papírképek is rég elkallódtak a sok költözés, selejtezés során, ha egyáltalán készültek. Hirtelen szembetalálkoztam ifjú önmagammal. Ez a kép például első hajómon az M/S Újpesten készült 1975-ben.20180210175406_01.jpg

A Kheopsz piramis és én.

20180210110238_01.jpg

20180210112836_01.jpg

Ez is akkortájból ( trapéznadrágkorszak), Tunisz városfalán ülve, balról jobbra Fritz Imre hajószakács (aki a legjobb kenyeret sütötte amit csak hajón ettem), Balázs Gábor matróz és én a hajóelektrikus. Rengeteg kép van, sokévi anyag, melyből most, hogy már van szkennerem könnyedén tudok pozitív képet csinálni. Nos amiért halogattam a dolgot... valahogy féltem nekikezdeni, szembenézni a rég elmúlt idővel. Nem tudom igazából miért. Mindenesetre miközben ilyesmikre emlékszem, hogy ki sütötte az Újpesten a legjobb kenyeret, egy csomó képen szereplő régi lánynak már a nevét se tudom, pedig oka volt annak, hogy lefotóztam őket. Most rágom át magam ezen a kásahegyen, ollózom a negatív tekercseket 6-os kockákra amit a szkenner "eszik", cérnakesztyűben belepattintom a tárba és nézem a monitoron  a múltat. Ez például az első hajóm a "Tengerész" (róla ragadt rám a név is a Balatonon) amit egy társasház udvarán kezdtem deckelni.20180210174533_01.jpg


20180210173646_01.jpg

20180210173739_01.jpg

Amikor kész lett szalonnasütéssel ünnepeltünk.20180210133017_01.jpg

20180210133103_01.jpg

20180210173939_01.jpg

20180210173909_01.jpg

Ez a rekettyés amibe izzadtságos munkával kivonszoltuk az udvarról amikor elkészült, hogy Balatonra szállítsam, azóta aszfaltozott utca a budai "púderos" környezetté avanzsált zárkertekből, úgy hívják Beregszász utca. Annakidején a Normafától lecsatolás nélkül tudtam idáig lesíelni. Szóval nemcsak én változtam meg azóta. ( pl eltűnt a hajam és ahogy a fürdőgatyás képet nézem, ahhoz képest határozottan megcsöcsösödtem)

Hát így múlatom az időt ezekben a télutói napokban.

7 komment

Csütörtök.

2018.02.08. 13:45 :: A Tengerész

Reggel  amikor kutyáztam épp nem esett az eső, de visszafelé úton már szemerkélt, de amint bejöttünk a házba rákezdett rendesen. Azóta Sz békésen alszik összegömbölyödve a szőnyegén a kályha előtt a nappaliban, én meg írom a következő heti kopárblogot. ( a mai itt van http://kopar.blog.hu/2018/02/08/ggr_2018_26_resz) Ebben a rút időben mást nem nagyon lehet csinálni, szabadtéri programok, mint pl favágás kilőve. Az imént bejött a macska is, ő ki-be jár az előszobából a fürdőszoba alatt vezető alagúton át a szabadba, csavarni lehet belőle a vizet, de úgy tűnik nem zavarja, most felmászott az ablakpárkányra és nyalja ki magából a vizet.

Amiért írok, miután a GGR versenyszabályok csak az 50 évvel ezelőtti technikai eszközök használatát engedélyezik ez vonatkozik a szórakoztató elektronikára is. Kopár Istvánnak szüksége lenne a Puffinra jó minőségű, működőképes kazettás magnóra. Kint nem talál már ilyesmit, amije meg van öreg készülék, javítást igényelne amihez meg már nincs szakember.  Ha valakinek van elfekvőben amit neki ajándékozna, akkor valahogy érte megyek, vagy ha eljuttatja nekem külön megköszönöm és kiviszem neki a rajt előtt Franciaországba. ( Kapcsolat a vilmosbartyikkukachotmailpontcom  -on {a kéretlen reklámok miatt így})

Szólj hozzá!

Szerda.

2018.02.07. 17:54 :: A Tengerész

Mondhat bárki bármit ennek a télnek vége van. Igaz reggel mindent vékony hó borított, de délelőtt már eső esett, délre meg kisütött a nap.  Bő egy hete amikor olyan kemény déli szél volt amit itt még soha nem tapasztaltam és a hajót a kereszthullámok taszigáták, a jobboldali kikötőcölöpöt ( aminek az a funkciója, hogy a hajót ne engedje el a stégtől a járó hosszánál messzebbre) vészesen cibálva, a cölöp felső végét kikötöttem a szomszéd stég lábához a vízvonal közelében, ezzel stabilizálva elhajlás ellen. Aztán nagyon megszerettem ezt a kötelet. A bajt jobb megelőzni mint utólag okoskodni, miután vége volt a szélviharnak szépen fennhagytam a kötelet, ami azóta korlátként funkcionál amikor reggelente a havas, lefagyott stégen botorkálok kifelé a hajóról. Nem kell egy nagy elesés, netán combnyaktörés, jobb a béke. Egyébként is megcsendesedtem. A munkát beosztom, a tempóm lelassult. Nem érzem ugyan nagyon a koromat, de az erőfeszítéseket délelőttre koncentrálom, délután lazább feladatokkal bíbelődöm. Három napja délelőtt fűrészeltem baltáztam, talicskáztam a cseresznyefa levágott ágait, gyönyörűen sütött a nap. Egy órára ( ez általában az ebédidőm)  jól elfáradtam, de az ebéd még készült, úgyhogy kivittem a nyugágyat a stégre és a teljes szélcsendben élveztem a simogató napsugarat. A macska beült az ölembe, a kutya mellémfeküdt a deszkákra, egyik kezemmel a macskát simogattam, a másik kezemmel a kutya füle tövét vakargattam és a behunyt szememet a nap felé fordítva végtelen nyugalmat és megelégedettséget éreztem.Nem igazán vágyom ennél többre már.  Tegnap meg semmi kedvem nem volt kimenni a pocsék hideg nedvességbe, ott egye meg a fene a favágást, megvár, inkább idebent a kellemes melegben írtam a kopárblogot, kész is a teljes heti anyag holnap lapzártakor csak egy "entert" kell nyomjak és kint van a neten. Hát így. Ha nincs is extra projekt ( azért tavaszra biztos kitalálok valamit) eltelik a nap, én még életemben nem unatkoztam.  Általában a napirend korai kelés, gyakorlás a harmonikával, utána Szmájli kutya elvisz sétálni, reggeli, délelőtt valami szabadtéri munka, ebéd alvás, megint séta a kutyával, aztán esti molyolás a neten, blogírás ( a http://kopar.blog.hu/  kemény feladat, sok idő elmegy vele, de szeretném jól csinálni, talán sikerül is) begyújtás a hajón, aztán ha meleg van már, gyakorlás a hangszerrel, zuhanyozás, lefekvés.  Ilyen tempó mellett az embernek van ideje eltöprengeni dolgokon, vagy észrevenni ami mellett más csak elszáguld sorsától űzve. Ez a fa pl alighanem csak nekem tűnik fel délutáni, esti sétáinkon.018_4.JPG

019_5.JPG

017_5.JPG

012_12.JPG

Szmájlit valami más érdekli éppen, alighanem a kerítés mögött hangosan ugatva tomboló rab "kolléga".020_7.JPG

Viszont a Peti kutyát valamiért kutyába se veszi.022_2.JPG

002_77.JPG

Hát így.

