Régen írtam. De sok új nincsen. Bevallom kicsit lelazultam a nagy munka után, nem hajtok annyira ahogy szoktam. Volt három kemény nap. Kicsit nehéz róla beszélni. Ugye Amapola vitorlás hajónak épült, de eddig még sose jutottam el odáig, hogy felállítsam az árbocokat, összerakjam a "takelázst", ennek csak a tengeren lenne értelme, a keskeny Dunán nem lehet vitorlázni a nagyobbik Dunán meg pláne nem, ott erős a sodrás. Ezért már tavaly kivittük a rudakat a kertbe bakokra, ott volt letakarva idáig. Ahogy a többi ilyenamolyan kupacot, most ezt a tárolót is felszámoltam és az árbocokat ketten J-vel, az összes többi rudat (bummok, gaffok, orrsudár, árbocsudár,) meg egyedül felfüggesztettem a tornác mennyezete alá. Nem volt egyszerű. 
Konzolokat fúrtam a falba, a szarufákra meg selejt tűzoltótömlőkből készített hevedereket erősítettem, a rudakat meg csigákkal húztam fel a magasba. Nos kénytelen vagyok megbarátkozni a gondolattal, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy ezeket a holmikat, amiket annyi gonddal fáradsággal és költséggel készítettem, már soha nem fogom használni. 70 éves leszek két hónap múlva, kifutottam az időből. De ami még fontosabb nem is vágyom a tengerekre. Nem csak azért mert voltam már eleget, hanem mert nem vágyakozom arra a "kihívásra" amit az jelent. Nem akarom aggódva nézni az eget mit hoz rám a következő óra, vagy napszak, vagy nap. Nem akarom aggódva szemlélni a kikötőben kifüggesztett időjárási prognózist, nem vágyom horgonyőrségben tölteni az éjszakát folyamatosan aggódva tart e eléggé a horgonyom és ha az enyém tart vajh azé a másiké is aki épp csak ledobta, meg se húzatta, csak ment ki a parti kocsmába, miközben folyamatosan erősödik a szél és éppen lúvban áll felettem. Szóval ezért beszélek nehezen róla, mert bár vigasztalom magam, hogy nem minden terv válhat valóra, de hát azért kudarc ez, vagy legalábbis megalkuvás, beletörődés, eljárt felettem az idő, megváltoztam és ezzel szembe kell nézni. Maradunk a békésebb belvizeken, a rudak meg mint kivénhedt bálkirálynőt a rongyos legyező, emlékeztetnek majd az elmúlt idők beteljesületlen vágyaira ha feltekintek rájuk.
A bejárati ajtó fölül lebontott kis tetőcske polikarbonát lapjából "beüvegeztem" a tornác nyugati homlokzatát, így a csapó eső nem fogja eláztatni a tűzifát.
A bejáratra is ki fogok találni valamit télre a rossz időkre.
