SP vett egy új hajót. Na persze csak neki új, amúgy egy pincében állt valahol Magyarországon, egy angol emberé volt, aki ide ment feleséghez, de túl a nyolcvanon már nem rakta vízre a hajót többé, utoljára a tengeren hajózott vele. 
Persze egyből elkezdődött a barinstorming, hogy mit és hogyan (motor, kormánymű, napvédő tető stb), talán látszik is rajtam a töprengés. Másnap vízre is tettük. A baj az, hogy J-nek nagyon megtetszett, amikor felelőtlenül megmutatam neki, mert olyan helyes pici ( kb 6 m) és mégis kajútös és stabil, alig billeg a katamaránfenék miatt, egy 6 Le-s Yamahával nagyon szépen kimotorzható a testsebesség, mindjárt kitalálta, hogy neki is ilyen kell piacra járni. Igyekszem elszabotálni a témát, mert erre már nem lenne elég egy villanymotor, őt meg az élteben még nem tudtam rávenni, hogy berántson egy csónakmotort, pláne olaj-benzin keveréssel vacakoljon, szóval nekem lenne egy gonddal több az életemben. De P rendes volt, azonnal mondta, hogy ha kell bármikor kölcsönadja, ami azért nagy szó, mert neki ez lehet hogy bevételkiesés, ő ilyeneket kölcsönöz, mert a rokkantnyugdíjából pont éhenhalna. De akit érdekel http://www.olcsosetahajo.hupont.hu/ .
Munka amúgyis van több mint kéne. Két napja este gyanús zajra lettem figyelmes. Körbehallgatódzom a helyiségeket a házban, semmi. De az ajtó elé kimenve sötét gyanú vert tanyát a szívemben és amint felemeltem a szennyvízátemelő akna fedelét láttam (meg éreztem az orrommal) hogy nagy baj van, a szennyvíz szintje magasan a nívó felett volt és a szivattyú szemmel láthatóan nem szállított csak kavarta a trutymót. Amikor leállítottam a szivattyút azonnal elkezdett emelkedni a folyadékszint és hullámzással jelezte, hogy nemhogy kifelé menne a lé, hanem éppenhogy befelé jön az utcai gerincről az idegen anyag. Szerencsére van egy elzáró a telekhatáron egy aknában, gyorsan felkeltettem J-t hogy világítson elemlámpával és némi nyers erőszak és meztelen csigákba tenyerelés, hasalás után elzártam a csapot, ezzel megmentve a tornácot (ahol a szennyvízátemelő akna van) a sz@rlével való elárasztódástól. Másnap kértem kölcsön SP-től egy búvárszivattyút, hogy megszabaduljak az aknában lévő fél köbméternyi létől. Szerencsére miután a szivattyú a fene tudja mióta turmixolta az anyagot, könnyen szivattyúzható volt, nem volt benne olyan darabos anyag ( igyekszem kerülni a pontosabb terminus technicust) ami eltömi a kis ALCO kert búvárszivatyút, így elmaradt a múltkori kézzel mericskélés. Az anyag deponálására pedig több órás munkával megkerestem a talajjal borított régi szennyvíztárolót ( annakidején kérdeztem a régi tulajt, hogy mennyi időnként kellett szippantatni, mondta 30 év alatt egyszer sem) nem volt könnyű megtalálni a helyét sem, nemhogy a búvónyílást. Csináltam 10-es betonvasból egy hegyes szondát és azt ütögettem le a kertben ahol a műtárgyat gyanítottam, végül megleltem és némi hajóemelési technikával megnyitottam a nehéz betonfedlapot annyira hogy a szivattyú slaugját be tudjam dugni.
Kiszivattyúzva az aknát az volt amire számítottam, a kidobóág gyári ragasztott kötése elengedett és a cső szétcsúszott. Amíg a szivattyú gégecsövét nem vettem le a golyóscsapról, addig valamennyire fedésben volt a cső a csonkkal és megakadályozta, hogy a folyadék visszaármoljon az aknába, de amikor leálltam a szivattyúval, már csak telt az akna az utcáról, szóval élethalál kérdése volt, hogy gyorsan sikerüljön elzárni a csapot a telekhatáron.
Azt akartam, hogy örökre jó legyen ezért az egészet megcsináltam rézből.
