Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @Édesvíz: Welcome aboard Édesvíz! Hogy az ördögbe bukkantál MOST erre a régi bejegyzésre? (2024.04.19. 01:49) Csütörtök.
  • KAMA3: Hasonló a történet, mikor kihívják az informatikust a céghez, ahol összekuszálódott a rendszer. Cs... (2024.04.17. 10:29) Kedd.
  • Paduc: Kiegyeltem a a magaságyások deszkáit. Aztán lekentem még egy réteg lazúrral a paradicsompalántákat... (2024.04.11. 20:42) Vasárnap.
  • littke: Hat ezek szep kepek. (2024.04.06. 19:08) Szombat.
  • A Tengerész: @KAMA3: Az valóban mese habbal, hogy ilyen egyszerű szerszámmal le lehetne feszegetni a deszkákat.... (2024.04.04. 01:34) Kedd.

Linkblog

Kedd.

2017.09.12. 21:43 :: A Tengerész

Amikor valami spekulálnivaló van, mindig azzal vigasztalom magam, hogy az agy erőltetése segít kitolni az aggkori elhülyülést. De amikor az informatikai kihívásokkal küzdök, azt mégis valahogy szenvedésnek fogom fel. Ez azért van, mert én a PC és internet használatot nem alapokról felépítve logikus rendszerként sajátítottam el, hanem autodidakta módon empirikusan, nagy lukakkal az ismeretek közt, az egyes részek közti  oksági kapcsolatok nélkül. Mindjárt rátérek a legújabb esetre. Vasárnap kihasználandó a kellemes vitorlázó időt ( mára alaposan elromlott ) itthagytunk csapot papot és ismét elindultunk J-vel a Tequilán egy körre. J ugyan azt mondta, hogy főzni kéne, de mondtam, hogy ott egye meg a fene a kaját, főzni akkor is lehet amikor esik az eső és hideg van. ( igaz vitorlázni is lehet olyankor, csináltam is eleget amikor muszáj volt, mert versenyeztem, de mostanra elpuhultam, ha 2-esnél kisebb a szél nem megyek, ha 5-ösnél nagyobb akkor sem, meg ha esik az eső akkor sem) Na mondom viszem a GPS-t és megörökítem az útvonalat. Elvitorláztunk hátszélben a jobbparton az Angyali sziget mellett és meglátogattuk Szigetszentmártonban régi barátaimat akiket már vagy 5 éve nem láttunk, aztán a balbarton visszakreuzoltunk. A megtett utat szépen kirajzolta a GPS. Na mondom letöltöm a PC-re, hogy berakjam ide a sok fűrészfoggal tarkított "csiganyál"-at. Na de nem úgy van az! A GPS GPX fájljait a Windows alapban nem ismeri fel nem működött a dolog. Segítséget kértem a "Turistautak.hu" fórumoldalán, elsőre valaki kioktatott, hogy milyen tökfej vagyok, hogy egy ilyen egyszerű problémát nem tudok megoldani, de egy régi segítő hasznos utasításokat adott ( bár ő is megjegyezte, hogy lehetnék szakértőbb is) és mostanra sikerült megjeleníteni a vitorlás utunkat. Nem egy nagy túra persze, csak a sok kreuz miatt érdekes, ahogy a keskeny ágban a parti fák szélárnyékait és a szitkozódó horgászokat kerülgetve végülis hazajutottunk. Íme.vasarnapi_vitorlazas_2017_09_10.jpgReszelgetem a http://kopar.blog.hu/ soron következő részletét. UGYANAZT a hibát követtem el, mint amit gyakran rovok fel a filmek szinkronszöveg-íróinak, hogy csak fordítanak, fordítanak miközben nem nézik a filmet, így aztán bekerülnek a szövegbe a képkockákkal, azaz a cselekménnyel nem szinkronban lévő szövegek. Hogy ne rébuszokban beszéljek, a Kopár azt a szót használta a Puffin hajó restaurálásának munkája során, hogy "longboarding". Mind a Veperdi Bandinak, aki a fordításban nekem segítők egyike, mind nekem meggyűlt a bajunk ezzel a kifejezéssel, mert az összes létező szótári alak gördeszkának  fordítja a longboardot, de hát nyilvánvalóan az István és segítői egészen biztosan nem gördeszkáztak a hajó oldalán. Pedig ha csak odapillantottam volna a szöveghez mellékelt képekre, ami mutatta a longbordinghoz használt szerszámokat azonnal láttam volna mit jelent a szó. A "longboard" az tényleg egy hosszú deszka amire csiszolóvászon vagy papír van ráfeszítve és azzal kell a hajó laminált, glettelt oldalát gyepálni amíg csak sima nem lesz. Nehéz a fordítók és szerkesztők élete.

