Fenébe, nagyon érzem a koromat. Kétszer fél napig dolgoztam a szennyvízátemelőn. Mondjuk én voltam a hibás, negyedik éve működik az automatikus rendszer, amikor összegyűlik az aknában egy bizonyos mennyiségű anyag az úszókapcsoló bekapcsolja a búvárszivattyút ami továbbítja a nyomott rendszerű közcsatornába. (azért van erre szükség, mert a sík vidéken nincs lehetőség gravitációs lefolyásra) Miután gond nélkül működött, rá se néztem soha, sőt jól tele is pakoltam az aknafedőt, többek közt azon állt a kutyaól. Na most viszont kiöntött. Kevés ennél undorítóbb munka van a világon. Előbb le kell merni a tetején úszó bűzös zsírréteget, aztán eltávolítani az anyag hígját egy másik búvárszivattyúval, ezt kinyomattam a kert egyik félreeső részébe ahonnan elszivárog a talajba, aztán jött az alsó harmadban összegyűlt szennyvíziszap, ezt egy botra kötött nagyobbacska tejfölösvödörrel meregettem vödörbe és hordtam ki egy ásott gödörbe. (akinek a "szennyvíziszap" nem egészen világos, ez a sz@r sűreje). Ez a meregetés nagyon macerás, próbáltam "megúszni", amikor a szivattyú már látszott, kiemeltem és folyamatosan slaugoltam, hogy egyáltalán kézbevehető állapotba kerüljön. Kiderült, hogy működik, csak eldugulhatott az iszapba került valamiktől, rejtélyes textilszerű dolgok foszlányait találtam a kikerült anyag elemzése során. Na visszaraktam a szivattyút, de nem volt hajlandó csökkenni az anyag az aknában. Felmerült bennem a gondolat, hogy esetleg az elmenő csőszakasz dugult el, ezért ismételtem megbontottam a kidobóágat, hogy lássam maga a szivattyú szállít e. Nem szállított. Szóval pörög-forog, de nem szív. Már ott tartottam, hogy akkor szétszedem, de mondom próba mégegyszer. És akkor BEINDULT! Nem mondom, hogy nem számítottam rá, mert ezért fordítottam óvatosan a kidobóágat az aknafal felé, de hogy ENNYIRE beindul, arra őszintén szólva nem gondoltam. Pedig gondolhattam volna. Ez egy 18 m emelőmagasságú aránylag nagy teljesítményű szivattyú, szóval amikor végre elkapta az "anyagot" , azt úgy vágta neki az aknafalnak, hogy még a mennyezetre is felcsapódott a "szennyvíziszap". Csak egy pillanatig tartott, mert persze rögtön elengedtem a csáklyával a felemelt úszókapcsolót... de ennyi is elég volt. Szóval a szivattyú szétszedést megúsztam a zuhanyt a szennyvíziszappal nem. De a jó a dologban az, hogy a szivattyú amiért aggódtam, hogy meghibásodott egészséges, én nyomatékos leckét kaptam, hogy a rendszer karbantartását nem szabad elhanyagolni, mindent (beleértve magamat) átmostam, kiszivattyúztam szóval minden remekül működik.
Viszont piszokul elfáradtam. Tegnap túllendültem az egészen, de még ma is fáradt vagyok a rengeteg guggolászástól, hajolgatástól emelgetéstől. Szóval miután többször említettem, hogy ez többek közt egy önmegfigyelésen alapuló gerontológiai kutatásblog is, jó ha tudjátok, olyan 70 éves kornál van az én tapasztalatom szerint az inflexiós pont. Attól kezdve szignifikáns a fizikai öregedés.
Azért szennyvízátemelő ide, szennyvíziszap oda, kötelességszerűen kijöttem ma is a Kopárbloggal http://kopar.blog.hu/2018/03/29/ggr_2018_33_resz mert rendnek muszáj lenni!
17:34 Akinek kutyája van azt ugyebár a szőrös családtag szakadó esőben is elviszi sétálni. Az imént érkeztünk vissza, tavasz van. Először nem is tudtam mért érzem magam biztosnak ebben, de aztán rájöttem, megszólaltak a madarak. Ahány csak van hangicsál, fütyörészik, énekel, trillázik ahogy a csőrén kifér. Jól eláztunk, Sz most ott fekszik elégedetten a cserépkályha előtt a száradó kabátom alatt és bűzölög a vizes bundájában.