A golyóscsapot meg kihagytam, ha van egy vele sorban a telekhatáron felesleges és nincs útban az aknában. Az igazán nehéz az volt, hogy rá kellett forrasztani a függőleges csőre a 90 fokos könyököt, mert ezt a forrasztást ellentétben a másik kettővel ( alul és felül a két menetes csonk) nem lehetett kint asztalon megcsinálni mert összeszerelve az edény falától nem tudtam volna behajtani az alsó fekete belső menetes idomba. Miután a 45 mm -es cső felhevítése a forrasztó ón olvadáspontjára ( 232 °C) sok hőt igényel, ráadásul a réz meg vezeti elfele a meleget, sokáig kellett a forrasztólámpával hevíteni, nagyon kellett vigyázzak, hogy se a tartó bilincs, se az edény fala ne olvadjon meg, ezért előtte alaposan kitömtem körbe mindent kőzetgyapottal. Az aknában egy hokedlin guggolva dolgoztam, miközben a hátamba időnként beleállt az a kiálló hegyes baz amire a szivattyú kiemelő kötele van kötve a képen, jobb oldalt a szennyvíz befolyóból, bár a házban semmilyen csap nem volt nyitva, időnként mégis becsorgott a gatyámba egy kis víz, a bal térdem meg hozzákozmált a függőleges rézcsőhöz, de ezt akkor észre se vettem a nagy koncentrációban, hogy jól célozzak a szúrólánggal, csak amikor már kimásztam az aknából, néztem mi az ami a térdem oldalán fityeg, hát egy darab felhám réteg volt a bőrömből.
A jól végzett munka elégedettségével próbáltam ki a megreparált rendszert, de lehervadt a mosoly az arcomról, mert a szivattyú, ami előtte való nap este még kavarta a vizet nem volt hajlandó sehogyse elindulni, pedig azon kívül, hogy kiemeltem, meg visszaemeltem semmit se csináltam vele. Miután már délután 6 óra volt lezuhanyoztam és megebédeltem, mert már kopogott a szemem az éhségtől és piszok fáradt voltam, zártam a napot, a hibakeresés mára maradt..Ismét kiszivattyúztam az aknát, kiemeltem a szivattyút és nekiláttam szétszedni. Az ilyen ... hogyismondjam "szennyvizes" dolgok szerelésekor nem az a legnagyobb baj amire gondoltok, hogy az ember keze "olyan" lesz, odateszel magad mellé egy vödör vizet meg egy rongyot, időnként megmosod, megtörölöd, hanem az, hogy folyamatos a döntéskényszer, hogy amikor a szúnyog (hemzsegnek nedves környezetben) odaszáll a homlokodra akkor a sz@ros kezeddel vajh agyoncsapjad e, vagy inkább rángatódzz hogy elszálljon. (ha ez utóbbit választod nem szabadulsz meg tőle soha). Végülis a hiba egyszerű volt, amikor kiemelés után megpróbáltam elindítani, hallottam hogy halkan morog, de forogni nem tud, tehát a villanymotor tenné a dolgát de valami lefogja a járókereket. Nagyon praktikusan vannak a búvárszivattyúk szerelve és ennek az anyagai is prímák, semmi se rozsdásodik, saválló csavarok és szürke vasöntvény ház, könnyű volt szétszedni, az volt a baja, hogy a nagy kavarásban beszippantott/összegyűjtött egy diónyi, amúgy több darabból álló spárgagubancot ( hogy hogy került a szennycsatornába az rejtély, se enni nem ettünk spárgát, se fogmosáskor nem köpködtünk ilyet a mosdókagylóba), ez gondolom amikor leállítottam a szivattyút pont beszorult a már éppen csak forgó lapátkerék lapátja és a kiáramló csonk éles pereme közé. Kitakarítottam, összeszereltem, ki se próbáltam annyira biztos voltam magamban, visszaengedtem az aknába ( a képen látszik, hogy fölakasztottam a mennyezeti szarufára egy dupla csigasor, annyira untam már a derékfájdító emelgetést), vizet slaugoltam bele és már működött is. Két nap ráment, de most már jó és remélem egy darabig az is marad. Persze aki panelban lakik annak nem kell ilyen svédtornákat csinálni, de ezzel együtt jobb itt nekünk. Ezt mondtam ZS-nek is aki azon panaszkodott, hogy a vakond feltúrja a kertet, hogy panelba kell költözni, ott ilyesmi nem fordulhat elő.
Ma reggel dacára a szivattyúmizériának kiraktam az eheti kopárblogot a netre, ajánlom nagybecsú figyelmetekbe, súlyos dolgok vannak pár nappal a rajt előtt.http://kopar.blog.hu/2018/06/07/ggr_2018_43_resz