Szólj hozzá!

Csütörtök.

2018.02.01. 23:05 :: A Tengerész

Eredményes nap volt. Elsősorban megjelentem az eheti fejezettel. http://kopar.blog.hu/2018/02/01/ggr_2018_25_resz

Aztán végre túllendültem a régi telefonból a számlista átmentésével az új telefonra, Varga Zoli olvasóm küldte a menühöz a kulcsmondatot. Én ott szúrtam el, hogy örökösen a "beállítások" (villáskulcs ikon a Nokiánál) menüben kerestem, közben a "Telefonkönyv" ikon alatt a "Másolás" almenüben kellett volna.

Megjavítottam a levélszekrény zárját és összeraktam a csónak villanymotort, ami egy bosszantó apró hiba miatt leállt, a piacról részben evezve, részben SP motorcsónakja mellé kötve jöttünk haza a múlt héten. Eredményesen installáltam a TV GO-t J új táblagépére, hogy tudjon Pesten is TV-zni, ne kelljen neki a puszta falat bámulnia az üres lakásban, miközben egész héten ott alszik, mert naponta gyógykezelik. Nem mondom, hogy utolértem magam a restanciával, mert a fele fa még mindig ott van összevágatlanul az udvaron, de határozottan haladok.

Kis színes a végére, itt látható Flóra ( a tavalyi mannschaftom) és az ő Lajoskája.

https://fem3.hu/musoraink/fem3cafe/31009_kutyakent-nevelkedik-lajos-es-odusszeusz-a-ket-orokbefogadott-torpemalac.html

Lajos most még Pesten lakik F-el, de le fog kerülni ide hozzánk a szomszédba Szmájlinak játszótársnak.

4 komment

Szerda.

2018.01.31. 21:16 :: A Tengerész

Ma egész este a telefonommal szarakodtam. Az volt a menet, hogy az új telefonból kiszedtem a kis SIM kártyát, a nagyobbító kerettel, amit kivágtam a lapjából az új kártyának átalakítottam nagyra és bedugtam a régi telefonba. Arról átmentettem  az új SIM kártyára a számokat, majd visszadugtam az új telefonba és máris ott voltak a számok. Kivéve amik nem. Mert a régi SIM kártyán 249 telefonszám volt, de ebből csak 141- et rakott át az új kártyára feltehetően csak azokat amik nem a kártyára, hanem a telefonra voltak elmentve. Hogy hogyan kell a kártyán lévőket a telefonra átmásolni azt sehogy se tudom kitalálni. :(

6 komment

Szombat.

2018.01.27. 23:54 :: A Tengerész

Egész délelőtt vágtam tördeltem az ágakat, aztán még mindig majd ugyanannyi van mint volt, bár a rakás elérte az ő tetőfokát.001_93.JPG

Szólj hozzá!

Péntek.

2018.01.26. 21:56 :: A Tengerész

Tudom, tudom. Elhanyagoltam az olvasókat, nem szép dolog, sevylor rám is pirított. Ugye mint tudjuk az ember felelősséggel tartozik azok iránt akiket megszelídített. Szóval egyszerűen képtelen vagyok utolérni magamat. Itt van ez a cseresznyefa amit legallyaztam. Elképesztő babra munka a hatalmas kazal ág felaprítása bozótvágókéssel és láncfűrésszel. A favágók ugye úgy csinálják, hogy a vastagjából lesz a tűzifa, a vékonyát meg máglyában elégetik az erdőben. De nekem egyrészt nincs helyem hatalmas tábortűzre, másrészt vizes, nem ég, a halálom amikor valamelyik seggfej lerohan a telekre és elkezdi a vizes gizgazt füstöltetni utcahosszat, harmadrészt meg nekem a vékony ágak lesznek a gyújtós amikor jövő télre megszáradnak, most is épp azzal gyújt be J a cserépkályhába, amit tavaly gallyaztam az almafákról. Aztán hol hó esett, hol eső esett, ami hátráltatott, amikor meg épp sütött a nap valahova kellett menni. Szóval még mindig nem vagyok túl a feladaton. Ez úgy a fele,005_43.JPG

