Egykori munkahelyem mellett terül el a Gesztenyéskert, a kevés megmaradt budapesti park számomra legkedvesebbike. Bár papíron közterület, de valaha mégis valamilyen szinten quasi "hozzám tartozott", a zenepavilon tetején ott kuporogtam a bádogossal, nézve ahogy antik szerszámaival egymásba korcolja a rézlemezeket, a szálloda még csak épült, amikor az itt álló felvonulási faházakban tanyáztunk és vettük fel a jövendőbeli munkatársakat, jártam ki nap mint nap mint üzemeltető a műszaki átadás-átvételekre. Később az én beosztottam volt a Gerstl József kertész, akinek mániája lett ez a kert és immáron 25 éve szervezi az őszi lombtakarítást. Ez nemcsak szépészeti munka, sajnos pusztulnak a gesztenyefák országszerte, mert támadja őket egy kártevő, az aknázómoly. Ennek a rovarnak a bábjai a lehullott levelekben telelnek át, ezért, miután a hatalmas lombú fákat permetezéssel gyakorlatilag lehetetlen megvédeni, a leghatásosabb eljárás a lehullott falevelek összegereblyézése és élégetése, esetleg komposztálása, így megszakad a fejlődési lánc. Sajnos minden védekezés ellenére az az érzésem, hogy az 1980-as állapothoz képest a fák rosszabb állapotban vannak. Szinte megható volt amikor egy gesztenyefa valamikor 2000 táján valahogy megérezte, hogy el fog pusztulni és abban az évben másodszor is kivirágzott, majd virágait , leveleit elhullatva meghalt. Tudom az ember növényre nem mond ilyet, de én ezt érzem. Szóval két napja a 444.hu-t olvasva láttam, hogy ma ismét gesztenyefavédő gereblyézés lesz és elfogott a nosztalgia. Amikor még én is ott kapirgáltam akkor még kis gyermekeimmel a parkban, sőt a szálloda még javában épült, de a felvonulási faházak mellett már akkor is takarítottuk a parkot. Szóval reggel a Szmájli kutyával csónakba szálltunk, áthajóztunk a HÉV végállomáshoz és felutaztunk Budára gereblyézni. Amire nem számítottam, hogy ez egy negyedévszázados évfordulója Józsi famentő projektjének, én még azokra a régi alkalmakra emlékeztem amikor csak úgy összejöttünk és dolgoztunk, cipeltük a falevelekkel megtömött zsákokat, szóval ehhez öltöztem, ráadásul kutyával mentem, szóval "játszóruhában" amire a kutya nyugodtan ugrálhat. Ehhez képest a BKK aulájában állófogadással és ünnepi beszédekkel indult a buli, 
így kezdetben kissé feszélyezett voltam, de én olyan nem tudok hosszasan lenni. Sokat javított a hangulatomon az a kedvesség amivel a kevés régi kolléga üdvözölt, az azért jó, ha volt beosztott 12 év után is meleg kézszorítással, öleléssel üdvözöl. Nagy szeretettel üdvözöltem az esemény fővédnökét a 99 éves Bálint Gyuri bácsit, akik régóta olvassák ezt a blogot tán még emlékeznek megismerkedésünk körülményeire.
Indokolatlan volt előzetes aggodalmam Sz miatt, hogy hogyan fogja viselni az eb maga körül a csődületet, amihez itthon nem szokott hozzá, de mintaszerűen viselkedett. Miközben odakint gereblyéztünk, zsákoltunk, boldogan szaladgált alkalmi kutyatársaságot keresve, de esze ágában se volt elkóborolni, időnként hívás nélkül is levizitált nálam, de ha épp nem láttam sehol, csak füttyenteni, nevén hívni kellet és máris megjelent. Az aulában a tömegben olyan magától értetődő természetességgel mozgott mintha mindig is oda tartozott volna, kapott saját ivóvizes edényt, a pincérlányok szendvicsekkel etették ( én kettőt ettem, ő bevágott három sonkásat, csak az uborkát hagyva meg belőle) szóval mindenki kedvenceként hercigeskedett.
Itt épp Antónia asszony, Gyuri bácsi felesége etei pogácsával, a falatokat olyan óvatosan vette el, hogy szinte hozzá se ért a kínáló kézhez, 
Itt még a fák is táncra perdültek.
Itt látható az Accor Hotels 50 éves fennállása tortájának felvágása, Amikor a szálloda épült még Pannónia Szálloda és Vendéglátóipari Vállalt volt a gazda, aztán a privatizáció során lett a francia cég tulajdona.
Mindent összevetve nem bántam meg, hogy annyi idő után visszalátogattam egykori munkahelyemre és egy kicsit jobban bírtam a gereblyézést és a zsákcipelést, mint a 95 %-ban középiskolás önkéntesek.
