Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @Műszaki: Na ez az a hülyeség amért nem gondolom követendőnek ennek a srácnak az elképzeléseit. ww... (2024.03.07. 19:50) Hétfő.
  • KAMA3: Én bevallom őszintén, hogy erre az időre (félig szándékosan) felfüggesztettem a blogod olvasását, ... (2024.03.01. 09:56) Csütörtök.
  • A Tengerész: @Ha nem írok ne válaszolj!: Már lezártam. Majd építek egy ferde rampát amin feltolom a talicskát. ... (2024.03.01. 00:31) Szerda.
  • A Tengerész: @Paduc: Rémlik.... (2024.02.25. 02:14) Szombat.
  • A Tengerész: @akiga: Igen tudok róla. (2024.02.23. 08:39) Szerda.

Linkblog

Szerda.

2018.04.04. 21:36 :: A Tengerész

Ááá prilis négyről / Szóól jona zének / Felszaba dulva /Zengjea nép... stb.

Egyre inkább hatalmába kerít a déja vu érzés. Szóval, hogy átéltem én ezt már egyszer. "Annakidején" lelkes olvasói levelek áradoztak az épülő, szépülő szocialista rendszerünkről és a gaz imperialistákról, akik le akarják rombolni azt. Miközben a szemüket kellett volna kiverje a két világrendszer életképessége közti különbség. Most lelkes facebook bejegyzések terjesztenek hamis propagandát a tökéletes rendszerről és a gaz Sorosról, aki megvette a teljes EU adminisztrációt, majd az ENSZ-et is, hogy egész Európát és benne különösen hazánkat elárassza arabokkal. Miközben a szemüket kellene hogy kiverje, hogy ez hazugság, amit egyetlen okkal lehet magyarázni, hogy Orbán Viktor és rendszere retteg a felelősségre vonástól ami bukása esetén feltehetőleg bekövetkezne.   És ehhez életbevágóan szüksége van kétmillió buta választópolgárra határon innen és félmillióra határokon túl, aki ezt beszopja.

Tegnap este néztem az RTL klub híradót, reklámozza magát a "KÖSZ" párt, csupa jópofasággal. Csak hogy MINDENKI érezze, ez a párt (??) meg a többi kamupárt legkevesebb százmilliós támogatást kap a TE meg az ÉN adómból mert összesen 3 milliárdot (!!) osztanak szét kampány célokra. 

https://www.youtube.com/watch?time_continue=39&v=F2Dm0dAzC8M

  Egy ember egyetlen mikrofonnal néhány óra alatt bebizonyítja, hogy a szavazóíven szereplő, a TV nyilvánossága előtt reklámozó pártok, többségében valójában kamupártok. De miután a Fidesz nevű tolvajbandának elemi érdeke, hogy szétszórja az esetleg ellene szavazók szavazatát, eltűri ezt az aljasságot akármennyibe is kerül ez nekünk.Tudjátok ehhez képest a kékcédulás kommunista ifjak grál lovagok voltak, És ehhez képest egyáltalában nem számít, hogy a többi párt milyen. Mert akármilyen is, de egyetlen egy sem ennyire gátlástalanul aljas mint a Fidesz és bojtorjánhala a KDMP. Persze nem öröm, hogy IGAZÁBÓL olyan rendszert csinált a Fidesz a határon túliak hazaárulásából fakadó 2/3-ával, melyben gyakorlatilag nem lehet őket leszavazni, de azért mégiscsak meg kéne próbálni. napirajz_valasztasos.jpg

Egyébként az a véleményem, hogy a Fidesz tolvaj és hazug és aki rászavaz az a cinkosa.

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amapola.blog.hu/api/trackback/id/tr2913804550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akiga 2018.04.06. 07:58:56

Szia!

A tegnapi kopárblog bekerült az index2 főoldalára!
index.hu/i2/
Ez azt jelenti, hogy jól dolgozol, és talán ma többen is elolvassák, mint máskor.

Érdemes lenne beszélned az indexesekkel, hogy mint nagy internetes médium nem akarnak-e veled tartani egy jó interjúra, a verseny kezdetére, hogy legalább a verseny alatt többen szurkoljanak Istvánnak.
Kíváncsi lennék milyen érzéseket kelt az olvasókban egy riport egy olyan emberrel, aki a kalandjait többnyire valóban magán adakozókból, és valódi saját bevételeiből finanszírozza, és nem a Közgép és az MVM pénzén indul kalandozni hatalmas kormánymédia háttérrel, majd tűnik el a semmiben, az eredménytelenség miatt.

