Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @Édesvíz: Welcome aboard Édesvíz! Hogy az ördögbe bukkantál MOST erre a régi bejegyzésre? (2024.04.19. 01:49) Csütörtök.
  • KAMA3: Hasonló a történet, mikor kihívják az informatikust a céghez, ahol összekuszálódott a rendszer. Cs... (2024.04.17. 10:29) Kedd.
  • Paduc: Kiegyeltem a a magaságyások deszkáit. Aztán lekentem még egy réteg lazúrral a paradicsompalántákat... (2024.04.11. 20:42) Vasárnap.
  • littke: Hat ezek szep kepek. (2024.04.06. 19:08) Szombat.
  • A Tengerész: @KAMA3: Az valóban mese habbal, hogy ilyen egyszerű szerszámmal le lehetne feszegetni a deszkákat.... (2024.04.04. 01:34) Kedd.

Linkblog

Szerda.

2015.02.18. 11:11 :: A Tengerész

Nna. Mondom az én drágámnak, hogy pogácsarecept. Erre ideadja a füzetet amibe le van írva. Olvasom, nem értem. Kérdem, hol van ebben, hogy össze kell gyúrni. Aszongya" azt mindenki tudja" . Egy frászt én pl nem tudtam volna, hogy mikor és mennyire. Szóval ideültettem magam mellé és úgy írom, hogy akár én is meg tudjam csinálni, akkor mindenkinek menni fog. Tehát kb 49 db tepertős pogácsa készítése.

Hozzávalók:

1kg liszt   0,5 kg tepertő   4 dkg  friss (tehát nem por)élesztő   0,5 dl langyos tej  2db tojás sárgája

