Ma reggel valahogy kevés kedvem volt ébredés után kipattanni az ágyból (bár a hajó nem ringatott, be van fagyva körbe), lámpát gyújtottam és olvastam.
Amikor a könyvszekrényt rakosgattam legfelülre került Fekete István Kittenberger Kálmánról szóló könyve, vagy 50 éve olvastam, most azt olvasgattam újra az elmúlt napokban lefekvés után, meg ha nagyon hajnalban ébredtem, felkelés előtt. Ma reggel értem a könyv szomorú végére (ugye egy visszaemlékezés mindig a hős halálával végződik) és micsoda véletlen, ma van a tudós természetbúvár a híres Afrika-kutató, jeles vadász halálának évfordulója (a Wikipédia téved, január 4.-ét ír, én inkább Fekete Istvánnak hiszek) , pont ma van 57 éve, hogy 77 éves korában örökre lehunyta szemét, oly csendben és nyugodtan, mintha vadra lesett volna, még a mellette virrasztó felesége se vette észre mikor ment el. 77 év most valahogy nem tűnik olyan soknak mint ifjúkoromban, itt van karnyújtásnyira, csak tíz százalékkal kell többet élnem és ott vagyok. Eszembe jut amikor anyám valamiért kórházba került és az orvos kérdezte menni idős, mire anyám már mondta is, hogy "kéthetes". A doki kicsit sértődötten mondta, hogy "na ne viccelődjön velem" mire anyám nyugodtan válaszolta, hogy debizony, kettő hetes egymás után.... Derégvolt. (95 évig élt) Visszatérve Kittenbergerre, gyerekkorom nagy hőse volt ő, az összes könyvét olvastam, meg Széchenyi Zsigmondét, meg Molnár Gáborét a sok Verne, meg Ransome, meg Dékány András meg mittudoménmár mi mellett, mert akkoriban ahogy megismertem a betűket faltam a könyveket és nagy szerencsém volt, hogy főleg jókat adtak a kezembe, de kiolvastam én ami otthon volt mindent, aztán a szomszédok könyvtárát is, majd szembe a Frangepán u 53-al ahol laktunk lett egy munkásszállás, ahol volt könyvtár, hát hamarosan ott se nagyon volt amit el ne olvastam volna. Szóval Kittenberger... megint egy olyan magyar akit életében nem becsültek eléggé a hazájában. Miért van, hogy nagyjaink csak az országból való kiüldözésük, vagy a haláluk után kapnak itthon tiszteletet? Miért nemzeti karakterünk a kicsinyes irigység, a széthúzás, a kivagyi pökhendiség, a legkisebbnél is a parányi hatalmával való visszaélés...? Megannyi kérdés és ebben az életemben már aligha fogok rájuk választ találni.
Helyreigazítás. Amikor visszatettem a könyvespolcra Fekete István könyvét, mégegyszer belenéztem és megállapítottam, hogy tévedtem. Kittenberger Kálmán temetése volt január 8-án, tehát a Wikipédia alighanem helyes dátumot írt. Mindegy, akkor is... Kittemberger forever...