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amapola.blog.hu/api/trackback/id/tr9612825138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hitvantanyitto.blog.hu 2017.09.13. 11:23:16

erdekelne mivel lett a gps lemérve. Milyen program generalta a gps-et? csak mert vannak erre specializalodott gps-es sportoloknak keszult aplikaciok telefonra, mint pld a strava, vagy runkeeper, endomondo, mapmyride, maymyrun, runtastic

a strava a legismertebb
trends.google.com/trends/explore?q=strava,runkeeper,endomondo,mapmyride,mapmyrun

ezek mind bicajosoknak es futóknak voltak kitalalva leginkabb, de egyre tobb sport belekerul, a muholdnak ugyanis mindegy hogy kajakozol, vagy bringazol

ezekbol az aplikaciokbol lehet direktben megosztani ilyen utakat, belinkelve, vagy beágyazva, ugyanonnan pedik kepet is lehet kesziteni amit itt meg lehet osztani

ez a terkep picit olyan mintha rajzolva lenne, hogyan sikerult ezt osszehozni ?

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2017.09.13. 14:00:39

@hitvantanyitto.blog.hu:
erdekelne mivel lett a gps lemérve.
*** Bocs, de nem tudom ez alatt mit értesz. Lemérve? Ez egy gyári Garmin Dakota 20 készülék, tehát nem egy telefonos applikáció. És mint írtam a Garmin saját szoftverével dolgozik.

ez a terkep picit olyan mintha rajzolva lenne, hogyan sikerult ezt osszehozni ?
*** Miután egy részletes és főleg "nem autós" térkép az drága, igazából azt se tudom létezik e, bár lehet nekem a vizitérkép lehet, jobb lenne, de az se két fillér én a Turistautak.hu-ról töltöttem le az ország turistatérképét, ami gyalogos és kerékpáros igényekre van "kihegyezve" és ingyen volt, bár nem volt egyszerű letölteni, de valószínűleg csak azért mert béna vagyok.

hitvantanyitto.blog.hu 2017.09.13. 14:25:35

nos a garmin dolgot megertettem, volt egy olyan megerzesem, hogy az nem telefonnal lett lemérve

azt a gpx file-t fel lehetne tölteni (uploadolni) pld a Strava-ra, es azon is megjelenne egy terkep, kabe igy nezne ki: www.strava.com/activities/243953518

nem akarom mindenkeppen meggyozni a strava hasznalatarol, de ha tobbszor megeshet a jovoben, hogy ilyen terkepet csinalna, akkor volna ertelme regisztralni> Ha nem akkor nem erdemes.

a turistautak.hu resz komplikalt dolognak tunik

:)

Meg 1 dolog. Az aki önt tökfej-nek nevezte, azt én letökfejezném. Rengeteg ismerosom van, aki enyhen szolva fiatalabb önnél, s hajot nem tudnak epiteni, de szamitogep mellett is lemaradnának ön mellett. Szóval csak fel a fejjel ! :)

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2017.09.13. 14:38:49

@hitvantanyitto.blog.hu: Ezt a Stravát meg fogom próbálni. A megadott linket megnyitva térképet nem találtam, csak egy tracket, úgy nézem be kell regisztrálni erre az oldalra és valahogy majd rákérdez a PC-hez csatlakoztatott GPS ben tárolt GPX filera.
Nem nevezett konkrétan tökfejnek, csak így hencegett:
"Bár csupán csak egy pancser felhasználó vagyok (de tényleg!) ez még nekem is megy.
Simán csak áthúzom egy mappába a trackeket és általában Google Earth alatt nyitom meg nézegetni.
Ennyi szok' lenni. :-)"

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2017.09.13. 22:15:05

@hitvantanyitto.blog.hu: Hát ez nem jött össze. Beregisztráltam a Stravára, kiválasztottam a menőből, hogy Garminom van, azt írta ki, hogy töltsem le a Garmin Expresst, az meg 404-es hibát jelez. Itt szokik megállni a tudományom. :(

Sün77 2017.09.13. 22:15:31

A gépi fordítás eredményezné Steven Bleake Captain-t is.

hitvantanyitto.blog.hu 2017.09.13. 22:31:00

Lehet hogy Nem lehet azzal a garmin modellel osszekotni sajnos. De en nem is arra gondoltam, hanem arra, hogy a gpx file-t feltolteni strava-ra. Jobb felso sarok a strava.com on a plusz jel alatt elso opcio. Upload.