Namost idáig egyszerű ezeket csak oda kell rakni az asztalra. Most jön a szakmunka. 4 dl kézmeleg vízbe kell egy csapott evőkanálnyi sót, feloldani. A tepertőt a kislukú húsdarálón ledaránli, utána bele dolgozni sót, borsot ízlés szerint (ezt képtelen volt megmagyarázni, hogy mennyi súlyra térfogatra, ilyenkor azt mondja "azt mindenki tudja"), ha nagyon húsos volt a tepertő akkor annyi zsírt tenni hozzá, hogy képlékeny (kenhető) legyen. A langyos tejbe belemorzsolni az élesztőt, csipetnyi kristálycukorral és egy kiskanálnyi liszttel, ezt felfuttatjuk meleg helyen. Namármost én rákérdeztem mi az hogy felfuttatni, azt mondta "azt mindenki tudja" én ezek szerint nem mindenki vagyok, azt jelenti, hogy ez a tejes kulimász elkezd nőni, buborékolni. Nagynehezen kihúztam belőle, hogy a 0,5 dl trutymó majdnem megtölti a literes edényt. Minden alapanyag legyen szobahőmérsékletű! A lisztet beletesszük egy 3 literes dagasztótálba, közepébe mélyedést csinálunk és beleöntjük a tejes-élesztős trutymákot. (rettenetesen tiltakozik a trutymák ellen, ő ragaszkodik a "felfuttatott élesztő" terminus technicushoz, szerintem az túl "píszí", megveszek a "polcorrectség"-től, egy ismerős család vergődik éppen a Karib tengeren, azt írták, ha az útikönyv nem lett volna annyira polcorrect, hanem egyszerűen megírták volna benne , hogy minden ragad a kosztól, a bennszülöttek meg hazudnak és lopnak akkor egészen más lett volna az útiterv.), plusz a két tojássárgáját és adagolva a sós langyos vizet, közben keverjük, dagasztjuk, ha van gép azzal, ha nincs kézzel. Most olyasmi történhet, hogy az anyag túl kemény, nem hagyja magát gyúrni. Ekkor apránként hozzáadagolt langyos vízzel beállítjuk a képlékenységet. A kívánatos elasztikusság az, hogy a könnyedén beledugott ujjad helyét a tészta visszarúgja, szóval olyan 20 éves lány melle. Dagasztás közben ellenőrizni kell a sósságot, ha nem elég sós, most kell korrigálni. Miután megelégedtünk a dagasztás eredményével, letakarjuk ezt a "cipót" egy konyharuhával és kb 25 C fokos helyre rakjuk kelni. (Ezt még én is tudtam!) Hamar el kell kezdenie nőni a cipónak, egy fél óra múlva illik kétszer akkora térfogatúra dagadnia. Kitesszük a gyúródeszkára (szilikonlapra, akármire csak ne legyen az a valami hideg) és kinyújtjuk sodrófával (vagy fénycsővel, az is volt már, most épp egy régi porszívó csövét használjuk) 1 cm  vastagra. A tepertőkrém egy harmadát rákenjük. A megkent tésztát "hajtogatjuk".Ez úgy megy, hogy felülről lefelé egyharmadot ráhajtunk az alatta lévő harmadra, majd a maradék alsó harmadot erre fölfelé ráhajtjuk. Ugyanezt megcsináljuk jobbról, balról. Ha a munkahely elég meleg, csak letakarjuk és kelni hagyjuk, de ha nem akkor változatlan testhelyzetben visszarakjuk az edénybe és letakarva a kelesztő helyre rakjuk. Újabb kb fél óra kelesztés után megismételjük a nyújtást, kenést, hajtogatást, kelesztést, majd harmadszor is. A lényeg, hogy ne változzon a tészta pozíciója, mert akkor nem lesz szép leveles. Miután vége az utolsó kelesztésnek, kb 2 cm vastagra nyújtjuk a tésztát, bevagdossuk rácsosra a tetejét és kb 6 cm átm. szaggatóval kiszaggatjuk. A szaggatóból kivéve kézzel kicsit oldalról  megsodorgatva "tornyosítjuk" és tepsire, vagy sütőlapra rakjuk, ha van sütőpapír mehet alá. Nem szabad túl közel rakni egymáshoz, mert még kelni fog és összenőnek. Legalább egy ujjnyi hézag legyen! Pihentetni kell hűvös helyen egy fél napot, pl este megcsinálni és reggelig hagyni a spájzban, de J úgy csinálja, hogy egy órát hagyja még a meleg konyhában és ha már kicsit megnőttek, lekeni a tetejét a felvert tojásfehérjével és megy be a sütőbe. A gázsütőt maximumra állítva előmelegíteni és  ugyanilyen fokozaton kb 15 percig sütni. Ha villanysütő van akkor alsó felső "lángon" 220 fokon sütni. kb ugyanennyi ideig. Persze ezt ki kell tapasztalni, kinek milyen a sütője.

Pfűű. Nehéz szülés volt, közben jókat veszekedtünk. De hát most ehhez képest elsőre odaadta a receptet hogy írjam ide, az volt valami 10db   8 cm hosszú sor beleértve a címet.  Az jut eszembe amikor egy Amerikás magyarnak meglepetésképpen mákos bejglit akartak sütni a kinti a barátai, mert mindig arról mesélt, hogy az egy milyen finom étel. Megszerezték a receptet (akkoriban még nem volt INTERNET szóval ehhez is ügyeskedni kellett) megcsinálták, feltálalták és várták a hatást. Borzasztó volt a csalódás. Ugyanis a recept nem említette, hogy a mákot meg kell darálni. Na ennyit az "azt mindenki tudjáról".

Macska. Itt ülünk mindketten a hálószobában ahol a PC van, C meg kétségbeesetten zokog az előszobában és az ajtófélfa melletti résen (még hiányzik a takaróléc) át kukkol befelé, hogy ő miért van kirekesztve. Ide nem szabad bejönnie, ezt pontosan tudja, de képtelen beletörődni, ha véletlen nyitva marad az ajtó azonnal besurran és megpróbál elbújni, mert tudja, ha kiplankolom azonnal kizavarom (J ennél sokkal lágyszívűbb ), azt különösen nehezen viseli ha mindketten idebent vagyunk.

f087724696d7e1a733f2c760ce5ab102.pngHalálosztónak. Nálunk ilyen élesztőt kapni.

