Bolond egy nap volt. Reggel még csak kinézett valahogy az idő, J kitalálta, hogy menjünk bevásárolni. Amíg ő készülődött beolajoztam a bringája váltóját, láncát, aztán elindultunk. De megártott a karbantartás, a kenőanyag kihozta a hátsó kerék kotyogását, láttam én, de mondom nem veszek elő most szerszámokat utánahúzni a kónuszt (a bringához minden kulcsnyílás méret "normálatlan" és csak spéci lapos kulcsokkal lehet odaférni), kint vannak a hajón, menjünk, ha eddig jó volt így jó lesz most is, aztán ha hazajöttünk megszerelem. De J elkezdett ijedezni menet közben, hogy szétesik alatta a jármű, így visszafordultunk szerelni. Hamár, akkor kereket is kellett fújni, persze a pumpa szelepe nem passzol a kerékével, autósszelep, benzinkúton fújtam utoljára. Kompresszor a hajón van a búvárkodáshoz, dilemma, a bringát bevinni a hajóra vagy a kompresszort kihozni a partra, végülis az elsőt választottam. Na így aztán jó későn indultunk neki ismét a bevásárlásnak. Ja, közben eleredt az eső, J be is pánikolt, hogy akkor most ilyen időben induljunk e neki, de én nem haboztam és jó döntés volt, mert hamarosan el is állt az eső. Megjártuk a Pennyt meg a hentes üzletet, J visszafelé még a Liedlbe is megpakolta a kormánykosarát amíg én hazatekertem a megpúpozott utánfutóval, de holnap még piacra is kötelező lesz menni, ez a Húsvét már csak ilyen. Na délután nekiálltam a tornác gerendáit csiszolgatni ahol a felsőmaróval kicifráztam az éleket, ez viszont már nem volt jó döntés, mert hát nem elkezdett zuhogni az eső?! Vacsorára meg olyan északnyugati vihar váltotta fel a délelőtti mérsékelt dél-délnugati brízt, hogy be kellett csukni s zsalugátereket, nehogy leszakadjanak. Bevallom a hátam közepébe se kívánom ezt az időt kint a vízen, még így a biztonságos parthoz kötve se kellemes a hajón a decken, csak a jól fűtött szalonban jó hallgatni ahogy fütyürészik odakint. Az ember változik. Valaha (főleg egyesületi hajókon ahol ha szakadt a vitorla nem a saját zsebemet terhelte) kifejezetten szerettem a viharos szeleket, de most undorodva gondolok rá amikor a levegő megtelik a szél félelmetes zúgásával, az esőcseppek vágják az ember arcát és a kéz rádermed a kötelekre. Emlékszem egyszer volt egy Mahart vitorlás túra, ahol a cég fiataljait vitorláztattuk a Balaton körül egy hétig, minden nap másik kikötőben éjszakázva. Akkor még nagyobb volt a szabadság a Balatonon, akárhol lehetett sátrazni, mi kormányosok a hajón aludtunk, a vendégek meg sátorban. Bejött Szigligeten egy kemény viharos idő, második nap dekkolt a nép a sátrakban, halálra unta magát mindenki. Én a Magellán nevű Dragont vittem és kijelentettem, hogy ez nem sátorban ücsörgő tábor, hanem vitorlás tábor, aki velem van jön kifelé a vízre, vitorlázunk. Ötletem nem aratott nagy sikert, de becsületből jött velem B Mari kolléganőm a férjével, hárman bőven elegen voltunk a Dragonra. Marit már az előző napokban oktatgattam kormányozni, amikor kint voltunk és már száguldott a hajó rendesen deckvízzel, én már nem emlékszem rá, de M sok év után amikor találkoztunk visszaidézte a számára emlékezetes eseményt, azt mondta teljesen megváltoztam, rá se ismert az addig visszahúzódó csendes fiatalemberre, esküszik rá, hogy hangosan énekeltem bele a spriccelő szélbe. A történet úgy folytatódott, hogy átadtam M-nak a kormányt, had élvezze a rohanást a kormányrúdon a kezében, ő át is vette és  ült leeben összegubódzkodva, szeme a fock első élén ahogy tanítottam. Egy idő után megkérdeztem( hadd lelkesedjen egy kicsit), "Na, hogy tetszik?". Mire a válasz: "Vili, nagyon jó, de most már vedd át, mert beszarok úgy félek!". Aztán nemsokára  egy szál grósszal tértünk vissza,  mert egyszercsak keresztben szétreccsent a génua. Na ennyit az erős szelekről.