a többi még így néz ki.003_65.JPG

002_76.JPG

Erősen leköt a  http://kopar.blog.hu/ szerkesztése, ami mostanra, hogy leköröztem az amerikai szerkesztőt saját adatgyűjtés, fordítás, sok óra munka van benne. Szeretnék szintet lépni a harmonikával, legalábbis technikában, a jobb kezem gyűrűsujjának középső ízét úgy tűnik kissé túlterheltem, hetek óta érzékeny, most pl. gépelésnél is fáj. De pillanatnyilag a fő ellenség az informatikai elektronikai kütyük. Egészen ártatlanul indult, bár én előre tudtam, hogy baj lesz belőle, ezért is halogattam a régi Nokia 6020-asom lecserélését. De hát már több sebből is vérzett, a nulla gomb pl már többnyire nem működött rajta csak szétszedve az alaplapon nyomkodva, nem is mertem soha kikapcsolni, mert a PIN kódjában is van nulla. Szóval rászántam magam egy új telefonra. A népszerű okostelókkal az a bajom, hogy; 1. nagyok, kényelmetlen a nadrágom bal zsebében, márpedig én nem fogok cargonadrágot hordani a telefon miatt, 2. nálam az teljesen megszokott, hogy fogdosom koszos kézzel, leejtem, beleejtem valamibe hetente kétszer, egy nyolcvanezres (vagy drágább) telefont nem szívesen vennék újat havonta. Sajnos NINCS már olyan telefon mint a 6020-as ami mindezt bírta 15 éven át. Na végülis megalkudtam magammal egy félokos (vagy félbuta ) CATERPILLAR B30-assal, mert ezt a Tmobile szolgáltatóm ideadta 5030Ft-ért, mégse nyolcvan. Ezt lehet vízbe ejteni, ha nem mélyebb mint 1m, gumírozott a háza, tehát eléggé ütésállónak néz ki, szétesni biztos nem fog, mert semmije se pattintható, hanem csavarok tartják össze. Sajnos széltében-hosszában 1-1 centivel nagyobb, mint a régi Nokia, de még mindig "egykezes", nem egy akkora lepény mint egy 5"-os Iphone. Ha már ott voltam a Tmobilenál, mindenféle egyébre hagytam magam rábeszélni, J régóta nyúz egy tabletért amin tud TV-t nézni, amikor egész héten a pesti üres lakásban csak a falat bámulja, merthogy a folyamatos gyógykezelés miatt hétfőtől péntekig kénytelen szegény ott lakni, de ehhez a UPC-vel az amúgyis lejárt hűségidős szerződést fel kellett bontani, a házat szétfurkálni kettesben a Tmobile szerelővel éj optikai kábeleket behúzni a két TV-hez PC-hez. De ez még mind semmi. Mert van ez az informatika gyűjtőnevű borzalom, amire a vájtagyúak fölényesen mosolyognak, pedig ez egy igazi sokoldalú kib@száshalmaz. SEMMI nem működik SEMMIVEL. És nem kizárólag azért mert ÉN nem értek hozzá. Itt van pl egy "egyszerű" probléma. A régi telefonomban van 250 telefonszám. Mondom nem létezik, hogy csak az a módszer legyen az új telefonba való átírásra, hogy kiírni papírra, aztán bepötyögni. Pedig ez lesz! Mert ugye a kézenfekvő módszer, hogy a SIM kártyára rámásolni a telefonkönyvet aztán az viszi az új telefonba. De az új telefonba nem jó a régi kártya, abba kisebb kártya való. tehát ez ugrott. Na mondom megyek Boriszhoz, ő három házzal arrébb székel egy pincében, körötte halomban a PC alkatrészek, szétszed, átalakít, megjavít, formáz, le- és feltölt, újratelepít és megold mindent ami kütyü. Mondom a problémát, mondja semmi baj, megoldjuk. DE! A régi Nokiához ilyen adatkábel már nem létezik. Sebaj akkor áttesszük a Sim kártyát egy másikba. De az ugyan képes bluetooth kapcsolatba lépni az új telefonommal, de mégse kommunikál, mert ugye a szoftver...ja, hát ja ugye....Sebaj akkor majd letöltjük PC-re és onnan majd...De ahhoz előbb egy applikációt le kell tölteni a netről és utána megy majd mint a karikacsapás. De nem  megy. Nem a boga Istennek se megy. Borisz hümmög és drótokat dugdos különféle lukakba. Úgy két óra múlva megelégelem a dolgot, a 250 telefonszámból 200 úgyis olyan ami még aktív dolgozó koromban került bele, sokról már azt se tudom kicsoda, a többit ami még kell szépen bepötyögöm egyenként. És akkor még nem beszéltem a tabletről, ami elvileg mindent tud, csak én nem tudok vele semmit, mert minden másképpen van mint a régi 7"-os kis Samsungomon, továbbá ott a két TV távirányító, amiken a gombok fele máshol van és mindnek más a funkciója mint a régi megszokottnak, ezektől olyan ideges tudok lenni, hogy legszívesebben  összetipornám apró darabokra az összes kütyüt. mert ezt nem lehet megtanulni. Ez annak megy aki ebben benne él, de még az is állandóan kínlódik. Mert amint megszoktál valamit, már meg is változott.  Az csak a filmekben van, hogy a computerzseni odaül a gép elé és már működik is minden. A valóságban soha semmi nem működik elsőre, aztán másodikra sem, aztán amikor végül sokadikra beindul, akkor mire mindenki megtanulja, hopp, már kijön egy új verzió és kezdődik elölről a szopás vele. UTÁLOM a kütyüket.

12 komment

Vasárnap.

2018.01.14. 22:32 :: A Tengerész

Munkás hetem volt. Levágtam a nagy cseresznyefa vastag ágai közül vagy ötöt. Volt köztük súlyosan károsodott is.001_92.JPG

Úgy lehetett ilyen, hogy fent magasan letört egy ág valamikor sok éve és a törési felületen, melyet a fa nem volt képes öngyógyítással beforrni, behatolt a víz és folyamatosan rohasztotta a gesztállományt métereken át lefelé. Nyilván a fa koros voltával is összefügghet a dolog, ahogy az is, hogy az életerős ágak mellett könnyen pattanó, kiszáradt vékony gallyak is voltak szép számmal. Ugyanakkor a fa valamennyi vágott felületen lédús, tehát nem tudom hogy van ez a téli nedvkeringés leállás, de hogy ez a fa mint a szivacs tele van nedvességgel az biztos. Mint ahogy az is hogy az ágakon duzzadt rügyek vannak . Mindössze két vastag magasbaszökő kócos ág maradt a fán, ezek is csak azért, mert az eső, majd később a hó akadályozta a munkát.  De az történt, hogy ma hallgattam egy műsort a rádióban ami pont a fagyógyításról szólt és azt mondta a szakember, hogy nem szabad a fákat nagyon drasztikusan visszavágni, mert akkor a gyökérzet is károsodik, mert a kisebb lombfelület gyökérelhaláshoz vezet, ami nem áll meg. Szóval elbizonytalanodtam, egyelőre meghagyom a fa maradék ágait, így is duplán túlvágtam a maximumnak nevezhető 20-30 %-ot. Hát meglátjuk tavasszal hogy válaszol a fa a megifjítási kísérletemre.

7 komment

Hétfő.

2018.01.08. 17:44 :: A Tengerész

Ma levágtam a második "gallyat".004_51.JPG

Az ősi favágó módszer szerint a tervezett döntés irányába ék alakban bevágni002_75.JPG

 majd a túloldalról átvágni. A gond csak az, hogy ez ilyen magasan volt.001_91.JPG

Eeegen, szóval ott a kitolt létra tetejénél. Nem mertem az egészet egyből levágni, fentről kezdtem részletekben bontani, amikor egy darab leesett, lejjebb engedtem a létrát és újra vágtam lejjebb. Amikor már a vastag részhez értem, előbb a legmagasabb pontra  kötöttem egy kötelet aminek a vége a földre ért.  Elkezdtem vágni, de  amikor már úgy éreztem, hogy eléggé meggyengült, lemásztam és a kötéllel megpróbáltam messzebbről biztonságos távolságról letörni, szóval sose maradtam fent végig, mert bevallom féltem. Bármennyire is igyekszem kiszámítani a dőlést és zuhanást, történhet meglepetés. Jobb odalent a földön a hosszú kötéllel messze a fától amikor törik a több mázsás darab. Ehhez persze többször fel-le kellett mászni, mert elsőre nem vágtam át eléggé (meg másodikra, meg harmadikra se ), de aztán csak elgyengült annyira, hogy a kötelet a lengés frekvenciájával, annak amplitúdóját egyre erősítve, szóval ütemesen rángatva egy nagy reccsenés és pont oda esett a vastag darab ahova akartam. Volt ág, nincs ág. 003_64.JPG

Az évgyűrűket megszámolva, ez az ág nagyjából akkor hajthatott ki a törzsből amikor letettem az úttörő eskümet, még emlékszem a végére, " A dolgozó népért és a hazáért Rákosival ELŐRE!" Hát már ez is történelem, nemcsak a Jóska gerendája.

Szólj hozzá!

Szombat.