36 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amapola.blog.hu/api/trackback/id/tr277185311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dismay22 2015.02.18. 11:28:17

Szia,

nem kell felni az en felesegem is ilyen kockas fuzetekbe irja le a recepteket. egyszer mar felajanlottam bedigitalizalom es majd fozhet tablageprol is:) de nem volt hajlando, mert ugye javitani kellett volna a szkennelt anyagot.

mondjuk baromira nem ertem, ha mar evek ota fozi ezeket, akkor miert nem fejbol teszi.:) de ezt mar meg sem merem kerdezni tole.

amugy is o magyarosan foz (paprika-bors-so szentharomsag), en meg ilyen kinai-indiai es egyeb fuszerekkel. tegnap pl. a babos, porehagymas sultszalonnas curry-s rantottatol dobott egy hatast, pedig nagyon kiraly lett:)

ma kinai kell lesz krumplival es paradicsomos edes-savanyu martassal:)

azert lehet ra hatni, mert a rizsfozot mar o is hasznalja:)

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2015.02.18. 12:02:59

@dismay22: Táblagép nem jó. Beleesik a bablevesbe, megárt neki. Nagyon nagyon régen amikor még drága édesanyám főztjét ettem, anyám egyszer kórházba került. Apámmal maradtunk otthon ketten, mondom majd én főzök. Sőt sütök is valamit amivel elkápráztathatom őt a kórházban. Van szakácskönyv, szóval ha van "service manual" nem lehet gond. Nos volt. Ott kezdődik, hogy a szakácskönyvet olyanok írják akik tudnak főzni olyanoknak akik szintén. Tele van olyan megfoghatatlan kifejezésekkel, hogy "érzés szerint", meg "valamennyit", meg "szokásos mennyiség". Én például választottam egy "jó egyszerű" sütnivalót, mondom legyen képviselőfánk! Aszongya a szakácskönyv mindjárt az elején, hogy "darás lisztből" kell sütni. Nézem van e olyan liszt itthon hogy "darás". Hát nincs. De egyszercsak felcsillant a szemem egy pár zacskóra az volt írva, hogy "búzadara"! Na mondom itt van! Meg is csináltam belőle! Olyan lett a tészta mintha sok kis gömböcskéből, mikrotésztácskákból állna, szóval mint a Hungarocell. De azért megettük az unortodox képviselőfánkot, jó is volt, a mutter is örült neki, miután megmondta, hogy a darás liszt az a rétesliszt. Anyátok!
Aztán. Ha az ember főz, csupa trutyi a keze. Hogy a πcsába lehet így szakácskönyvet lapozgatni? Merthogy olyan még véletlenül sincs, hogy egy étel ugyanazon az oldalon legyen. Aztán meg a könyv amúgyis teljesen kezelhetetlen a konyhában. Magától becsukódik, letenni nincs hely, aki kitalálta olyan volt akinek nincs rá szüksége. Feltaláltam a műszaki szakácskönyvet. Nincs benne szöveg, legalábbis a hagyományos formában, a hozzávalók apró képecskéken láthatók, amik egy folyamatábrában, hálódiagram formájában állnak össze étellé. Az esetleges szöveges instrukciók rövidek és érthetők MINDENKI számára. Az a lényeg, hogy olyanoknak szól akik egyáltalán nem tudnak főzni. A legnagyobb újítás, hogy egy étel egy oldal. A lapok egy borítóból kiemelhetők, a konyhaszekrény oldalára mágnesesen feltapadnak, műanyag borításúak, ha akár a levesbe beleesnek is akkor se lesz bajuk. Na ebből leszek milliomos ha Orbán elbaltázza a nyugdíjamat. Igaz, most hogy elárultam az ötletet lehet valaki levédeti.