Más téma. Minap olvastam, hogy aggódsz hogy a fiatalok elhagyják az országot. Sajnos mint 29 éves fiatal mérnök ez bizony a valóság. Néhány hónapja én is barátnőm is külföldön próbálkozunk. A jelenség korántsem egyedi. A barátaink közül rengetegen vannak külföldön. Anglia, németország, svájc, ausztria, hollandia. Mindegy, csak olyan hely legyen, ahol kiszámíthatóbb az élet, és nem elherdálják a nyugdíjpénzt, hanem egyéni számlán vezetik stb... Ahol az öngondoskodás része a fizetésnek, és nem az adózott, alig magyar bérből fizessem magamnak még azt is, mert a magyar állami rendszer egy feneketlen gödör...
A sok külföldön lévő, pedig tömegesen vonzza ki az újabb barátokat. Mert lassan hülye, aki otthon kínlódik, mikor külföldön minden egyszerűbb, jobb, de leginkább kiszámíthatóbb.

Mi is regisztráltunk külhoni választásra, utazunk is miatta 900 km-t.

Üdv: Akiga

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2018.04.06. 11:25:12

@akiga: Jézusom, hogy szalad az idő. Amikor a parti partyn a gumicsónakkal húzattuk a vízbe merült uszadékfát még egyetemista voltál. Vérzik a szívem, hogy elhagytad az országot, de tökéletesen megértelek.
Index...örülök, hogy működik,végülis igazából azért engedtem be a reklámokat, hogy bekerüljek abba a körbe amiből válogathatnak a nagy portálok. Megnézni nem tudtam, hogy milyen formában kerültem fel az Indexre, mert ma persze már másokat mutogatnak, de az olvasottság 900 felett van a statisztika szerint, az azért már "valami", bár messze nem 100000 mint a celebeké.:-) Beszélni Indexesekkel... magamat ennél jobban mutogatni nem akarom, tudod nem is tudom hogy kezdenék hozzá, bekéredzkedni egy szerkesztőségbe és ott valaki gyerekem korú (meg ne sértődj!) hatalmasság előtt gyűrögetni a kalapomat, hogy "tessékmondaninemetetszenéneke...", nem az én stílusom. ENGEM meg kell keresnie másoknak. Tudom a mai világ már nem a magamfajta dinoszauruszokról szól, mindenki el akarja magát adni ami mára természetes, de megértem az öreg, Kossuth díjas színészeket akiknek felkopik az álluk, mert röstellnek castingra járni.

beho 2018.04.06. 12:19:19

@akiga: Sajnálom, hogy sok fiatal nem tartja élhetőnek ezt az országot. Vigasztal, hogy van rá lehetőség élhetőbb világot keresni. Örülök, hogy éltek a jogotokkal, nekem csak 900 m-t kell gyalogolnom. Nagyon jó egészséget és sok boldogságot Nektek!

akiga 2018.04.06. 13:58:30

Rossz volt végignézni, hogy szeretett vitorlástelepünket előbb elveszik az egyetemtől mondva csinált indokokkal, majd meghirdeti az állami vagyonkezelő árverésre. Persze szerény köreink leggazdagabbika próbálta megvenni, no de az ő ajánlata után az MNV törölte az árverést. Majd kiírták újra, és a 'mi' vállalkozónk ajánlata után az árverést újból törölték. Majd jött a telefon: Ne induljon többet az árverésen, mert már meg van a tulaj előre, és csak neki eladó. Annyiszor törlik, ahányszor ajánlatot tesz, de most már jó lenne, ha nem szarakodna, mert megüti a bokáját... Végül a telep elkelt, fele annyiért mint a 'mi' vállalkozónk ajánlata. Hát így múlt el egy újabb Balaton parti telek dicsősége.
Amikor ez történik, hogy még csak nem is a "pénz beszél", hanem valami más érdek, akkor ott nagy a baj. És persze az a 600 millió, amit spórolt az új tulajdonos, azt az állam bukta el, vagyis megint csak a nép.
És most mint fiatal mit csináljak? forradalmat? Én csak normálisan élni szeretnék. Mivel van választás, hát választunk a lábunkkal, meg az autónkkal, és keresünk egy nyugodtabb országot, amit nem érzünk magunkénak, azért nem is érdekel, mi folyik itt... De az biztos, hogy itt a kórházban beszélgetve egy 80 éves úr előtt kell szégyenkezzek, hogy mi megy itthon, mert hogy ő jobban képben van, mint az, aki Magyarországon lakik. Mert itt mindenki ismeri a nemzetközi szervezetek elemzéseit, miszerint Magyarországon a korrupció az egekben, Orbánnak csak az eus pénz kell, semmi más, és az ELvándorlás pedig kritikus mértékű.