2018.01.06. 23:55 :: A Tengerész

 Tegnap átmentem a szembe Józsihoz kölcsönkérni a hosszú létráját, mert kihasználva a jó időt elszántam magam rá, hogy megalacsonyítom a hatalmas cseresznyefát, aminek a termését csak lehulló szemét formájában látom minden évben, mert olyan magasra nőtt, hogy csak a rigók férnek hozzá ( egyetlen ága hajlik le olyan alacsonyra, hogy a talajszintről is szedhető, de az is a szomszédba nyúlik). Józsi az akivel a háztetőnket is csináltuk, ő ács és végre rászánta magát, hogy a saját házukat is beborítja gerendaburkolattal. Ilyen nagy munkába kezdett.
001_90.JPG

002_74.JPG

003_63.JPG

Ezek a gerendák több mint  100 évvel ezelőtt épült házak un. "csapos gerendafödém"-ét képezték, szóval bontott anyag, amit hangyaszorgalommal tisztítottak meg ilyen szépre. Megszámoltam egyik bütüjén az évgyűrűket, 60 felett volt és alighanem a megmunkálás során pár elkopott a külső részről, szóval akkortájt kezdhettek növekedni a Kárpátok szent bércein, amikor az országban beindult az a pezsgő időszak, melyet utólag "reformkor"-nak neveztek. Mindig meghatódom, ha kézzel megérintem a történelmet.006_31.JPG

005_42.JPG

007_25.JPG

Aztán Jóska egyik emberével átcipeltük hozzám a hosszú kitolható létrát. Már az is kemény feladat volt, ahogy ( kötél és erőkímélő fortély segítségével) sikerült egyedül felállítanom és a cseresznyefához támasztanom, ennyi elég is volt tegnapra.  Aztán ma lefűrészeltem az első, olyan 25 cm körüli átmérőjű első ágat. Azt remélem, hogy ha naponta végzek eggyel, akkor a jövő héten kész lehetek vele. Ettől a projekttől azt várom, hogy a vastag ágak visszavágásával, megifjul a fa, az alvó rügyekből friss hajtások bújnak elő, melyeket lesúlyozva, vízszintes növekedésre kényszerítek, így a termés egy alacsony létráról elérhető lesz. Ma kölcsönkértem még a Józsitól a testhevedert is és biztos ami biztos, alaposan megkötöttem magam a létra tetején, mert amikor "magam alatt vágtam a fát" amire rá kellett üljek a fűrészeléshez, kissé elgyávultam, hogy az egyetlen dolog amibe kapaszkodni tudok, az a két kézzel tartott láncfűrész. Mondjuk nem mögöttem vágtam az ágat, hanem előttem, tehát nem a lehulló részen ültem, de amikor letörik egy ekkora ág akkor az egész fa belerendül. Egy ilyen vastag, ferde  ág elfűrészelése amúgyis macerás. Nem lehet felülről teljesen átvágni, mert mielőtt a túloldalon kiérne a fűrész, letörik az ág és lehasít egy darabot a megmaradó, törzs felé eső  részből. Hogy ezt elkerülje a dolgozó, előbb a föld felőli részről kell bevágni, de óvatosan, mert ha túl mélyre megy a láncfűrész akkor az ág súlyától beszorul a vágásba a fűrész és kiszedni gyakorlatilag lehetetlen. Tehát az ágon ülve előbb "vakon" a láthatatlan túloldalon érzésre be kell fűrészeli annyit, hogy a fűrész még épp ne szoruljon be, aztán a felém eső oldalról teljesen átvágni. Amikor már recseg, akkor már csak azért kell izgulni, hogy leesés közben nehogy elakadjon más fába valamely ága, mert akkor előfordulhat, hogy a levágott vastag vég megindul vízszintesen a favágó irányába. Szóval a favágónak nagyon otthon kell lennie érzésre a statikában, fejben le kell játszani a "mi történik ha" variációkat. Az első ágat minden gond nélkül abszolváltam, a lehullott ágat felfűrészeltem és mivel a szomszéd telekre esett, a darabokat átdobáltam a kerítésen hozzánk, legalább egy heti tüzelő a jövő télen. Holnap felbaltázom, nedvesen jobban hasad mintha megvárnám amíg kiszárad. Hétfőn kitolom hosszúra a jobboldali dupla támasztó létrát és azt az ágat fogom lebontani fentről kezdve fokozatosan aminek itt a képen hozzá van támasztva. Az igazán csiklandós a többi ág lesz, azokat nem szabad hagyni leesni, mert valamelyik házat agyonvágnák. Izgi lesz.

009_13.JPG

 Ebéd  előtt még a vágási felületet is lekezeltem. Ehhez létezik egy Fagél nevű anyag, ami nekem most éppen nem volt, viszont volt méhviaszom és az előző tulaj által az építkezéshez használt és a sufni mögött hagyott, kökemény, kagylósan törő bitumenem egy zsákkal. Valamikor a fa vitorlás hajók deckjének deszkái közti  hézagokat olvasztott kátrány-viasz keverékkel öntötték ki, ha ahhoz jó volt akkor gondolom a fa sebkezelésére is alkalmas,   Egy lábosban egymásba olvasztottam kb fele-fele arányban a viaszt a kátránnyal és rácsorgattam a vágási felületre. Persze rögtön rádermedt, de felmentem egy hőlégfúvóval és alaposan ráolvasztottam a fára a kenyőcsöt. Ennél precízebben nem tudok eljárni. Így néz ki a lecsonkolt ág. ( a létrán azok az izék szőnyegpadló darabok, mert ez volt a tetőlétra a háztető csináláskor)

010_14.JPG

2 komment

Hétfő.

2018.01.01. 23:41 :: A Tengerész

Hát kérem ez már a boldog újév. Kifejezetten és célzatosan álltam neki a hajón porszívózni és port törölgetni. A babona azt mondja, hogy mindezeket nem szabad január 1-én csinálni, mert akkor egész évben ilyen kellemetlenségekkel fog foglalkozni aki ezt teszi, nos annyira utálok takarítani, hogy talán így kényszerítve leszek rá, hogy többször tegyem, ne csak akkor amikor már minden vízszintes felületre írni lehet a porba, a padlón meg hömpölyögnek a "bakapihék". Amúgy szép nap volt enyhe idővel és némi napsütéssel, még most este is 3,3 ° van odakint, a szél teljesen leállt, napközben kellemes könnyű bríz volt, szinte kedvem lett volna vitorlázni, csak  ugye már nincs a vízen a Tequila. A  http://kopar.blog.hu/ -ba reggel kiraktam István újévi köszöntőjét, aprítottam egy adag gyújtóst, kivittem egy kis tüzelőpótlással együtt a hajóra, más hasznosat nem csináltam ma, azért a január 1-ének is van határa.

1 komment

Szombat.

2017.12.30. 11:25 :: A Tengerész

-7° volt reggel, de szélcsend, egyáltalán nem fáztam amikor a kutyával ballagtunk a parton a szokásos reggeli sétánkon, miközben tegnap a + 1,5°-ban majd megfagytam a viharos szélben.  Előző este és éjjel komoly szálvihar volt, de az új háztető kiállta a próbát. Hártyás jég van a part közelébe, de ahogy nézem az előrejelzést, ebből nem lesz ezen a télen korcsolyázás. Sebaj, nekem az is jó, így meg megmarad a tűzifa, jövőre nem kell annyit venni. Merthogy mondhatnak nekem akármit a hivatalos statisztikák ( a fene tudja mit raknak a fogyasztói kosárba amivel mérik), csak a kalodás bükkfa amit itt lehet kapni, nyár óta 12 %-al lett drágább. Mindazonáltal a fűtéssel nem spórolunk, szeretjük a meleget, idebent ha 20° alá megy a hőmérő,már rakjuk a kályhát. Ezzel a képpel búcsúzom az évtől003_62.JPG

mindenkinek Boldog Újévet Kívánok!