abraxas 2015.02.18. 15:51:14

Márpedig a felfutott élesztő az eléggé kulimász jellegű. Boldogult Édesapám tüchtig ember volt, egyszer betévedt a konyhába, ahol kalács készült, és elmosogatta a félig felfutott élesztővel teli edényt, mondván: abba belerohadt valami. Csak másnap kapott kalácsot :-)

csaba03 2015.02.18. 15:52:46

@A Tengerész: hát van a sütés-főzés technológiája, meg van a recept, ami az alapanyagok listája és néhány instrukció, de az előbbi ismeretét feltételezi. A klasszikus szakácskönyvek 90%-a csak a recepteket közli, a technológia ismertetése nélkül, így a magamfajta számára használhatatlan...

halaloszto 2015.02.18. 17:35:10

Kérdezd már meg hogy miért pont 4 deka élesztő? Ugyanis a boltban 5dekás csomagban adják. Mindenki megeszi az ötödét? Vagy tényleg túl sok bele az egész?

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2015.02.18. 17:44:52

@halaloszto: Aszongya a főnök, hogy tévedsz. A bolti csomag 42g, azaz kerekítve 4 deka egy csomag (most megnéztük mégegyszer), ennyi kell bele. Amúgy én szeretem enni a nyers élesztőt.

abraxas 2015.02.18. 17:48:50

@halaloszto:
Kissrác koromban imádtam elmajszolni az élesztőkocka sarkát :-)
Amúgy van, hogy a gyári kiszerelés tényleg sok, bár olyankor többnyire a többi hozzávalót szabják hozzá. Igaz, ennek ellene dolgozik a tepsiméret, és sok minden más is. Nekem pl. a kenyérsütő gép tartály mérete nem engedi, hogy a liszt mennyiségét kedvemre növeljem, így én is eldobom az élesztő harmadát. Sajna az porélesztővel üzemel, így a majszolás sajnos nem játszik.
Nem véletlen mondják, a főzés művészet, a sütés tudomány!

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2015.02.18. 17:52:53

@csaba03: Ahogy a magamfajtának is.
@abraxas: És a papának igaza volt az "élesztés" azt hiszem valóban egy gyorsított rohasztás. Viszont "dicséretet" azonnal kapott gondolom. Engem ilyen veszély nem fenyeget, én szemrebbenés nélkül vagyok képes elviselni a mosatlan edényt akár kazalban is a mosogatóban. Ha egyedül vagyok akkor egy tányérból eszem napokig, azt meg nem kell minden étkezés után elmosogatni, nem igaz? Eszembe is jutott egy régi történet, egy fiatal lány extra tanórákra jár az egyedül élő tanárjához, aki egyszer megvendégeli. Hazatérve elmeséli a mamájának, aki megkérdezi: "De ugye kislányom elmosogattál legalább az étkezés után?". "Nem mama, előtte kellett elmosogatni.".

Kis ember 2015.02.18. 22:17:07

@A Tengerész:
Ezt a "képeskönyvet" húsz évvel ezelőtt már láttam. Egy svájci barátom végigutazta úgy a világot, hogy nem volt nála szótár csak egy kis képeskönyv a leggyakoribb helyzetekkel.
Autó robbantott ábrája hogy a szerelőnek megmutassa, különböző állatok hogy az étteremben rendelni tudjon, ember ábrázolva hogy a kórházban elmondja mi a baja.

abraxas 2015.02.19. 06:17:44

@Jonathan:
Hehehe, erről van egy régi orosz vicc, pravdával és rádióval :-D

IQ_nuku 2015.02.19. 07:39:17

@A Tengerész: Először is nagyon köszönöm a receptet neked is és Juditkának is.

