Nem tudom hogy van ez, de a mínusz 15-ben nem fáztam úgy mint ma reggel a nulla fokban. Minden nyirkos, köd van, a hideg meg bemászik a gallér alá és végigkúszik az ember hátán, a kezem kesztyűben is majd lefagyott reggel amikor Sz-el a rituális sétát tettük a Dunaparton. Ő persze röhög az egészen, rohangászik a levágott nádon, jégen, pedig már olvad én rá se merek menni, de őt még megbírja, kezdek aggódni, ha majd annyira elvékonyodik, hogy beszakad alatta, mi a fenét csinálok. Sajnos ahol azelőtt szaladgált, a szántóföld veszélyes, hír jött, hogy rókacsapdákat raktak ki az átok vadászok, ami agyoncsapja ami ráharap a csalira. Márpedig ez mindent felzabál, ami csak büdös hal, rothadó hús, kukacos cupák, az neki csemege és hiába próbálom tiltani, halál pontosan tudja, hogy nem szabad, ha felszed valamit elszalad vele és közbe gyorsan igyekszik befalni, nehogy elvegyem tőle. Még tavaly volt, hogy az esti sétánál talált valami nagyobb darab csontot és rohant vele mint a szél, na mondom mindjárt otthon vagyunk, a kapun nem tudsz bemenni ott elkaplak. De ezt ő is végiggondolhatta, ezért amit máskor sose csinált, besurrant a szomszéd kerítésrácsai közt és hátulról jött haza a kertek alján, kicselezve engem. Mire összetalálkoztunk a ház ajtajában már vagy megette, vagy eldugta és ott várt, igaz bűntudatos pofával. A fene gondolna egy állatról ilyen kifejezetten kognitív intelligenciát. Mert ha csak elszalad vele és csak azután jön haza amikor már megette, az egy logikus megoldás, de ő azt is végiggondolta, hogy neki velem együtt kell hazajönni a regula szerint, tehát megtalálta az egyetlen, a saját szempontját is kielégítő megoldást. Persze letoltam érte és ő pontosan tudta is, hogy mért korholom, de igazából nem voltam képes haragudni rá, pláne elfenekelni, egyrészt mert még kölyök, természetes, hogy kajla, másrészt vannak viselkedésformák amiken nem lehet változtatni egy állatnál, amik az ő szempontjából logikusak és ha az ember túl következetes ezek átprogramozásában, máshol lesz baj a jószág viselkedésével. Például van a sarkon egy ház ahol van két kutya, akikkel utálják egymást. A furcsa az, hogy az én kutyám olyan barátságos jószág, hogy mindenkinek hízeleg, ha más kutyát lát rohan oda barátkozni, de ezzel a kettővel szörnyű acsarkodást művelnek, ahányszor csak arra megyünk. Azt is tudja, hogy nem szabad, hogy erősen tiltom és annyira haragszom, hogy kijár egy suhintás a fenekére a vesszővel  érte, de ezt bekalkulálja, úgy látszik egy kiadós anyázás az ellenségekkel neki megéri. A környékbeli kutyák közül még kettővel van így, állandóan beszólnak egymásnak a kerítésen át, más kutyákkal boldogan barátkozik. Tisztára mint az emberek.

Szóval fázom. Ma délelőtt megint belevágtam a gyümölcsfákba, a szó szoros fűrészes értelmében, ebédre még a nap is elkezdett tápászkodni, de mire felébredtem az ebéd utáni alvásból, már el is tűnt. Ráadásul kedvem se volt folytatni olyan fáradt voltam a délelőtti svédtornától. Emlékszem gyerekkoromban is arról panaszkodtak mindig az öregek hogy fáznak és fáradtak... lehet, hogy én is? Mindenesetre azzal vígasztalom magam, hogy  a kertészkedés jelen esetben nem az a növénybuzerálós pepecselés, inkább a favágók tevékenységére hajaz, tán nálam fiatalabb is elfáradna tőle pár óra után