2 komment

Csütörtök.

2017.12.28. 13:44 :: A Tengerész

Tegnap valami olyan csodás tavaszias volt az idő, hogy rábeszéltem J-t, hogy menjünk a piacra csónakkal. Végülis december 27.-én melengető napsütésben a Dunán ladikázni nem akármilyen élmény. Az is volt, bár amikor odaértünk a piacra kiderült, hogy mindössze három, azaz 3 db árus  szerencséltette jelenlétével a piacteret, de nekünk ez is megfelelt, mert igazából kolbászért mentünk ("ha nincs kolbász a padláson, nem ér semmit a Karácsony") és a háromból ketten kolbászt és sonkát árultak.

Egyelőre az Outlook béta verzióját használom levelezésre, miután az alfát nem sikerült kitatarozni, ezt utálom, mert nem tudom beletördelni a bejövő Emailekba a válaszokat, gondolatban barátkozom a rgranc által javasolt megoldással, de konkrét lépéseket még nem tettem, reménykedek csodában, hogy hátha magától megjavul a régi Outlook.

Ma, lévén csütörtök, kijöttem a következő Kopárbloggal.  http://kopar.blog.hu/2017/12/28/ggr_2018_20_resz  

Heuréka! A fentieket  valamikor déltájban írtam. (Most 17:47 van.) Miután kiraktam a netre mindenféle mással foglalkoztam, megebédeltem, aludtam, majd miután felébredtem látom J ül a nappaliban és szöföl a neten. Mondom belenézek a gépébe neki hogy megy az outlook, merthogy ő is azt használ. Semmi gond, simán hagy válaszolni az Emailre amit régebben neki küldtem. Na beülők a szobámba kijelentkezem az outlookból, majd bejelentkezem ismét. Az outlook a régi rendszerben kifogástalanul működik, nem kell kínlódom ezzel az utálatos béta verzióval. Ha nem is csoda történt, de majdnem.

10 komment

Szerda.

2017.12.27. 09:09 :: A Tengerész

Mayday, mayday! Tud valaki segíteni?  Korábban Hotmailt használtam levelezésre, ami több éve megváltozott Microsoft Outlookra . Békésen használtam mind a tegnapi napig, amikor is megváltozott. Az Emaileket megkapom, de se válaszolni ( a "Válasz és a visszafele kanyarodó nyíl"), se új levelet írni ( + ÚJ) nem tudok, mert amint ezekre kattintok felad egy üres oldalt. Van egy olyan lehetőség, hogy "béta verzió", abban nagy kínnal sikerült egy Kopártól kapott Emailt megválaszolni, de ezt is mindenáron a piszkozatok közé akarta berakni, most is azt mutatja mintha ott lenne, csak onnan tudom, hogy mégis elküldte, hogy István válaszolt rá.

9 komment

Kedd.

2017.12.26. 11:25 :: A Tengerész

007_24.JPGHonnan tudja a karácsonyi kaktusz, hogy mikor van karácsony? Mert pont két napja kezdett el virágzani a télikertben.
008_24.JPG

Pedig időjárásilag semmi jele a Karácsonynak, se hó, se igazi hideg. Tegnap pl a stégen napoztam szőrös családtagjaim társaságában.005_41.JPG

006_30.JPG

1 komment

Szombat.

2017.12.24. 09:51 :: A Tengerész

Ma megcsináltam az év utolsó projektjét. Ha megnézitek az előző bejegyzésben szereplő képet, a stégről a hajóra vezető járó mellett áll egy vasoszlop. Nos a járó még 30 centi széles sincs, nyáron nincs is semmi gond vele, még hálistennek nem szédülök rajta ki-be mászkálni a hajóra, de a napokban volt, hogy esett rá a hó, aztán megolvadt, majd éjjel ráfagyott, csúszott mint a fene. Nem lenne jó buli bezuhanni róla a hajó és a stég közé, jobb a bajt megelőzni. Szóval ma hegesztettem a vasoszlop tetejére keresztbe egy méteres csövet, ami benyúlik majdnem a hajó fölé, ebbe mint korlátba meg tudok kapaszkodni, ha csúszik a járó. Ezzel idénre vége a melóknak, holnap még karácsonyi díszeket rakok fel ide-oda, aztán csak henyélek, zenélek blogolok.

Mindenkinek áldott, boldog békés Karácsonyt kívánok!

https://www.youtube.com/watch?v=_xL7tciCqjs&list=RD_xL7tciCqjs&t=73

(Igen, tavaly is ezt küldtem, de még mindig ez a kedvenc karácsonyi zeném.)

Ps. Ezt még tegnap írtam, csak elfelejtettem publikálni, ma, 24.-én nézem mit keres itt még mindig a vázlatok közt.

2 komment

Szerda.

2017.12.20. 09:44 :: A Tengerész

Nézem a külső hőmérőt, ahogy minden reggel arra esik az első pillantásom a headbe menet (nyáron a napkollektor melegvizének hőmérsékletét, télen a külső hőmérsékletet mutatja) -7,1°,  kifelé menet a hajóról látom éjszaka befagyott a Duna.001_89.JPG

Az egyik szemem sír a másik nevet, lőttek a kényelmes csónakkal való közlekedésnek, ha muszáj Pestre mennem valamiért, mehetek körben 2,5 km-t gyalog a HÉV-ig, viszont ha így marad(na) az idő, Szilveszterre akár korizni is lehetne. De ahogy nézem az Aigner Szilárd oldalát ( tudom, meghalt már, de nekem örökre ő marad a http://www.eumet.hu/14-napos-elorejelzes/) nem lesz korcsolyázás, de egyelőre a csónakázás sem működik, amíg a jég el nem olvad.

Idill a nappaliban, miután alaposan befűtöttem a cserépkályhába.002_73.JPG

Szólj hozzá!

Kedd.

2017.12.19. 21:11 :: A Tengerész

Megvolt tegnap a Kopár előadás a Sportok Házában. Morgással kezdem, nem ártott volna, ha az MVSZ nagyobb teremet biztosít, mert csak azért nem mondom, hogy "még a csilláron is lógtak", mert nem volt csillár, de amúgy dugig voltunk. A másik, hogy az MVSZ elintézte az esemény közlést azzal, hogy   Magyar Sportok Háza, Budapest 1146 Istvánmezei út 1-3., de a többség kedvéért, akik velem együtt alighanem még sose jártak ott, ugyan beírhatták volna a közlésbe, hogy "bejárat a Dózsa György út felől", így sokan felkoppantunk egy sorompóra az Istvnmezei úti telekhatáron. Na mindegy, kimorgolódtam magam, mert amúgy az est véleményem szerint remekül sikerült, mindenféléket megtudtunk, a részletekkel csütörtökön jövök a http://kopar.blog.hu/-n.