Be kell valljam, hangosan vigyorogtam olvasás közben. Szegény nagymamám jutott eszembe. Amikor friss házasként kiköltöztem Franciaországba és kértem, hogy írja meg a kedvenc ételeim receptjét ..... ki voltam akadva rendesen! Tele volt ilyenekkel: Ízlés szerint, meg majd meglátod mennyit vesz fel... érzésre :D Akkoriban a konyhával kapcsolatban semmilyen érzésem nem volt. Vagy maximum az éhség. :D
Így 50 évesen viszont már egész ügyeske vagyok :)

@dismay22: Többnyire én is a kis "kockás füzetemből" főzök. Így nem kell odafigyelni, ezen gondolkodni. De ha nyaralás közben kell valamit főzni, azért fejből is megy ám.... ha el nem cseszem :D
Tudod, a nők egyszerre 15 dologra figyelnek, kavarog az agyukban a munka, a lakás, a gyerekek, a férj, a kutya..... A főzés valahol a sor végén kullog, jobb, ha elővesszük a füzetet.

abraxas 2015.02.19. 11:48:41

@A IQ_nuku

Főzni fejből szoktam, de sütni bizony kockás füzetből, vagy telefonról :-)

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2015.02.19. 12:45:53

@Jonathan: Mindkettőt ismertem. Ausztrál barátom küldte az elsőt, neki nagyon csípi a szemét, merthogy ő a modern kor pestisének leginkább a feminizmust tartja és van is benne némi igazsága. Szóval az, hogy az öregúr a táblagépet nokedliszaggatónak használja nem igazán az akárha idős férfiakra jellemző. Felhívta a figyelmemet arra is, ha a filmekben mostanság elcsattan egy pofon azt mindig a férfi kapja a nőtől, mire a férfi általában csak hülyén néz ki a fejéből. A pedagógusok kivált az alsó tagozatokban, pláne óvodákban kizárólag nők, akik többnyire idegenkednek a technikai dolgoktól, ezért nem keltik fel az érdeklődést iránta a gyerekekben, divat lenézni a műszaki pályát, divat lett azzal hencegni, hogy valaki hülye volt a matekhoz, fizikához már az általánosban is, az egyik legfőbb családi konfliktus a filmekben, hogy az apa miközben megmenti a világot a rosszfiúktól nem megy el a lánya balettvizsgájára, ezért a felesége elhagyja gyereke meggyűlöli. Leértékelődik a hagyományos férfias helytállás, a feminizmus dicsőségére a szorgalmas, alkotó, munkabuzi, családjuk eltartásáért mindent megtevő férfiakból, picsogó beszariakat csinál a feminizmus. Régen ha a Józsi bácsi még este megesztergálta a műhelyben a holnapi eladnivalót az derék családapa volt, ma azt mondják rá, takarodjon haza háromkor és porszívózzon. Most én nem tudom igazán mi van Ausztráliában meg az USA-ban, de a feminizmusnak, legalábbis nálunk nem hinném, hogy nagy dicsőségére szolgálna, hogy ahhoz, hogy egy család megéljen a nőknek is ugyanúgy bele kell szakadni a melóba mint ahogy a férfiaknak bőgőhúrt csinálnak a f@szukból, ha meg akarnak maradni egy munkahelyen. Én úgy gondolom, hogy családanyának lenni, helyt állni a gyerekek mellett, megteremteni az otthont a biztos hátteret legalább akkora dicsőség, mint egész nap csatornát szippantani, vagy szállodában 12 órás műszakban izzókat cserélni és a szemétprést működtetni. Az, hogy a férfiakból kiveszik a rugót, leszoktatják az ambiciózus kemény önfeláldozó munkáról, egyenes oksági kapcsolatban van azzal, hogy Európa csúszik lefelé a technikai produktumok, a műszaki innováció terén Ázsiával szemben, mondja ezt RP Ausztráliából. Ehhez én mint javíthatatlan technokrata csak azt teszem hozzá, hogy szeretném azt a nagypofájú filozófust látni aki egy olyan autóval jár amit egy esztéta és egy filmkritikus tervezett.

csaba03 2015.02.19. 16:34:33

@A Tengerész: Nekem anno általánosban a kémiát és a történelmet tanította nő, az összes többi tanárom férfi volt. Ma a gyerekem iskolájában összesen van kb. 2 férfi tanár

