Reggel miközben a kutya a szokásos útvonalon sétáltatott, látom, hogy SP egy csónakban serénykedik a stégje mellett. Üdvözlöm, kérdi nincs e kedvem vele menni. Az önkormányzat stéget építtet a piacnál, oda viszi egy csónakját kölcsönbe az építőknek. Na beszállok, természetesen Szmájli kutya azonnal ugrik utánam, igazi hajóskutya, a piac felé motorozva a két egymás mellé kötött csónakban egész úton, ide-oda sertepertélt csak számára értelmezhető szimatnyomokat felderítve, korábban néha a frászt hozta rám, hogy beesik a vízbe és halászhatom ki, mostanra megszoktam, hogy nem esik bele, simán kiáll, kiugrik-beugrik a csók orrdeckjére semmi bizonytalanság nincs benne. velem ellentétben, aki, sajnos meg kell állapítsam, hogy egyre óvatosabban szállok ki-be csónakba, régen csak úgy legényesen beugrottam, nem félve, hogy elcsúszom, kibillenek, mára minden mozgásom olyan "körültekintővé" vált. Az épülő stéghez érve naná, hogy a kutya ugrik ki elsőnek, azonnal elindul a partra felderíteni a számára ismeretlen világot, mostanára megszoktam, hogy egy percig se kell aggódnom miatta, láthatatlan, hosszú póráz köt össze bennünket, ha el is kolbászol akár 100 m-re is, amint füttyentek, vagy nevén hívom, már inal is vissza hozzám. Most is ez történt, leadtuk a csónakot az építőknek és vissza indultunk, Sz hívás után 10 másodperccel előnyargalt valahonnan és már ugrott is be a csónakba, csak azt kellett vele megértetnem, hogy maradjon is benne, mert ő a hívást úgy értelmezi mindig, hogy az csak ara vonatkozik, hogy hozzám kell jönnie, de utána azonnal mehet vissza barangolni. A parti sétáknál ez így is van, de most indultunk a csónakkal, így a lelkére kellett beszéljek, hogy maradjon. Amúgy megértette, mindent megért, sőt olvas a gondolataimban, ahogy én is az övében. Indulás után eszembe jutott, hogy éhes vagyok, kikötöttünk a piac kikötőjében és bereggeliztünk a kolbászos Imrénél sültkolbászt mustárral és teával, ezalatt Sz ismét boldogan rohangált az egyelőre még üres piactéren ( holnap lesz piacnap) aztán, miután kinézte a számból az utolsó kenyérfalatot visszaszálltunk a csónakba és hazamotoroztunk. Szeretem az ilyesfajta reggeleket. Délelőtt nekiláttam egy korábban tervezett aprómunkának, kiegyenesítettem a tetőbádogokat. Arról van szó, ahogy már korábban említettem, behordtuk az utcáról a tetőfedő cserepeslemezeket és két bakra raktuk az udvarban. Nos a Józsi akivel és embereivel a tető héjalását fogjuk cserélni, bevállalt egy nagy munkát, aminek a határideje október vége. Tehát az én tetőmet legkorábban november elején tudjuk elkezdeni, addig itt fog állni az anyag a bakokon. de hiába volt két 10X10-es gerenda a bakokon hosszában a lemezek alatt, a nagy súlytól a gerendák elkezdtek behajolni középen, ráadásul a bakok déli oldali lábai is jobban megsüllyedtek mint az északiak, így kicsit kezdett a tárolmány délnek dőlni. Ha ez így folytatódik baj lehet belőle, különösen akkor ha a novemberi idő nem teszi lehetővé a munka elvégzését és netán az tavaszra marad , szóval az egész telet így fogja tölteni az anyag. Beszéltem hogy óvatosabban mozgok csónakban, nos ez szárazföldön is igaz, előszedtem a sufniból egy 3,5 tonnás hébért, de eszembe se jutott odacipelni a munkahelyre, szépen beraktam a talicskába a 20 kiló körüli szerszámot és komótosan odatoltam az előkertbe a lemezekhez. Szépen megemeltem a rakomány közepét és beszabtam alá két pótlábat ( milyen jól tettem, hogy nem aprítottam fel tüzelőnek a kalodás tűzifa kalodáinak alsó staflijait), ezzel kiegyenesítettem a gerendákat, majd a bakok déli végeit is megemeltem és alábejlagoltam.
Nem lenne jó, ha tavaszig várni kellene vele, de ha muszáj, így már gond nélkül elállhat az anyag.
Aztán csak harmonikáztam, meg ebéd után aludtam, meg hajóponyvát passzítottam meg a kopárblogot reszelgettem, mert csütörtökön annak is ki akarok jönni a következő részével.
Ki TV-t néz, ki meg alszik.