Délután szokás szerint csónakkal mentem Amapolától a túlparti HÉV végállomáshoz, számítva a kései hazaérésre jó melegen felöltözve, ez, különösen jól jött a tervezettnél sokkal későbbire sikeredett éjszakai hazatéréskor. Merthogy  Csikós Lacival még elmentünk a rendezvény után a sarki kocsmába kicsit beszélgetni, aztán még meglátogattam J-t aki a száműzöttek keserű ( és mellékesen fájdalmas) kenyerét eszi a Hernád utcai lakásban, merthogy szegényt harmadik hete fizikoterápiázzák a Péterfyben mint ambuláns beteget valamiféle zsábával, amiről idáig csak azt tudtam, hogy van ilyen, főleg viccekben, de most kiderült, hogy ez NAGYON nem vicces, szenved mint a kutya. Na még ő is rámsózott egy koffernyi macskakaját, mert azt most akciósan kapott, hogy vigyem haza. Szóval eltelt az idő, sietve értem el azt a 24-es villamost amivel reményeim szerint elcsípem a 22:35-ös ráckevei HÉV-et, de pechemre, nem ment végig, hanem lerakott félúton, mert garázsba ment, amire kalandos úton (még stoppolni is próbáltam, ami Budapest belterületén úgy tűnik reménytelen) eljutottam a Vágóhíd végállomáshoz 22:40 volt, így aztán a megállóban bóbiskoltam 23:30-ig mire jött az utolsó HÉV, még jó, hogy nem azt késtem le.  A HÉV-en előbb megpróbáltam olvasni, de folyton elaludtam, mire elraktam a könyvet, amitől azonnal felébredtem. Éjjel egy órakor szálltam csónakba, jó hideg volt, szerencsére az induló megállóban való 50 perces fagyoskodás után a vonaton a hosszú út alatt jól átmelegedtem, kifejezetten élveztem a hazautat a Dunán át a túlpartra. Annyira szép volt a távolban az ünnepi kivilágításban pompázó híd, meg a város, hogy leállítottam  a motort, hogy kissé átfagyott ujjakkal lefényképezem a látványt, de sajnos mint az várható volt ez lett belőle, a többit tessék hozzáképzelni!009_12.JPG

Ma egy kicsit fát vágtam, tüzeltem a házban meg a hajón, mert a tegnapi "hosszú eltáv" során minden belterem lehűlt, rájöttem, hogy tudok egyszerre olvasni a képernyőn cikkeket, meg közben zongorán Hanon ujjgyakorlatokat csinálni. Ez az előnye az új bútornak.

Szólj hozzá!

Péntek.

2017.12.15. 22:22 :: A Tengerész

Van az úgy, hogy az ember elhatároz valamit, aztán mégse tartja be. Már jó pár éve, hogy meghalt egy barátom és annyira lesújtott a dolog, hogy úgy éreztem egyszerűen nem akarok szembesülni az eseménnyel. Elhatároztam akkor megyek legközelebb temetésre amikor engem visznek. Addig soha többet. De be kellett lássam nem lehet ezt csinálni. Nem az elhunyt miatt, neki már tökmindegy. De magam miatt és a hátramaradottak miatt. Akiknek látniuk, érezniük kell, hogy nincsenek magukra hagyva a fájdalmukban. Így nem lehettem annyira önző, hogy tavaly nem megyek el a Poszlovszki Rezső, öreg barátom temetésére, amin ráadásul felkérettem a búcsúbeszéd megtartására és így voltam ott ma Csendity Gábor barátom "elhajózásán". Ez a szó szoros értelmében az volt, a  budapesti Árpád hídtó északra történt a hamvak vízre helyezése a "Halászbástya" nevű hajóról. Végig esett az eső, még az ég is Gábort siratta. Virágokat dobáltunk a lassan elúszó sóurna után, majd visszatért a hajó a gyülekezettel a Dráva utcai  pontonhoz. Miközben lassan haladó hajóról az esőverte vizet bámultam szomorúan, elvonultunk  a vizes VB létesítményei előtt, végig a parton a víz felől olvashatóan  még mindig ott virítanak a hatalmas  " FINA 2017 " reklámfeliratok. Ezeket nem kéne már leszedni? Vagy nem kaptak a kihelyezők rá ezért még újabb pénzeket? Maga a hangzatos nevű  "Duna aréna", azzal, hogy lebontották az oldalairól  a VB idejére ideiglenesen odatoldott kék borítású toldaléklelátókat, ettől még csúnyább lett. Tudom, "gustibus non est disputandum", de én ennél randább épületet ritkán láttam életemben. Még a hálistennek már lebontott Rosevelt téri "spenótház" is szebb volt ennél a trapézlemezzel hullámosan borított förmedvénynél.duna_arena.jpg

Amúgy amikor kis hazánk pályázott a VB rendezésre ezzel a látványtervvel nyertünkduna_arena_2.jpg

Még azt is megjövendölték, hogy a Dunáról fújó szél az aranyszínű áttört fémburkolaton zenei hangokat fog adni., az épület Európa gyöngyszeme lesz. Elb@sztunk a rendezvényre jobbsorsra méltó 170 milliárd forintot, ebből ez a külvárosi parkolóházra emlékeztető "gyöngyszem" körülbelül 45 milliárdba került és igazából világbajnokságon kívül másra nem használható. Mert se a nyugdíjasoknak pancsikálni, se a gyerekeknek úszni tanulni ugyanúgy nem való mint egy versenyzongora ( juteszembe a "csodazongorára" való pénzégetésben is jók vagyunk) hatéveseknek skálázni. Gondolom, ha a jegybevételekből kellene üzemeltetni, egy óra úszásért el kellene kérni vagy 10000 forintot. Ugye majd kimegy az angyalföldi proli család ( ahogy én aki ott születem és a Dagályra jártam, kimentem anno 1950 valahányban anyámmal, apámmal nyaranta 3 forintos jegyet váltva) egy vasárnap délelőtt és otthagy beugróra 50-60000 forintot.

Szóval ma nemcsak Gábor miatt voltam szomorú. Van itt határon belül kétmillió, határon túl meg újabb félmillió Fideszhitű  aki jövőre is meg fogja szavazni, hogy az országot tehetségtelen, tolvaj, hazug, demagóg senkik vezessék.

6 komment

Kedd.

2017.12.12. 17:49 :: A Tengerész

Kész a bútor-átalakítás.

Így íróasztal és számítógépes munkahely,004_49.JPG

Így meg zongora.003_61.JPG

Még az idevaló széket kell kárpitoznom, a szétesett fa alkatrészeit már összeragasztottam.

Ma délelőtt túlteljesítettem a normát, P-nek a tegnapelőtti D-DNy-i vihar lekapta az autóbeállója poliészter hullámlemez tetejét és átborította az egészet a szomszédba, E-vel hármasban visszaemeltük némi fortély és nyers erőszak segítségével, aztán E sólyáján partra húztuk végre a Tequilát, most az "esernyő" alatt várja a tavaszt és az idén elmaradt fenékfestést.

Egyébként ilyen komoly, több napos déli viharos szelet itt még nem éltem meg, amikor J-t tegnap a túlpartra vittem csónakkal, komoly gondot okozott a stég alatti sátortető alá kiemelni a csónakot a fél méteres kereszthullámok miatt. Viszont kellemesen ringatott amikor  a süvítő szél zenéje mellett elaludtam este Amapolán.