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2015.02.19. 17:07:42

@csaba03: Nekem meg csak egy az orosz tanárnő. A gyerekeimnek talán egy férfi tanárjuk se volt.

silvermoon 2015.02.19. 19:11:39

Orosz tanarno : 6. ban megvagtak oroszbol. potvizsgaznom kelett. DE egesz nayaron a haros szigeten csoveztem a haverokkal es vartuk a ruszki uszaly vontakat. Be usztunk es a ruszkik rendesek voltak. Adtak fekete cukros kenyeret es sokat meseltek. Mentuk veluk fel ameddig szabad volt es le ameddig szabad volt. igy telt a nyar. eszre sem vettem, h a potvizsgan fel oraja beszelgetek OROSZUL a vizsgaztato tanarral a megbuktato TANARNO legnagyobb meglepetesere. Nesze bazmeg. gondoltam magamban.

halaloszto 2015.02.19. 21:30:37

@A Tengerész: hat ez nagyon fura. Te melyik földrészen élsz? Kivettem a hűtőből, itt van előttem. Budafok 1876, 50g Élesztő

Vajk

halaloszto 2015.02.19. 21:33:53

@abraxas: ez a sutes es fozes nagyon nem ugyanaz dolog ez nagyon igy van. egyszer egy szakacs mondta a radioban, hogy amit fozunk az altalaban folyekony, lehet kevergetni, kostolni es hozzatenni ezt-azt. az aktualis osszetevok milyenek alapjan adjusztalni az aranyokat. nem kell merleg, lehet kostolni. ezzel szemben amit sutunk azt utolag mar nem lehet modositani. ezert minden merleggel, precizen, recept szerint. aztan ha utolag valamibol tobbet tennenk, akkor azt lehet a receptbe beirni, es ujat csinalni. es ezert sokkal fontosabb hogy az alapanyagok egyenletes minoseguek legyenek.

Advocatus Diaboli 2015.02.19. 21:41:49

@silvermoon:
Én ennél rosszabbul jártam. Sajnos én általános iskolában kifogtam az iskola legrosszabb orosztanárát. Ennek eredménye egészen fel gimnáziumig végig 2-es, 3-as orosz, majd 4.-ben kegyelemkettes és angol érettségi. (Egy nyelvből muszáj volt)
Mindez olyan családi háttér mellett, hogy apám SZU-ban végzett perfekt orosz, anyám tanított oroszt ált. isk.-ban, bátyám szintén SZU-ban végzett, első neje orosz...
Éppen csak annyi "ragadt rám" hogy el tudom olvasni a cirill betűket.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2015.02.19. 23:04:49

@halaloszto: Lásd a képet fent! Más. Amikor néztem a cukrászt dolgozni a szállodában, feltűnt, hogy minden hozzávalót mér a mérlegen ahhoz a piskótához, amit mint tortaalapot naponta készít. Kérdeztem, hogy lehet az, hogy nem tudja "fejből" ránézésre a mennyiségeket. Azt mondta ilyen nincs. Merthogy pl a kilós liszt se egy kiló. És mutatta, rárakott egy pár kilós csomagolású lisztet a mérlegre és nem volt köztük két egyforma súlyú. Alapanyag, minőség. Barátom sok évtizede Ausztráliában él, amikor még éltek a szülei, megpróbálta kitelepíteni őket, vett nekik házat az óceán partján, minden volt mi szem szájnak ingere. Fél év múlva hazajöttek a Lágymányosi úti 100 éves körfolyosós harmadikra. A mamája azt mondta tele a hócipője egy olyan országgal ahol még rendes liszt sincs.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2015.02.19. 23:10:38

@halaloszto: Azt mondja a főnök, hogy ilyen élesztőt évek óta nem is látott. A másik, hogy J egy kiló lisztet elő se vesz. Minimum 2 kiló liszttel nyit, ez a tepertőspogácsa sütés is ennyiből történt, így is elfogyott 2 nap alatt.