Na mindegy hát ez van... Valamiért ilyen írhatnékom volt, hát leírtam ide...

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2018.04.06. 17:33:36

@akiga: Jól tetted. De a szívedben még mindig itthon vagy, mert nem azt írtad, hogy "otthon", hanem azt hogy "itthon". Elsőre nem is értetem a mondatot.

iBKV 2018.04.06. 23:23:31

@akiga: Sok sikert es udv a klubban. En mar masfel eve leleptem (Bar lett volna az 5 is, ha nem kell varnom a lehetosegre) es nekem mar csak otthon. Max. latogatoba, extrem esetben max. fel evre tervezek. Tobbre nem. Az a hajo mar elment.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2018.04.07. 00:29:24

@iBKV: Welcome aboard iBKV! Szomorú a megismerkedésünk apropója.

Jonathan 2018.04.09. 14:39:24

Szebb napokat!
Teljes mértékben megértem Aliga kartársat! Párommal segedmunkat végezve Ausztriában 4 hónap alatt 17.000 €-t gyűjtöttünk össze. Kérdem én, hol megy ez Ittakában?

Fruka1 2018.04.12. 11:50:56

Én csak abban reménykedem, hogy a sok fidesz szavazó most már nem fog panaszkodni az egészségügyi ellátás miatt, a szétvert oktatás miatt, az urambátyám világ miatt, a rengeteg ellopott pénz és jövőkép, valamint sok más miatt, ugyanis bízom benne hogy a szavazat leadásakor tudatában volt annak, hogy ezen tényeket elfogadja, legalizálja a rezsim irányában, mi több feljogosítja őket a továbbiakra. Vajon tudatában vannak/voltak ennek? Igaz, cserében megvédi őket az araboktól (ezt más is megtenné sztem nem csak ő)és lassan kivezeti az országot európából...Irány a Balkán, és Ázsia...aztán a még az egyetlen prosperáló gazdasági tevékenység (autóipar)is be fog halni, és vége.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2018.04.12. 17:45:00

@Fruka1: Tegnapelőtt meglátogattam elhunyt öreg barátom feleségét, ahogy megígértem a barátomnak, amikor már alig volt benne élet. Szívesen teszem, mert kedves és vidám (eltekintve amikor a férjét siratja)öreg hölgy, amikor Budapesten járok és időm engedi mindig beugrok hozzá egy kis időre elbeszélgetni. Szóval a második mondatnál kiderült, hogy ő bizony kőkemény Fidesz szavazó. Kérdeztem
-Miért?
-Mert különben jönnek az arabok. -
-De a többiek se akarják beengedni őket!
-Akkor mért nem mondják?
-De hát mondták, csak te azt a TV-t nem nézed. Nézel ATV-t RTL-t?
-Nem, csak a híradót nézem.
-Szerinted az rendben van, hogy a Mészáros Lőrinc órabére 11 millió forint, az
több mint három középiskolai tanár éves bére!
-Á nem hiszem én azt...csak úgy mondják.
-És azt hogy minden közbeszerzést csak ő nyer az rendben van?
-De én úgy utálom a Gyurcsányt! Különben is mind lopnak, nem mindegy ki lop?

Mondtam neki, hogy jó neki, ő legalább most örül, de ugyanazt kapja jutalmul amit én büntetésül a rendszertől. Aztán elpanaszolta, hogy a veje kórházban van és hogy milyen borzasztó ott minden.
Mindegy, nevettünk. Továbbra is látogatni fogom, mert amúgy kedves szeretnivaló öregasszony, de hát ő egy magyar archetipus, a sokat nem gondolkodó, becsületes igásló akit minden rendszer kihasznál.

Fruka1 2018.04.13. 19:54:33

@A Tengerész: Hát ez nagyon jó iskolapélda tipikusan erre a szavazásra, szavazókra is! Nekem ebből is az jött le, az emberek nagy részének lövése sincs arról kire, mire, miért is szavazott, hogyan butítja le , manipulálja a jelenlegi hatalom őket, hogyan lopja el jelenüket, jövőjüket,gyerekük jövőjét, és a reményt egy európai országra és életre.Talán nem is érdekli őket, egy részüket legalábbis, jön az a kis nyugdíj,megvan a tej és kenyér, a többi nem számít.Eddig is lopott a hatalmon levő, úgy vannak vele, ez után is természetes ez... Valóban természetesnek kell lennie,tényleg nem számít? Nekik nem , és sajnos csak a maguk kis világára gondolnak, sajnos.Szomorú, de ez van...Na de jön a jó idő, és kíváncsian várom a Tengerész továbbra is érdekes, olvasmányos írásait!
süti beállítások módosítása