Meghalt egy barátom. 63 éves volt. Három hét alatt végzett vele a rák, ami semmi előjelét nem mutatta annak, hogy jön. Isten nyugtassa szegény Csendity Gábort és adjon vigaszt feleségének Ildikónak! Gábor csinálta annakiedején a filmet Amapola vízretételéről. 

https://www.youtube.com/watch?v=Exnnzx5b4Cs

A szomorú hírt egy másik barátom közölte velem telefonon, mellékesen megjegyezte, hogy őt meg agyvérzéssel operálták kétszer. Ő 50 éves. Nehéz az embernek 73 évesen nem arra gondolni, hogy már "túlélte magát".

4 komment

Vasárnap.

2017.12.10. 22:58 :: A Tengerész

Összeállt a kombinált bútor ami íróasztal, számítógépes munkahely és zongoraállvány egyszerre. Megrendeltem a konzolt is amire felszerelem a monitort a falra. Hideg van már odakint, az "esernyő"alatt végeztem az asztalosmunkát, félóránként bejöttem a házba és kiolvasztottam a fagyott ujjaimat a cserépkályha oldalán.

Idáig az estéim úgy néztek ki, hogy a hajóra kimenve begyújtottam a kályhába és amíg felmelegedett a szalon meg a head annyira, hogy lehessen zuhanyozni és levetkőzni lefekvéshez, addig harmonikáztam. Ez olyan egy-másfél óra. De most hogy itt az igazi tél, 3-5 fokban hideg van a hangszeres gyakorláshoz, így előbb kimegyek begyújtani, aztán visszajövök a meleg házba írni a blogokat és csak egy óra múlva vonulok ki a hajóra.

Gyakran nyafogok a magyar fátumon, hogy ahhoz, hogy valakiről kiderüljön mit ér, el kell hagynia az országot. Három napja adta át Canberrában Ausztrália egészségügyi minisztere a Florey medallt  ( ez az ausztrál orvosi Nobel díj) Rákóczy Piroska professzornak.rakoczy_piroska.jpg

http://www.abc.net.au/news/2017-12-06/florey-medal-winner-professor-rakoczy-speaks/9232318

Valamikor az idők hajnalán hármasban borultunk kalózzal Siófok előtt viharban, ő ( akit akkor még Szepessy Piroskának hívtak) a Rákóczy Pisti, meg én. Kurdi elvtárs a vízirendőrség parancsnoka személyesen tisztelt meg  bennünket a parton ordításával, miután a vízben a felborult hajót visszaállítottuk és bár tele volt vízzel, de biztonságban vitorláztunk egy szál fockkal hátszélben a nádas felé, de felparancsoltak minket  a Varsóra és a kalózt sorsára hagyatták velünk szóval quasi erőszakkal kimentettek. Vajh örökké természetes marad az, hogy egy kis ország  legtehetségesebbjei idegen országokat tesznek naggyá, miközben itthon az örökös túlélés zálogaként  a "ne tűnj ki, alkalmazkodj, állj be a hatalom mögé" érvényesül?

3 komment

Szerda.

2017.12.06. 20:18 :: A Tengerész

Hálistennek vége a vízóracsere projektnek a pesti lakásban. Aklárhogy is nézem három napom ment rá, a fene egye meg. Miután nem lakjuk a lakást,  4 éve,  összesen 126 m3 víz folyt át rajta az utóbbi 10 év alatt, de ugye a szabály az szabály, ha lejárt a hitelesítési idő cserélni kell.005_40.JPG

Azt külön bizonylatoltatni kellett a Vízműveknek a közös képviselővel ( neki készült a kép), hogy  a plomba sértetlen és ennyi a mérőállás.

Tegnap felkerült a falra a PC. A sok drót azért lifeg oldalán, elején, mert minden kütyünek másfajta USB dugasza van, amit alkalmanként összedugok vele így mindnek van egy saját kanóca. 002_72.JPG

Így ennyivel több hely szabadult fel a munkasíkon, amit még meg is toldok majd egy 60 x 62 cm-es darabbal. Az alácsúsztatható zongorafiókot még ki kell találjam hogy működjön, hogy könnyű legyen ki-be mozgatni, de amikor verem a billentyűket ne csússzon be.

Mikulás napja kapcsán jutott az eszembe, hogy egy kölcsön könyvet ( Barát Endre "Boszorkánytánc"-át, ami Niccoló Paganini életét dolgozza fel költői módon), olvastam ki a sok Budapestre utazás alatt a HÉV-en.  Bevallom eddig sokat nem tudtam a mesterről, három-négy művén kívül nem tudtam mennyi minden tartozik még e névhez, hogy pontosabban milyen korban élt és hogyan, azt meg végképp nem ismertem csak a könyv nyomán olvastam kicsit utána  most a neten. Nemcsak nagy zeneszerző és előadóművész volt, de a hegedűjáték nagy újítója is, senki azelőtt nem merte oly módon megszólaltatni a hangszert mint ő. Búcsúzóul mára egy részlet a róla készült filmből

https://www.youtube.com/watch?v=WV5wDqJ5WU4

 

Szólj hozzá!

Vasárnap.

2017.12.03. 17:09 :: A Tengerész

Tegnap szép volt az idő, úgy gondolom, hogy az idén már nem fogunk vitorlázni, kikaptam Z segítségével az árbocot a Tequilából és a hajót odakötöttem E stégjéhez a csörlős sólyájához, hogy majd ha lejön Pestről kihúzzuk a szárazra telelni. Nem kapkodtam el a dolgot, mármint naptárilag, mára az Öreg meg is mutatta, hogy vége a szezonnak, ilyen a táj.002_71.JPG

004_48.JPG

005_39.JPG

003_60.JPG

Reggel ébredéskor még nem esett a hó, de a mikor a kutyázás után kibringáztam a boltba kenyérért már szálingózott, hoztam is két kenyeret meg sütiket, hogy ha belep minket a hó, ne kellejen hamar menni megint.

Végülis minden megvan amit a tél beállta előtt akartam, a legfontosabb a háztető, még a tequilát kell kiszedni a vízből valamikor  és nincs több "kötelező".

Tegnapelőtt csónakkal mentem J-ért, este nyolc óra volt amikor leért a túlpartra a HÉV végállomástól, közel telihold volt csillagos éggel és olyan mínusz 3-4 fok körüli hőmérséklet, de  szellő nem rebbent, a víz tükörsima volt és minden ezüstben tündökölt, valami csodásan hangulatos volt az út a vízen hazafelé, szinte nem is akartuk, hogy vége legyen.

2 komment

Szerda.