Jonathan 2015.02.20. 05:20:47

@halaloszto: erdekes, mert 1/2segem is rögtön ravagta, hogy egy csomag elesztö az 42 gramm... :o

Jonathan 2015.02.20. 05:24:14

@A Tengerész: 2 kilo lisztet meg karacsonykor se lattunk egybe... talan akkora keverötalunk sincs, de a pogacsa 2/3-a igy is a fagyaztoba kerül.

teddybear01 2015.02.20. 09:34:04

@A Tengerész: Az a furcsa, hogy itt a közelben ez a budafoki élesztő minden boltban kapható. Tesco, Lidl, Aldi, Coop, CBA, Spar, stb. A Pennybe nem nagyon szokott lenni, de még a sarki maszeknak is ilyen van.

Ami pedig a súlyt illeti, mind 5 dekás, amit venni lehet. A budafoki épp úgy mint az a német vacak, vagy az jóval drágább Oetker is. Az ettől eltérők gyakorlatilag a zacskós, szárított élesztők.

Jonathan 2015.02.20. 19:08:40

Gondoltam mar +gyözödöm rola... Az Aldi kinalatabol az elesztö:

www.discounter-preisvergleich.de/Frischback-Hefe-ALDI-Sued-1764.html

egeszen jol kivehetö a csomagolason a 42g felirat.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2015.02.21. 07:38:43

@Jonathan: Aztaaa. Én nem tartom magam nagy zabásnak (1,78 magas vagyok és 70 kiló)de ilyesmi nálunk elő nem fordulhat. Ti madáreledelt csipegettek? Hogy maradtok életben táplálkozás nélkül? A svájci levegő teszi? Tudtam, hogy takarékos nép lakik arrafelé! Rettentő gazdaságos.:))
@teddybear01: Na jól megtárgyaltuk az élesztő kérdést. Bár még annyit, hogy a tengeren a schips chandler annakidején kilós konzervdobozban hozta az élesztő granulátumot a kenyérsütéshez.

temtom 2015.02.21. 20:37:12

No, Kedves Tengerész! Gondoltad volna? Amikor sok-sok évvel ezelőtt hajépítő-blog formájában elindult ez a máig is tartó kiváló olvasmány, ami később házépítő, felújító bloggá változott.
Gondoltad volna, hogy a szám szerinti legtöbb komment egy tepertős pogácsa receptnek lesz köszönhető? :)
Juditkát tisztelettel üdvözlöm, nem kizárt, hogy megpróbálom a pogácsa sütést. :) :) :)

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2015.02.21. 20:56:27

@temtom: Mondjuk valóban nem, de utólag érthető. Tudod ha megkaparod mi az ami az embert mozgatja, két dolog, a létfenntartás és a fajfenntartás. Ugye tehát első a kaja, ezért a pogácsa többeket felizgat... a másik.... hüm... ha igazi olvasottságot akarok majd akkor áttérek az időskori szex problémáira és a kreatív megoldásokra. Lehet több komment is lesz ennél a pogácsás harmincnál.

beho 2015.02.21. 23:54:20

@halaloszto: fénykép bizonyítja a 42 gr-ot. Ma vettem élesztőt, első dolgom volt elolvasni: 50g. Nekem ilyen jutott.

csaba03 2015.02.22. 14:01:19

@temtom: ne csodálkozz a gasztroblogok a legnépszerűbbek

Paduc · http://fontosmondatok.blog.hu 2015.02.22. 22:14:47

@temtom: ne csodálkozz a gasztroblogok a legnépszerűbbek
Válasz erre... ...De csak a pornó után.

A LEGÉSSZERŰBBEK :))

Jonathan 2015.02.23. 05:26:57

Az egesz internet elado 26.246.732 darab DVD-re irva, vagy porno nelkül 13 darab CD-re masolva.
süti beállítások módosítása