Esetleg kerek szepen egy linket majd a tengeresz strava kontjaval, hogy tudjam megnezni magamnak hogy sikerult-e

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2017.09.13. 23:08:38

@hitvantanyitto.blog.hu: Nos működik ( bár kicsit vacakolni kellett vele, pl addig nem volt hajlandó mutatni valamit, amíg meg nem jelöltem egy sportot, vitorlázás nem volt, így a windsurf-öt jelöltem meg, na akkor nagy kegyesen kiadta a térképet), sajnos nem hagyja magát nagyítani és nincs rajta léptékarány ami azért egy térképnél a minimum lenne. Így néz ki onedrive.live.com/?cid=FED7798CAFC8B117&id=FED7798CAFC8B117%21286&parId=root&o=OneUp

hitvantanyitto.blog.hu 2017.09.14. 08:53:07

elkerhetem a linket?
publikus?
megneznem
valahogy igy kell kinezzen: strava.com/activities/[es egy szam]

leptek - ez igaz, kellene de nem latok, viszont nagyithato rendesen nalam, telefonrol is es windows/chrome-ban is

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2017.09.14. 09:10:56

@hitvantanyitto.blog.hu:
elkerhetem a linket?
*** Hát persze!
publikus?
*** Nem titkos az biztos.
megneznem
*** Na ezzel már baj van. Ahhoz meg kellene találjam. De FOGALMAM sincs hogy tudom előcsalni a Stravából. Úgy kezdi, hogy elkezd kínálgatni valamit ingyen amiért majd később jó sok pénzt akar kérni, ilyenekbe eleve nem megyek bele, úgyhogy elsőre már fordultam is vissza. Aztán felbátorodtam és elhessegettem a reklámot, de további nehézségeim támadtak és megharagudtam rá, hogy ilyen hülye vagyok. Szóval melóznod kell vele ( nem akarsz visszategezni? utálom ezt a csendőrpertut, viszont én már csak a söpredékkel magázódom ) el kell magyaráznod lépésről lépésre hogy keressem meg! Ezzel nekem is jót tennél, tanulnék belőle.

hitvantanyitto.blog.hu 2017.09.14. 09:36:10

csendőrpertu

:)))

ok legyen :)
tegezodjuk :) bocs de en igy nottem fel, az idosebbekkel mindig nehezen tudtam tegezodni :)

Szoval, ha kinyitod a strava-t windows alatt bongeszobol, akkor a "dashboard" oldal nyilik meg. Elmeletileg ott egyetlen egy tevekenyseg latszik, az amelyik fel volt upload-olva. Azon a linken en jobb klikkelek, es ez latszik: imgur.com/a/QDwxJ

a kepemen bal also sarokban latszik a link ami engem erdekel, es a jobb felso sarokban latszik az eger jobb-klikk menuje, ahonnan a linket ki lehet masolni ("copy link adress" opcio)

ha valamiert ott nem akadsz ra, akkor a My activities menubol lehet eljutni egy olyan helyre ahol ennek latszania kellene: imgur.com/a/w5jQJ

ha nem maskeppen is ra tudok akadni a profilodon keresztul, ha megmondod az azonositodat. Kivalasztod a My profile-t, innen: imgur.com/a/byeJN, aztan elkuldod a linket, ami igy kell kinezzen: www.strava.com/athletes/2952257 (ez az enyem)

vagy pedig az en profil oldalamon (linkeltem) megnyomod a "follow" linket, s akkor uj kovetom leszel, s akkor en is rad tudok akadni :)

remelem sikerul :)

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2017.09.14. 17:45:12

@hitvantanyitto.blog.hu:
ha kinyitod a strava-t windows alatt bongeszobol, akkor a "dashboard" oldal nyilik meg. Elmeletileg ott egyetlen egy tevekenyseg latszik, az amelyik fel volt upload-olva. Azon a linken en jobb klikkelek, es ez latszik: imgur.com/a/QDwxJ
*** megtettem és ez jött fel www.strava.com/dashboard/following/20 aminek a közepén valóban ott a térkép a trackkel de semmi imgur-burgum ( hiába jobbklikkelek akárhol)és nincs neki bal alsó sarka, mert legördíthető hosszú leporelló a legaljára gördítve a bal alsó sarokban ül egy ember a fűben és azt mondja, hogy You should Follow H.... Z.... az te vagy? Kérlek ne itt levelezzünk, írj a vilmosbartyikkukachotmailpontcom-ra Emailt ( A kukacot direkt nem írtam ki a gépi spamek miatt)
süti beállítások módosítása