2017.11.29. 21:18 :: A Tengerész

Ma, jó pár nap után visszadöccentem a normális napirendbe. Végre ahogy szoktam ebéd után aludtam egy jót. Ilyesmire vagy egy here nem került sor, hiányzott is nagyon. De mindig volt valami "muszáj". A hajsza kezdődött a háztetőcserével, aztán kaptunk egy ánzixot a Vízművektől, hogy a pesti lakásban vízórát kell cserélni, mert lejárt a hitelesítési ideje, azügyben kellett szaladgálni (és még nincs vége), közben pedig a házban valami rejtélyes zárlat kezdetben ritkábban, később meg folyamatosan verte a Fí relét, meg a betáp kismegszakítóját, míg én Pesten vízóra után kajtattam J telefonon hívogatott ( ha nincs villany semmi sincs, ez nem igazán  aggasztja a sok méregzöld alternatív energiahívőt), sötétben értem haza csónakkal, egy szál gyertya mellett várt az én drágám, na gyorsan csináltam villanyt a ház egyik felében, a beteg szakaszt leválasztva és a másikból hosszabbítózva a hűtőszekrényt, meg egy irányfényt, aztán elhanyatlottam, mert igen elfárasztott a pesti vízórás kéjrándulás. Másnap reggel nyolckor kezdtem a hibakeresést, nem volt egyszerű lebuktatni a bűnöst, egészen elképesztő dolog történt. Amikor annakidején a ház előtti utca alatt átvezettem a hajóhoz vizet, villanyt egy 100-as PVC csövön, miután szokás szerint egyedül dolgoztam, nem tudtam a cső mindkét végén ott lenni, a part felől meghúzhattam a kábelt és a PVC cső éles széle belevághatott a kábel szigetelésébe. Az eltelt 3 év alatt a nedvesség a cső indító aknájában kikezdte ezt a sérülés kezdeményt és ezt eredményezte.006_29.JPG

Nem az első tippem volt az akna, elsőre a parton lévő csatlakozókat ( hajó és a stégbe épített csónakmotor akkutöltő) gyanúsítottam, de valamikor 9-10 óra felé eljutottam a bűnöshöz. Természetesen amint felnyitottam az aknafedőt, nem én voltam aki elsőnek benézett hibát keresni.001_87.JPG

Az ott a szürke PVC cső amin átmegy a fehér kábel az utca alatt a partra, na annak a pereme vághatta be a kábelt, mert pont ott olvadt meg a szigetelés. Nem volt egyszerű észrevenni, elemlámpázni kellett a sötét aknában, a képen csak azért látszik ilyen jól, mert már visszahúztam belőle bő fél métert, meg vakuval készült a kép.002_69.JPG

A fekete kábelgubanc csak behúzószál, hogy ha egyszer valamit még át akarok vezetni az út alatt akkor legyen mivel. Mire végeztem a javítással ( kábel elvágva, erek összeforrasztva, zsugorcsővel szigetelve, a pákám a hidegben különösen nehezen akart dolgozni) a házban minden visszakötve ami a hiba kiszelektálása miatt megbontatott délután lett, de legalább a hibán úrrá lettem. Aztán nekiláttam utolérni magam a Kopárbloggal, mert holnap lapzárta. 

Ma korán reggel, mielőtt eleredt az eső gyorsan elbringáztam kenyérért, mert már semmi nem volt itthon, de hiába siettem, csak nem úsztam meg az esőt, pont akkor kezdett rá amikor felmentem a télikert  bedeszkázott tetejére az utolsó feladatot elvégezni, a tetőkiugró új szemöldök-deszkáját lekenni lazúrral. A festéket már takarni kellett, hogy ne essen bele az eső, de befejeztem. Amint az utolsó ecsetvonással végeztem, az eső is elállt. Ettől vérszemet kaptam és gyorsan lebontottam a deszkákat a télikert  polikarbonát tetejéről, amiken mászkáltunk amikor a háztetőt lemezeltük, de mostanra már funkcióját vesztette és azzal, hogy beárnyékolta a tetőt több fokkal hidegebb lett a télikertben, annak ellenére, hogy az elmúlt napokban alig sütött a nap, de az üvegházhatás úgy tűnik még felhős időben is működik. A deszkákat szépen összepakoltam a kertben, spónungokat raktam a sorok közé, hogy ne fülledjenek be ( csak kölcsönbe kaptam őket a Józsitól), mert csurom víz volt valamennyi, a tetejét meg letakartam ponyvával. A rárakott maradék lemezre meg azt találtam ki, hogy csinálok belőlük az utcára egy komposztáló kalodát amibe az utálatos fűzfa lehullott leveleit fogom rohasztani001_88.JPG

A kép előterében lévő bontott cserépléceket, deszkákat szögtelenítés után felfűrészeltem kályhaméretre és elraktam száradni az "esernyő" alá, itt tüzelő nem megy kárba, a minap érdeklődtem a Tüzépes Marcsinál, egy erdei m3 fa már 38000 Ft.Utána kell számoljak, lehet, hogy a fabrikett már olcsóbb és azt nem is kell baltázni, ami nem megvetendő dolog, még mindig érzem a derekamban a nyári hasogatást. A tetőt még nem mutattam készen, nos ilyen.002_70.JPG

A következő projekt annak az írólapnak az átalakítása amin a keyboard fekszik amin ezeket a sorokat is pötyögöm. Eleve egy ideiglenes darab ( úgy 3 éve) egy szélezetlen  bútorlap két magas hangfal tetején, egyik végében a PC, középen a  monitor, előtte a billentyűzet és mellette  kazalnyi papír. Nos az írólapot megtoldom, hogy hosszabb legyen, a PC-t felkenem a falra, hogy több hely legyen a pulton, a monitort szintén a falra erősítem billenthetően, hogy  a szemem elé is tudjam tenni, meg eltávolítani is tőle, ha épp nincs rá szükség, a keyboard marad csak a munkalapon ( hacsak azt is el nem dugom valahova), szóval ezzel felszabadul az asztalon egy csomó hely. de a lényeg, amiért az egészbe belekezdek, a Yamaha villanyzongora, amit ki-be csúsztathatóan berakok a munkalap alá. Szóval íróasztal-PC munkaállomás-zongoraállvány egyszerre.

2 komment

Péntek.

2017.11.24. 22:03 :: A Tengerész

Juhé! Kész a tető! Holnap (ha nem esik az eső) még felmegyek és pár helyet  ahol a méret úgy hozta, hogy a vágás  a "cserepek" lejtoldalára esett, kiszilózom a réseket amik a cserépmintából adódnak a tetőkiugrás falszegélylemezének takarása alatt és akkor vége. Végülis mázlim volt az idővel, bár kicsit esős, ködszitálós volt, de alapjábavéve szavam nem lehet, november végén akár jég, hófúvás is lehetett volna.

Ma délelőtt J elküldött sárgarépáért a Lidl-be, de ha már ott voltam vettem egy szintetizátort is, mert a harmonika mellé zongorázni is akarok, totál belezúgtam a zenélésbe.  Persze hazaérve mindjárt ki is próbáltam, ez a YAMAHA  YPT 255 egy tanulóhangszer, tehát pont ami nekem kell, varázslatos effekteket lehet vele csinálni.

Szólj hozzá!

Szerda.

2017.11.22. 17:04 :: A Tengerész

Alakul a tető másik oldala. 001_86.JPGEstére fent volt az összes  lemez, holnapra maradt a tetőeblakok, meg a kémény körüli zárás.

3 komment